A mobiltelefon rákot okoz?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Osikóczki Orsolya megjelent:

Habár manapság mobiltelefon nélkül el sem tudjuk már képzelni az életet, egy 10 éven át tartó, 13 ország lakosainak telefonálási szokásait és egészségi állapotát nyomon követő kutatás eredménye szerint már napi fél óra mobiltelefonálás is 40 százalékkal növeli az agyrák kialakulásának kockázatát!

A veszély annál magasabb, minél többet használja valaki a mobilját, s általában a tumor azon az oldalon jelenik meg, amelyiken a telefont használjuk.

Ennél sokkal aggasztóbb az amerikai Enviromental Health Trust Lobby Group kutatói által végzett, a fent említett kutatástól független tanulmány eredménye, mely az agytumor kockázatát 65 százalékban állapítja meg a gyakori mobilhasználók körében. Lloyd Morgan, a kutatócsoport egyik tagja arra figyelmeztet, hogy a betegség ugrásszerű növekedésével kell számolni az elkövetkezendő években, különösen a tinik esetében, ha nem sikerül a mobilhasználókat a telefonálási szokásaik változtatására rávenni.

Bár a legtöbb szakértő egyetért a veszéllyel, Anthony Swerdlow professzor, a brit kutatást végző tudósok egyike - arra hivatkozva, hogy az agyrákos megbetegedések száma nem növekedett drasztikusan a mobiltelefonok széleskörű elterjedése óta – nem lát meggyőző bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az agytumoros megbetegedéseket a rádióhullámok okozzák.

A szakértők attól tartanak, hogy még legalább egy évtized kell ahhoz, hogy kiderüljön, kinek is van igaza, ám addig is a lakosság többsége naponta több órán át használja a mobilját, s egyre gyakoribb, hogy a felhasználó még nincs 5 éves sem!

Az agydaganat tünetei

Az agydaganat által okozott tünetek a daganat méretétől, elhelyezkedésétől és a daganat növekedési sebességétől függ. Egy lassan növő daganat még viszonylag nagy méret esetén is lehet tünetmentes. Az alábbi tünetek esetén kell gyanakodni:

Bővebben az agydaganatról

SAR érték

A mobiltelefonok által kibocsátott rádióhullámok erősebbek, mint egy FM rádió által kibocsátottak, ám ez még midig csak milliárd része a röntgensugárnak, amiről köztudott, hogy rákot okozhat. A watt/kilogrammban megadott fajlagos elnyelési tényező, röviden SAR (Specific Absorption Rate), azt jelzi, hogy mennyi rádiófrekvenciás energiát nyel el mobiltelefon-használat közben a szervezet. Ennek ajánlott maximuma az USA-ban 1.6 w/kg, míg Európában valamivel magasabb, 2 w/kg, bár tudósok figyelmeztetnek, hogy az agysejtek károsodása már jóval ez alatt az érték alatt elkezdődik!

Miért veszélyesek a mobiltelefonok?

A kiütésektől a pajzsmirigy problémákig a mobiltelefont már számos betegség miatt okolták. Noha a bizonyítékok ellentmondóak, a problémák hátterében Dr. Andrew Goldsworthy, a Londoni Királyi Akadémia biológusa szerint a mobilok által kibocsátott pulzáló sugárzás okozta sejtkárosodás áll.

A szervezet sejtmembránjai elektromosan töltöttek, és a pulzáló rádióhullámok hatására vibrálni kezdenek, ennek hatására a sejteket összekötő kalcium leválik, így azok átjárhatóvá válnak, és olyan enzimek szabadulnak fel, amelyek károsíthatják a gének DNS-ét, beleértve azokat is, amik a rák ellen védenének.

Ezt támasztja alá, hogy svéd Lund Egyetem kutatói kimutatták, két óra telefonhasználat után megkezdődik az agysejtek elhalása!

Noha egyesek elektro-szenzitívek, és hosszabb telefonálás után rögtön tapasztalnak kisebb tüneteket (pl. szédülés, izomfájdalom, hányinger), vannak olyan felhasználók is, akik bár gyakran és sokat telefonálnak, nem tapasztalnak semmilyen tünetet.

Mindez azért veszélyes, mert az olyan sejtkárosodás okozta betegségek, mint a rák körülbelül 10-20 év alatt fejlődnek ki.

Káros-e az elektroszmog?

Napjainkban egyre gyakrabban hallhatunk az elektroszmog fogalmáról, és számtalan egymástól eltérő véleménnyel találkozhatunk azzal kapcsolatban, hogy van-e egészségkárosító hatása vagy nem kell tartanunk a technika rohamos fejlődésének következményeitől. Elektroszmognak az elektromos és mágneses terek-, valamint a radiofrekvenciás sugárzások által, a szervezetet érő terheléseket nevezzük. Az elektroszmogról

Csökkenti-e a headset használata a kockázatot?

Noha a headset használatával nő a távolság az agy és a telefon által kibocsátott sugarak között, ha bluetooth-al működőt használ, tudnia kell, hogy az folyamatosan bocsátja ki a sugárzást, így a hívások közötti időben is ki van annak téve.

Érzékenyebbek-e a gyerekek a sugárzásra?

Dr. Lennart Hardell, a svéd Orebro Egyetemi Kórház rákspecialistája szerint igen, mégpedig két dolog miatt is. Egyrészt a koponyájuk vékonyabb, így az gyorsabban elnyeli a sugarakat, és mivel az agyuk kisebb, koncentráltabban nyeli el azokat.

Másrészt a sejtjeik sokkal gyorsabban osztódnak, mint a felnőtteké, és sokkal érzékenyebb a károsodásra. Ezt támasztja alá svéd kutatók eredménye is, akik azt tapasztalták, hogy míg a felnőttek körében a mobiltelefon használathoz köthető agytumoros megbetegedések száma háromszorosára emelkedett, gyerekeknél ötszörösére!

Gyerekek esetében a veszély sokkal nagyobb, egyrészt mert biológiailag sokkal hajlamosabbak az agykárosodásra, másrészt ellentétben a mai felnőttekkel, már egész pici koruktól ki vannak téve a sugárzás veszélyének. Kutatók azt is bizonyították, hogy akárcsak a kenguruban hordott csecsemő, aki az anya által használt telefon sugarában van, a még meg sem született baba is ki van téve a mobiltelefon veszélyeinek, ugyanis a rádióhullámok átjutnak a placentán.

Daganatos betegségek gyermekkorban - Tünetek és kezelés

Sétáljon sokat gyermekünk, sportoljon, éljen a lehető legegészségesebben! Persze ezzel nem biztos, hogy a daganatos betegségeket elkerüljük, de tudnunk kell: mi mindent elkövetünk, hogy ne következzen be! Daganatos betegségek gyermekkorban - Tünetek és kezelés

Számít, hogy honnan telefonál?

Igen, hiszen a térerő függ a helyszíntől. Minél messzebb van az adótól, annál több energiára van szüksége a készüléknek a jel felvételéhez.

Biztonságosabb a mobil, mikor nem használja?

Bár a mobil kevesebb sugárzást bocsát ki, mikor készenléti állapotban van (nem telefonál, de a készülék be van kapcsolva), még így is sugároz, illetve vesz fel jelet. A clevelandi Reproduktív Medicina Központ több kutatása is bizonyította, milyen káros hatással van például a férfiak spermáira a zsebben hordott, bekapcsolt állapotban lévő mobiltelefon. Már a SAR érték tizede is károsította azokat.

Éppen ezért Dr. Goldsworthy azt tanácsolja, ne tartsa a mobilját a zsebében, illetve éjjel az ágya mellett! A folyamatos pulzálás kihat az agysejtekre és zavarja a nyugodt alvást. Az iPhone a legveszélyesebb ebből a szempontból, mivel folyamatosan készenléti állapotban van, még akkor is, ha ki van kapcsolva! Egyedül repülés üzemmódban nem veszi a jeleket!

Agydaganat gyermekkorban - valójában kétféle rákbetegség

A gyerekkori agytumor, a medulloblasztoma kétféle daganatos betegséget takar – közölték amerikai kutatók. A medulloblasztoma általában gyógyítható, ám az általa érintett gyerekek élete véglegesen megváltozhat a rákkezelések hatására. Agydaganat gyermekkorban - valójában kétféle rákbetegség

Mi a helyzet a vezeték nélküli telefonokkal?

Akárcsak a mobiltelefon, a vezeték nélküli készülék is sugárzást bocsát ki, emellett az alapkészülék is sugároz. Svéd kutatások szerint a hosszú-távú, vezeték nélküli telefon használatához köthető agytumoros megbetegedések veszélye hasonló a mobiltelefonhoz köthető kockázathoz.

A gyakori mobilhasználat rossz – de mi számít gyakorinak?

A napi fél órát meghaladó mobiltelefonálás 10 év alatt elég ahhoz, hogy az agytumor kialakulásának kockázata megduplázódjon.

Minden mobil technológiát alkalmazó eszköz veszélyes?

Potenciálisan igen, annak ellenére, hogy az olyan eszközök, mint a vezeték nélküli játékok és a laptopok alacsonyabb energiával működnek, és távolabb vannak az agytól. Ne tartsa ölében a laptopot!

A mobilon történő internet hozzáférhetőség növeli a kockázatot?

Nem, mivel a billentyűzet távolabb van a fejtől. Ám ha nagy fájlokat tölt le vagy küld, a telefon energiafelhasználása, így a sugárzása is magasabb.

Az elektromágnesesség

A jelenleg használatos elektronikus készülékek hét frekvenciatartományban működnek:

  • az igen alacsony (VLF) tartomány főleg a tengeri üzenetváltásban,
  • az alacsony (LF, 30-300 khz) a tengeri rádiónavigációban,
  • a közép (MF, 300-3000 khz) a rádiózásban,
  • a magas (HF, 3-30 megahertz) a nemzetközi rádiózásban,
  • az igen magas (VHF, 30-300 Mhz) és az FM (frekvencia modulált) a rádiózásban, illetve a vezeték nélküli telefonoknál terjedt el.
  • Az ultramagas (UHF, 300-3000 Mhz) a mobiloknál, mikrohullámú melegítőknél és radaroknál,
  • a szupermagas (SHF, 3-30 gigahertz) a mikrohullámú átjátszóknál és műholdaknál használatos.
Bővebben az elektromágneses hullámokról

WEBBeteg.hu logo Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; https://www.dailymail.co.uk
Lektorálta: Dr. Osikóczki Orsolya

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.