• Lábápolási tanácsok cukorbetegeknek

        WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
        Szerző:
        WEBBeteg

        A száraz bőr komoly veszélyforrást jelenthet, hiszen a hámréteg fontos védőfunkciót lát el a fertőzések megelőzősével kapcsolatosan, így ennek sérülése, akár apró sérülések formájában is behatolási kaput jelent a kórokozóknak.

        Diabéteszes neuropátia és szembetegség
        Majdnem minden harmadik cukorbetegnél tapasztalhatóak az úgynevezett diabéteszes retinopátia tünetei – állítja egy új tanulmány. Mi több, a diabéteszesek 4 százalékánál annyira előrehaladott ez a betegség, hogy komolyan veszélyezteti a látásukat – adta hírül a Journal of the American Medical Association című szaklap.

        Diabéteszes neuropátia és szembetegség

        A láb tisztítása

        A lábat naponta kell kíméletesen mosni, mely után az ujjközöket minden esetben gondosan szárazra kell törölni, megelőzve a gombák megtelepedését. A lábak tisztításánál a víz ne legyen túl forró, mert ez is sérülések kialakulásához vezethet. (Könyökével ellenőrizze a víz hőmérsékletét!) A törölközővel ne dörzsölje erősen a lábát, csak óvatosan itassa fel a vizet, mert ez a hámréteget felsértheti. A láb tisztítása során kerülje az irritáló, allergizáló összetevőket tartalmazó mosakodó szereket, ezek a hámréteget károsíthatják, mely hajlamosíthat mélyebb szöveti gyulladások, károsodások, fertőzések kialakulására.
         

        A láb bőrének ápolása

        Fontos a láb bőrét puhán tartani, semleges hatású, bőrpuhító kenőcsöket használjon. Ezen krémek, kenőcsök esetében is érdemes odafigyelnie arra, hogy az adott lábápolási szerek ne tartalmazzanak esetleges irritáló vagy allergizáló színanyagokat, illatanyagokat. A száraz bőr komoly veszélyforrást jelenthet, hiszen a hámréteg fontos védőfunkciót lát el a fertőzések megelőzősével kapcsolatosan, így ennek sérülése, akár apró sérülések formájában is behatolási kaput jelent a kórokozóknak. Ha ilyet tapasztal bőrén, ne hanyagolja el, ez azonnali ellátást igénylő probléma, hiszen komoly szövődmények kialakulását lehet így megelőzni.

        Hirdetések
        A diabéteszes neuropátia
        A (poli)neuropátia a perifériás (környéki) idegeket érintő károsodás, mely általában nem önálló betegségként jelenik meg, hanem valamilyen anyagcsere betegséghez − pl. cukorbetegséghez, alkoholizmushoz, vesebetegséghez, pajzsmirigybetegséghez, vitaminhiányhoz − társul, vagy valamilyen toxikus tényező okozza (gyógyszerek, kémiai szerek). A perifériás idegek szállítják az információt a különböző − a bőrben, izmokban, ízületekben és egyéb szövetekben elhelyezkedő − felvevő testecskéktől a központi idegrendszerbe, azaz a gerincvelőbe, illetve az agyba.

        A diabéteszes neuropátia

        A körmök ápolása és ellenőrzése

        A körmöket szintén rendszeresen kell gondozni, amennyiben mozgáskorlátozottság miatt nehezen érhetőek el, kérje hozzátartozója vagy pedikűrös segítségét. A körömvágásnál arra figyeljen oda, hogy a lábkörmeit egyenesen vágja oly módon, hogy ne alakuljon ki éles szél, mely benőtt köröm kialakulását eredményezheti, továbbá rendszeresen javasolt körömreszelőt használni. Amennyiben körmén elváltozást észlel, például megvastagodást, fehéres-sárgás törmeléket a körömlemez alatt, esetleg a körömlemez sérült, akkor keressen fel bőrgyógyászt, mert a körömsérülés, és a gombás köröm is behatolási kaput jelenthet a fertőzést okozó baktériumoknak. Ezek a baktériumok a cukorbetegek szervezetében gyorsan és könnyen szaporodhatnak, olyan súlyos fertőzéseket hozva létre, mint például az orbánc.
         

        Bőrkeményedések, bőrbetegségek

        A bőrkeményedések, tyúkszemek ápolásánál éles szélű eszköz helyett habkő használata javasolt. Fontos, hogy a legkisebb probléma esetén is forduljon orvoshoz, és lábát helyezze nyugalomba.
         

        Milyen legyen a lábbeli?

        Ezen túlmenően szintén fontos, hogy kerülje a mezítláb járást és puha vastag pamut vagy gyapjú zoknit hordjon. Mindig kényelmes, alacsony sarkú, jó minőségű és finom belső kiképzésű cipőt viseljen. Ortopédiai eltérések esetében időben kerüljön sor az eltérés műtéti megoldására, majd ezt követően a normális viszonyokat biztosító segédeszköz (talpbetét) beszerzésére és használatára. Védő lábbelik, talpbetétek használata szintén célszerű.

        Dr. Csuth Ágnes, családorvos

        Forrás: WEBBeteg
        Orvos szerzőnk: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Cukorbetegeknél a szívinfarktust nem mindig jelzik tünetek

        A cukorbeteg férfiak körében az egészséges emberekhez képest 2-4-szer nagyobb a szívinfarktus kockázata. A cukorbeteg nőknél pedig hatszorosa, és ez a rizikó a menopauza után még tovább nő. Az állandóan magas vércukorszint ugyanis idővel károsítja az ereket. Azonban a cukorbetegek a szívinfarktusra utaló figyelmeztető jeleket gyakran nem észlelik.

        A cukorbetegség és a nemi betegségek kapcsolata

        A cukorbetegség a fertőzések kialakulására hajlamosíthat. A fertőző ágensek könnyen megtelepedhetnek a cukorbeteg gazdaszervezetben, a vírusos, bakteriális, gombás és protozoon okozta nemi úton terjedő fertőzések egyaránt nagyobb rizikóval alakulhatnak ki cukorbetegeknél.

        Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?

        A magas vérnyomás kezelésével megelőzheti a súlyos, akár az életet veszélyeztető szövődményeket. Orvosa javasolhatja, hogy a magas vérnyomáshoz hozzájáruló egyéb betegségeket is kezeltesse, így például a cukorbetegséget és a magas koleszterinszintet.

        Tények és tévhitek a cukorbetegséggel kapcsolatos szexuális problémákról

        A cukorbetegség gyakori szövődményének számító, igen sokféle formában jelentkező szexuális problémák, zavarok relatíve kevesek előtt ismertek.

        Hogyan fogyhat egy cukorbeteg?

        Köztudott, hogy a 2-es típusú cukorbetegek 95 százaléka súlyfelesleggel rendelkezik, mely már a diabétesz diagnosztizálásakor is fennállott, és egyik fő okát képezte a cukorbetegség kifejlődésének.

        A lenmag fogyasztásának szervezetre gyakorolt hatásai

        A lenmag magas fehérjetartalmú, rostokban, B-vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Kiemelkedő a tiamin-, magnézium- és foszfortartalma. Mégis, az utóbbi időkben számos tudományos publikációban tanulmányozott, egészségre gyakorolt kedvező hatását a benne lévő különleges olajokra és lignánokra lehet visszavezetni.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA