Mozgással a prosztata- és vastagbélrák ellen

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Ha csökkenteni szeretné a prosztatarák kialakulásának esélyét, itt az ideje, hogy elkezdjen mozogni. Egy tanulmány szerint, mely az Archives of Internal Medicine című újságban jelent meg, az erőteljes mozgás segít lelassítani a prosztatarák kifejlődését az idősebb férfiaknál.

A kutatók több mint 47.000 férfit vizsgáltak 14 éven keresztül. Ezalatt az idő alatt 2892 férfinél diagnosztizáltak prosztatarákot, ebből 482 volt előrehaladott állapotban, közülük 280 halt meg.

A kutatásban résztvevőknek be kellett számolniuk arról, átlagosan hetente mennyi időt töltenek olyan aktív sportolással, mint biciklizés, teniszezés, kocogás, túrázás, úszás, illetve olyan kevésbé aktív mozgással, mint a sétálás vagy lépcsőzés.

Míg a résztvevők összességét tekintve a tanulmány nem talált összefüggést a prosztatarák és a testedzés között, addig azoknak a 65 év felettieknek az esetében, akik heti három vagy több órát töltöttek mozgással, 67 százalékkal alacsonyabb volt a prosztatarák diagnosztizálásának esélye, és 74 százalékkal alacsonyabb a betegségben való elhalálozás, mint kevésbé aktív kortársaiknál. A fiatalabbaknál nem állt fenn ez az összefüggés.

"Noha a mechanizmus még nem teljesen érthető, az eredmények azt sejtetik, hogy az intenzív mozgás lelassíthatja a prosztatarák kialakulását, illetve a betegségben való halálozási arányt, nem is beszélve a testedzés egyéb pozitív hatásairól"-írják a kutatók.

A vastagbélrákban szenvedőknek is használ

Egy másik tanulmány a vastagbélrákban szenvedőkkel kapcsolatban mutat rá a rendszeres mozgás előnyeire. Ez a kutatás több mint 800 olyan beteget vizsgált, akik egy évvel a kemoterápia vagy műtét után még életben voltak.

A résztvevők fizikai aktivitását mérték, figyelembe véve a testmozgás típusát, időtartamát, intenzitását. Több mint két évvel a befejezett kemoterápiás kezelés után, azoknál a betegeknél, akik heti 3-4 alkalommal 5-6 km/h sebességű kocogást vagy sétát végeztek, 35 százalékkal volt kisebb a betegség visszatértének az esélye, mint a kevésbé aktív társaiknál.

Már korábban is voltak kutatások, melyek bizonyították, hogy a testedzés csökkenti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát, de ez az első olyan tanulmány, mely a mozgás hatását a már kezelésen átesett betegeken vizsgálja.

(WEBBeteg - Cs. K.)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.