• Fókuszban a JANPA projekt - Keressük a gyermekkori elhízás megelőzését célzó jó gyakorlatokat

        Szerző:
        WEBBeteg

        A gyermekkori elhízás megfékezésének lehetőségeiről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetben tanácskoznak az Európai uniós országok szakemberei. A Táplálkozással és fizikai aktivitással foglalkozó együttes fellépés uniós projekt OGYÉI által vezetett nemzetközi munkacsoportja 2016. január 29-én, Budapesten ülésezik.

        A 14 ország 18 intézményéből álló munkacsoport feladata a „JANPA” projekt keretében az óvodai és iskolai környezet egészségesebbé tételén keresztül a gyermekkori elhízás megelőzését célzó jó gyakorlatok definiálása és ennek megfelelő tagállami jó gyakorlatok összegyűjtése. Ezen túlmenően az egyes érintett szektorok képviselőinek álláspontjának megismeréséhez a protokollok kidolgozása, és mindezek elemzése alapján ajánlás és eszköztár létrehozása a programok tervezői és a döntéshozók számára. Az egynapos munkamegbeszélésre görög, német, lengyel, román egyetemekről, és civil szervezetekből érkeznek a szakértők.

        A gyermekkori elhízás a tévhitek tükrében

        Gyakorló gyermekendokrinológus-diabetológusként naponta többször, az elmúlt években pedig egyre gyakrabban találkozom elhízott gyermekekkel, a kisdedkortól a serdülőkor végéig. A gyermekkori elhízás a tévhitek tükrében>>

        Mekkora a baj, mit mutatnak a számok?

        Valamennyi EU tagországban igen jelentős problémát jelent a túlsúly, éppen ezért különös aggodalomra ad okot a kisgyermekkori és kamaszkori elhízás mértéke. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az EU-ban a 6-9 éves korosztályban 2010-ben minden harmadik gyermek elhízott vagy túlsúlyos volt jelentős növekedést mutatva a számos nemzeti és regionális kezdeményezés ellenére. A testmozgás hiánya és a helytelen táplálkozás már születéskor kezdődően (sőt, méhen belüli időszakban) fontos meghatározói a későbbi túlsúly, illetve elhízás kialakulásának.

        A túlsúly és elhízás független kockázati tényezői a számos európai lakost érintő ún. krónikus nem-fertőző megbetegedéseknek, mint a szív-és érrendszeri betegségek, a 2. típusú cukorbetegség, egyes daganatok és mozgásszervi megbetegedések. Az elhízás és a túlsúly jelentős gazdasági terhet is jelent, az EU az egészségügyi kiadások 7 százalékát fordítja évente olyan betegségek kezelésére, amelyek kapcsolatba hozhatóak az elhízással, de további közvetett költségek származnak a munkaképesség csökkenés és a korai halálozás következményeként.

        Hirdetések

        Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb, hét elején publikált jelentése szerint a túlsúlyos vagy elhízott kisgyermekek száma 1990 és 2014 között 31 millióról 41 millióra nőtt, és leggyorsabban az alacsony, valamint a közepes jövedelmű országokban élő gyermekeknél növekszik. A 2014-ben életre hívott, a gyermekkori elhízás megszűnésért küzdő bizottság záró jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy a túlsúlyosság és elhízás hatással lehet egy gyermek életminőségére, mivel sok akadállyal kell szembenéznie, beleértve fizikai, pszichikai és egészségügyi problémákat is.

        A gyerekkori elhízás és környezetük összefüggése

        Az elhízás a jómódú világban fokozódik és már nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekek társadalmát is érinti. Valaha a szülők, nagyszülők számára a jólét és az egészség jele volt a dundi kisgyerek, de ma mind több adat bizonyítja, hogy ez a súlytöbblet legtöbbször felnőttkorban is folytatódik és betegségek egész sora szempontjából jelent kockázati tényezőt. A gyerekkori elhízás és környezetük összefüggése>>

        Az elhízás hatással lehet az iskolázottság szintjére, és ez, valamint annak a valószínűsége, hogy az érintett gyermekek felnőttként is elhízottak maradnak, komoly egészségügyi és gazdasági kockázatot jelent nekik, a családjuknak és a társadalomnak is – figyelmeztet a WHO.

        Mit lehet tudni a JANPA projektről?

        Az Európai Unió 25 tagállamának részvételével 2015 szeptemberében indult JANPA projekt az „EU cselekvési terv a gyermekkori elhízásról 2014-2020” megvalósítását segíti elő. Az európai uniós projekt 2017 novemberében zárul. A projektről részletes információ a www.janpa.eu weboldalon található. A JANPA egyedülálló lehetőséget biztosít a gyermekkori túlsúly és elhízás megelőzésével összefüggő jó gyakorlatok közös elemzéséhez és kiválasztásához.

        A túlsúly és elhízás prevenciója multiszektoriális, integrált megközelítést kíván

        Az oktatás és a személyes felelősség fontos tényezők, de nem elégségesek, különösen a társadalmi egyenlőtlenségek és táplálkozásfüggő betegségek csökkentése szempontjából – hívja fel a figyelmet az OGYÉI nemzetközi munkacsoportját vezető prof. dr. Martos Éva. Az élethosszon át tartó megközelítés is fontos – állítja, hiszen az egészséges táplálkozást már a várandósság és a szoptatás idején is támogatni kell. Gyermekek és serdülők esetében az egészséges életmód különösen lényeges, mivel ez felnőttkorukat is meghatározza.

        Miért kell kezelni az elhízást?

        Minél inkább megnő az ember testtömege, annál több - sok esetben igen súlyos következménnyel járó - betegséggel találhatja magát szemben. Milyen szövődményei lehetnek a túlsúlynak? Miért kell kezelni az elhízást? A túlsúly következményei>>

        Fontos a lakosság által fogyasztott élelmiszerek tápértékének és a fizikai környezetnek a javítása, arra kell törekedni, hogy minél szélesebb körben elérhetővé váljanak l azok az élelmiszerek, melyek fogyasztásával mérsékelhetőek a táplálkozással összefüggő betegségek kialakulásaei. A cél egy olyan környezet megteremtése, amely könnyen lehetővé teszi az egészséges életmód választását.

        A projektben dolgozó szakemberek elsősorban a döntéshozókat, egészségügyi szakembereket, pedagógusokat akarják megszólítani, akik az egészséges táplálkozás és fizikai aktivitás előmozdításán dolgoznak gyermekek körében. De a projekt a szülőket és a családokat is „megszólítja”, sőt, a JANPA még további célcsoportok felé is nyitni szeretne: a regionális és helyi hatóságokra, oktatási intézményekre, egyetemekre, non-profit szervezetekre, lakossági és fogyasztói szervezetekre, ifjúsági és sportszervezetekre, az iparra szolgáltató vállalatokra és a médiára is fókuszál majd a jövőben.

        A célok elérése érdekében a JANPA 7 munkacsomagra tagolódik:

         Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt!

        1. Koordináció – Franciaország
        2. Disszemináció – Olaszország
        3. Értékelés – Görögország
        4. A gyerekkori elhízás elleni cselekvések bizonyíték alapú gazdasági megközelítése – Írország
        5. Tápértékjelölés az élelmiszereken – Franciaország
        6. Egészséges környezet az óvodában és az iskolában integrált megközelítéssel – Magyarország – OGYÉI vezetésével
        7. Korai beavatkozások – Finnország

        A projekt időtartama: 27 hónap, 2015.09.01-2017.11.30.

        Projektpartner országok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Görögország, Svédország, Csehország, Észtország, Finnország, Franciaország, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia és a WHO Európai régió, valamint a JRC/EU, mint partnerek.

        (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet)

        Legutóbb frissült:
        Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
        • WEBBeteg.hu
      • Legfrissebb cikkek
      • Önök ajánlották
      •  





        Hozzászólások (0)