Sikeres kísérletek az áttétek terjedése ellen

MTI
megjelent:

Egérkísérletekben sikeresen előzték meg az emlődaganat átterjedését egy enzim gátlásával brit kutatók - idézte kedden a BBC hírportálja (http://www.bbc.co.uk/news).

A Cancer Research című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint az LOXL2 jelű enzim blokkolásával sikerült megelőzni az állatoknál az áttétek képződését. A megállapításokat közlő brit Rákkutató Intézet munkatársai szerint "fantasztikus gyógyszercélpontra" bukkantak, amelynek nagy valószínűséggel lesz klinikai alkalmazása is.

A cél az áttétek megakadályozása

Mint a tanulmányban írják, a rákos halálozások 90 százalékát a tumor szétterjedése, az áttétek okozzák. Emlődaganatos pácienseket vizsgálva azt találták, hogy a szóban forgó enzim magas szintje összefüggésben volt a rák szétterjedésével és a kisebb túlélési aránnyal.

A kutatók azt is megmutatták, hogy az enzim szerepet játszik abban, hogy a rákos sejtek kiszabaduljanak a tumorból, a mellszövetekből, és belépjenek a véráramba.

Ezt követően került sor az állatkísérletekre: egerekben blokkolták a LOXL2 aktivitását különböző vegyületek és antitestek segítségével. Kiderült, hogy ez megakadályozta a mellrák szétterjedését más szövetekbe.

Az enzim kiváló célpont lehet rákgyógyszer kifejlesztésére, és a kutatók úgy vélik, hogy a LOXL2 mennyiségének nyomon követésével olyan tesztet is kidolgozhatnak, mely előre jelzi az áttétképzés valószínűségét.

Hogyan kezelhető a mellrák?

A mellrák kezelési módját mindig a diagnózisalkotás során megállapított stádium szerint határozzák meg, amely a daganat méretén, elhelyezkedésén, szövettani típusán, az esetleges áttétek jellemzőin alapul. Fontos tényező a daganat agresszivitása és a beteg általános állapota is. Nincs tehát két egyforma betegség, vannak lassabban és gyorsabban romló állapotú betegek, akiknek eredményes kezelése más-más módszerrel történhet. Hogyan kezelhető a mellrák?>>

(MTI)

Cikkajánló

A jóindulatú emlődaganatok

Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
Emlődaganat
Az emlőműtétek egyharmada jóindulatú elváltozás, kétharmaduk rosszindulatú elváltozás miatt történik. Természetesen a jó- vagy rosszindulatúság kérdésének az eldöntéséhez szövettani vizsgálat szükséges.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus, Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.