• A mérsékelt sörfogyasztás egészséges

        Szerző:
        WEBBeteg

        A világos sörök mérsékelt fogyasztása csökkentheti a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát, s emellett a fogyókúra során is segítséget nyújthat - állapították meg spanyol orvosok.

        A sörfogyasztás mellé testmozgást és a halban, gyümölcsökben, olivaolajban, illetve zöldségekben gazdag mediterrán étrend alkalmazását javasolják a szakemberek - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap. A sör folsavat, vitaminokat, vasat és kalciumot tartalmaz, szakemberek szerint ugyanolyan egészségügyi haszna van, mint a borfogyasztásnak. A sörhasért pedig a zsíros ételek, a mozgáshiány, valamint a tivornyázás a felelős - vélekedtek.

        Hirdetések

        Ramon Estruch kutató szerint a visszafogott sörfogyasztásnak étkezési és egészségügyi előnyei vannak. A sörivás "nem feltétlenül jelent súlygyarapodást, mert az italban nincs zsír, és kalóriatartalma is alacsony" - mondta, és szembe állította a spanyol és a brit sörivási szokásokat. Míg az ibériai országban kis pohárból kortyolgatják a tapasok mellé a sört, addig Nagy-Britanniában nagy mennyiségben fogy az ital.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A Barcelonai Egyetem, a Barcelonai Klinika és a madridi III. Károly Egészségügyi Intézet kutatói 1249 férfit és nőt vizsgáltak, a résztvevők életkora 57 év felett volt. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akik mérsékelten fogyasztanak sört, kisebb a cukorbetegség és a magas vérnyomás veszélye, emellett alacsonyabb a testzsír arányuk. Akiknél mediterrán étrenddel párosult a sörivás, azoknak még súlyuk is csökkent. A sör "védi" a szív-és érrendszert, és más italokhoz mérten viszonylag alacsony az alkoholtartalma is - összegeztek a kutatók.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Gasztroparézis

        Dr. Felszeghy Enikő

        Az étkezési szokások megváltoztatása mellett milyen kezelés jöhet szóba?

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Balkamra-hipertrófia - Megnöveli az infarktus és a szívelégtelenség kockázatát

        Az egyik korai, magas vérnyomással összefüggő szövődmény a szív izomzatának megvastagodása, azaz a balkamra-hipertrófia.

        Cukorbetegek számára fejlesztettek applikációt

        56 ország közel 200 versenyzőjével küzd majd meg a nemzetközi innovációs verseny fináléjában a Semmelweis Egyetem IV. éves orvostanhallgatója, Havlik Károly, a Falling Walls Lab magyarországi fordulójának nyertese.

        Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?

        A magas vérnyomás kezelésével megelőzheti a súlyos, akár az életet veszélyeztető szövődményeket. Orvosa javasolhatja, hogy a magas vérnyomáshoz hozzájáruló egyéb betegségeket is kezeltesse, így például a cukorbetegséget és a magas koleszterinszintet.

        Ezért kell odafigyelnie a szívére, ha cukorbeteg!

        A cukorbetegségben szenvedőknél - a betegség érrendszerre gyakorolt hatásai miatt – fokozottabb a szívbetegségek kockázata. A szívbetegségre számos egyéb tényező is hajlamosíthat, közülük az egyik legismertebb az elhízás. Vajon mi minden növelheti még a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulását cukorbetegeknél?

        Az éjszakai műszak a feje tetejére állítja a bioritmusunkat

        Tapasztalták már, hogy egy át nem aludt éjszaka után másnap képtelenek koncentrálni, fejfájással, szédüléssel küszködnek? A rossz komfortérzethez az is elég, ha rosszul és kevesebbet alszanak ahhoz képest, amit megszokott a szervezetük. Elképzelni is nehéz, hogy miként élik meg a nappali ténykedésüket azok, akik rendre éjszakai vagy váltott műszakban dolgoznak.

        Magas vérnyomás - A lakosság 20 százaléka nem tudja, hogy beteg

        A magas vérnyomás napjainkban Magyarországon és az egész világon népbetegségnek számít. Hazánkban az előfordulási gyakorisága igen nagy, a felnőtt lakosság közel egynegyedét érinti.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA