Rákmegelőző élelmiszerek gyártását kezdik meg

Független Hírügynökség
megjelent:

Olcsón előállítható, magas antioxidáns tartalmú szelént sikerült előállítaniuk a Debreceni Egyetem kutatóinak. Már gyártót is találtak, így a hétfői megállapodásnak köszönhetően a jövő év elején megkezdődhet a szelén tartalmú tejpor gyártása, ősszel pedig különböző tejtermékekben is megtalálható lesz a rák megelőzésben fontos anyag.

Prokisch József, a Debreceni Egyetem docense elmondta: rájöttek, hogy a joghurtokban jelenlévő probiotikus baktériumok úgy védekeznek a számukra már mérgező mennyiségű szelénsó hatása ellen, hogy abból a sejten belül elemi szelént állítanak elő, és azt apró, nano méretű gömböcskékben tárolják. Ezek kinyerhetők.

Állatkísérletekkel beigazolódott, hogy a nanoszelén antioxidáns hatása jelentősebb az eddig használt szelénformákénál, ezért megkezdték a nanogömbök rákellenes hatásának vizsgálatát sejttenyészeteken - tette hozzá.

A szelén esszenciális, antioxidáns hatású mikroelem, számos enzim alkotórésze. Magyarországon különösen fontos az élelmiszerek szelénszintjének emelése, mivel a talajaink és ezért az élelmiszereink is szelénhiányosak. Egy szelénben gazdag étrend 30-50 százalékkal csökkenti a daganatos megbetegedések előfordulását.

Az egyetem hétfőn megállapodott a gyártóval. Január 4-én megkezdődik az első nanoszelént tartalmazó tejpor koncentrátum ipari előállítása, amely lehetővé teszi szelén tartalmú tejipari termékek forgalmazását, és további fejlesztését. Az első nanoszelénes joghurt, tej, sajt a tervek szerint szeptemberre kerülhet a polcokra.

(FH)

Cikkajánló

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Mázi-Fülöp Nóra, dietetikus
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.