Tudósoknak úgy látszik sikerült fényt deríteniük arra, mi lehet a magyarázata, hogy bizonyos rákos megbetegedéseknek az aránya jelentősen kisebb a Down kórosaknál.
A Down-kórt a 21-es kromoszóma számbeli többlete okozza, mely úgy tűnik, olyan géneket tartalmaz, melyek megvédik a szervezetet bizonyos tumoroktól. A gén a tumor által kibocsátott, annak növekedését szorgalmazó jeleket zavarja meg. A kutatás eredménye, melyről a Nature című folyóirat számolt be, új reményt ad a rákkezeléssel kapcsolatban.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Az emberi szervezet normális esetben 23 pár kromoszómát tartalmaz, melyek együttesen hordozzák genetikai állományunkat. A Down-kór egy genetikai rendellenesség, melyet a normálisnál eggyel több 21-es kromoszóma jellemez.
|
Az már korábban is ismert volt, hogy a Down–kórosak bizonyos típusú rákokban ritkábban betegszenek meg, mint mások, ám ennek oka eddig ismeretlen volt. A legújabb kutatások szerint a 21-es kromoszómában található Dscr1 nevű génből nekik így eggyel több van, mely hatásosan csökkenti a tumor-növekedést. Ez a gén egy másik, szintén a 21-es kromoszómában található génnel működik együtt a tumornövekedést serkentő jelek kibocsátásának megzavarásában.
A kutatás vezetője, Dr. Sandra Ryemon szerint inspiráló lehet a Down – kórosak számára, hogy általuk nyerhetünk bepillantást a rákos sejtek növekedésének mechanizmusába, s ezáltal a tumor-növekedés megelőzésébe, terápiás lehetőségeibe. A kutatás eredménye rengeteg fontos kérdést vet fel a 21-es kromoszóma további génjeivel kapcsolatban is.
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Daganatos megbetegedések témában:
Csodaszerek Végbélrákot okoz-e a székrekedés? FNH-félelem