• Az alváshiány elhízáshoz vezethet

        Szerző:
        WEBBeteg

        Az alváshiány nem csupán nyűgössé teszi az embert napközben, de az anyagcsere folyamatok lelassulása miatt könnyen súlygyarapodáshoz is vezethet - figyelmeztetnek európai szakemberek.

        Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban közölt tanulmányuk szerint a nem megfelelő mennyiségű alvás egyrészt a napközbeni éhségérzet növelése, másrészt a kalóriaégetés lelassulása miatt vezethet súlygyarapodáshoz.

        Hirdetések

        A svédországi Uppsalai Egyetem szakemberei 14 egyetemista fiút vontak be tanulmányukba, akik több napon át különböző alvásfajtákat próbáltak ki, a teljesen éberen töltött éjszakáktól kezdve, a néhány órányi szundításon át, egészen a normális alvásig.

        A szakemberek folyamatosan mérték a résztvevők által elfogyasztott ételek mennyiségét, a vércukor- és hormonszintjüket, valamint az anyagcserearányukat. Kimutatták, hogy már egyetlen alvás nélkül töltött éjszaka után is 5-20 százalékkal csökkent a légzéshez és emésztéshez szükséges energiaráfordítás mértéke egy végigaludt éjszakát követő reggelhez képest.   

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A kialvatlan fiatalok reggeli vércukorszintje, az étvágyképződés szabályozásáért felelős grelin-, valamint a stresszt kiváltó kortizol hormon szintje is magasabb volt az éjszaka békésen szundikáló társaikhoz képest. A megnövekedett éhségérzet ellenére a résztvevők nem ettek többet napközben.

        Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az öt, vagy annál kevesebb órát alvó emberek jóval hajlamosabbak a súlygyarapodásra, valamint az elhízáshoz kapcsolódó betegségekre, így például a 2-es típusú cukorbetegségre.

        A megfelelő mennyiségű alvással tehát megelőzhető a súlyfelesleg felhalmozása - hangsúlyozta a tanulmány vezetője, Christian Benedict. A szakemberek ajánlása szerint a felnőtteknek naponta hét-kilenc órát kell aludniuk.

        Az alváshiány egészségügyi kockázatai


        A legtöbb embernek hét-nyolc óra alvásra van szüksége naponta. Ha csupán egy órácskával kevesebbet alszunk éjszakánként, máris érezhetővé válik hogyan romlik koncentráló képességünk és a hangulatunk. Elhízás, szívbetegség, cukorbetegség … a kockázatok listája hosszú. Az alváshiány következményei>>

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Koleszterincsökkentés

        Dr. Vajda Orsolya

        Mi alapján választ gyógyszert az orvos? Mennyi ideig kell szedni?

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Gyakran érzi fáradtnak magát? - Mi lehet az oka?

        A fáradtság fogalma orvosilag nehezen definiálható, a fáradtság szubjektív, mindenki másképp éli meg. A fáradtság legtermészetesebb oka az alváshiány, ám hátterében betegségek is állhatnak.

        Ezért kell odafigyelnie a szívére, ha cukorbeteg!

        A cukorbetegségben szenvedőknél - a betegség érrendszerre gyakorolt hatásai miatt – fokozottabb a szívbetegségek kockázata. A szívbetegségre számos egyéb tényező is hajlamosíthat, közülük az egyik legismertebb az elhízás. Vajon mi minden növelheti még a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulását cukorbetegeknél?

        Az éjszakai műszak a feje tetejére állítja a bioritmusunkat

        Tapasztalták már, hogy egy át nem aludt éjszaka után másnap képtelenek koncentrálni, fejfájással, szédüléssel küszködnek? A rossz komfortérzethez az is elég, ha rosszul és kevesebbet alszanak ahhoz képest, amit megszokott a szervezetük. Elképzelni is nehéz, hogy miként élik meg a nappali ténykedésüket azok, akik rendre éjszakai vagy váltott műszakban dolgoznak.

        A babák súlygyarapodása - Mikor aggódjunk és mikor ne?

        A kizárólag szoptatott csecsemők anyukáinak nagyon gyakori félelme, hogy a kicsinek esetleg nem elegendő a rendelkezésre álló anyatej mennyisége. A baba súlygyarapodásának nyomon követésével könnyen ellenőrizhetjük, hogy eleget eszik-e a gyermekünk, a túlzott aggodalom azonban az anyatej elapadását is okozhatja.

        Közel 1500-an vettek részt a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének rendezvényén

        A május 12-én második alkalommal megrendezett „Botra fel” elnevezésű rendezvényén rengetegen vettek részt. A 18 vidéki városban és 2 budapesti helyszínen megtartott, nordic walking oktatással egybekötött séta célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az életmód és mozgás fontosságára, amelyek segítségével a diabétesz jobban ellenőrzés alatt tartható.

        Stresszes? Ellenőriztesse a vércukorszintjét!

        A cukorbetegség sokszor már csak előrehaladott stádiumban okoz tüneteket, azonban tudnunk kell, hogy számos tényező hajlamosít a kialakulására. Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus a stresszről mint önálló rizikófaktorról beszélt.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA