A gyomorrák tünetei és a veszélyeztettek

Dr. Kónya Judit
szerző: Dr. Kónya Judit, Dr. Tóth Sára Rebeka - WEBBeteg
frissítve:

Azokban a családokban, ahol előfordult már gyomorrák, illetve ismert hajlamosító tényezők állnak fenn, a panaszok fokozott figyelése, rendszeres orvosi ellenőrzés javasolt. Tekintse meg, hogy milyen tünetekre érdemes odafigyelni, illetve melyek azok a rizikófaktorok, amik veszélyt jelenthetnek.

A gyomorrák a gyomorfal nyálkahártyájából kiinduló rosszindulatú daganat. Előfordulása szerencsére csökkenő tendenciát mutat az elmúlt évtizedekéhez képest, ám még mindig jelentős számú új esetet diagnosztizálnak évente. A WHO adatai szerint 2020-ban több, mint 1 millió új esetet találtak világszerte, ami az összes regisztrált rosszindulatú betegségnek körülbelül 5,6%-át teszi ki, így az 5. leggyakoribb daganatfajta a világon. Az eseteknek több, mint 70%-a a fejlődő országokban figyelhető meg, gyakrabban figyelhető meg Kelet-Ázsiában, Kelet-Európában és Dél-Amerikában.

A hazai statisztikák szerint Magyarországon jelenleg a kilencedik leggyakoribb rosszindulatú daganatfajta a gyomorrák. Leggyakrabban az 55-75 éves korosztályban jelentkezik, férfiaknál átlag 62, nőknél 67 éves korban észlelik. Családi halmozódás esetén a megjelenés egyre fiatalabb életkorra tolódhat és a fiatalokban jelentkező formák sajnos gyakran agresszívebb viselkedésűek.

Az adatok enyhe férfi dominanciára engednek következtetni, hazánkban 2017-ben 1244 férfit és 941 nőt diagnosztizáltak.

A téma cikkei - Gyomorrák

3/1 A gyomorrák tünetei és rizikófaktorai - Itt jár
3/2 A gyomorrák típusai és stádiumai
3/3 A gyomorrák diagnosztizálása, szövődményei és kezelése

A gyomorrák tünetei

A gyomorrák tünettana korai stádiumban nem jellegzetes, ha jelentkeznek is tünetek, akkor azok általában enyhék, így a betegség gyakran csak előrehaladott formában ismerhető fel.

Gyanús jelek, tünetek, melyek utalhatnak gyomorrákra:

  • étvágytalanság, egyéb okkal nem magyarázható fogyás,
  • gyomortáji kényelmetlen érzés, bizonytalan hasi fájdalom,
  • hányinger, gyakori émelygés, hányás (előrehaladott stádiumban vérhányás),
  • ritkán tapintható tumor a has felső részén,
  • étel-, illetve húsundor,
  • állandó teltségérzet a gyomorban,
  • fekete széklet (ún. szurokszéklet, amely a gyomorból származó emésztett vér a székleben),
  • vérszegénység,
  • nehezített nyelés (különösen, ha a gyomor felső részét érinti a daganat).

A anatómiai gyomor helyzete és a gyomorrák

Sajnos igen gyakori, hogy már csak az áttétek jelenléte miatt indul elsődleges tumorkutatás, és ilyenkor derül fény az elsődleges gyomordaganatra. Áttét lehet a májban, ekkor tapasztalható egyenetlen felszínű, megnagyobbodott máj. Képződhet kóros hasi folyadék, mely az egész hasüreget kitölti, esetleg a hasat elődomborítja. Tapintható lehet kórosan megnagyobbodott nyirokcsomó a gyomor környékén, vagy bal oldalon a kulcscsont körül. Jelentkezhet áttét a csontokban, ami kifejezett csontfájdalommal jár.

A daganat ilyen mértékű terjedése már mindig előrehaladott állapotra utal, amikor a túlélési esélyek sokkal rosszabbak.

A gyomorrák kialakulásának rizikófaktorai

A gyomorrák kialakulása összetett, többlépcsős folyamat, amelyben a genetikai tényezők mellett alapvető az étrend és a környezet szerepe. A gyomorrákoknak mindössze 10 százalékában fedezhető fel öröklődés, vagy családi halmozódás.

Helicobacter pylori fertőzés: ez a baktérium felelős a gyomorfekély és a krónikus gyomornyálkahártya-gyulladás egyes típusainak kialakulásáért, jelenlétével pedig növeli a gyomorrák kialakulásának kockázatát. A fertőzés az egészséges lakossághoz képest kb. hatszoros kockázatot jelent a gyomorrák kialakulásának szempontjából. Bővebben Helicobacter pylori

Genetikai tényezők: családi halmozódás, A-vércsoport. Megközelítőleg 10 százalékban fedezhető fel öröklődés, vagy családi halmozódás, az esetek többségében életmód tényezők vagy kezelhető betegségek állnak a háttérben.

Táplálkozási szokások: a magas sótartalmú ételek, a sózással, füstöléssel, pácolással tartósított élelmiszerek fogyasztása, a friss gyümölcsben és zöldségben szegény étrend fokozza a gyomorrák kialakulásának a kockázatát.

Betegségek, műtétek

  • A gyomor nyálkahártyájának krónikus gyulladásai, a gyomorfekély
  • Jóindulatú daganatok, polipok.
  • Vészes vérszegénység (anaemia perniciosa).
  • Gyomorműtétek utáni állapot.

Elhízás

Káros szokások: Dohányzás, rendszeres túlzott alkoholfogyasztás.

A gyomorrák kialakulásának esélyét csökkentő tényezők

A kiegyensúlyozott táplálkozás, a magas sótartalmú, füstölt ételek fogyasztásának kerülése, valamint a rostban, vitaminokban gazdag, sok friss zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étrend csökkenti a gyomorrák kialakulásának kockázatát. Kutatások alapján különösen kedvezőek a magas béta-karotin tartalmú zöldségek (sárgarépa, sütőtök), valamint a C- és E-vitamint tartalmazó élelmiszerek. A táplálkozáson kívül fontos életmódtényező a betegség megelőzésében a rendszeres testmozgás, a dohányzás és túlzott alkoholfogyasztás kerülése.

Tartósan fennálló gyomorpanaszok, illetve ismert családi halmozódás esetén javasolt gasztroenterológus szakorvos felkeresése, hiszen számos gyomorrákra hajlamosító állapot könnyen és jól kezelhető, amellyel hatékonyan megelőzhető a súlyos betegség kialakulása.

Tovább A gyomorrák típusai és stádiumai

WEBBeteg logó

Forrás: WEBBeteg.hu
Szerző: Dr. Kónya Judit
Aktualizálta: Dr. Tóth Sára Rebeka
Adatok, felhasznált források: WHO Globan Cancer Observatory 2020; Nemzeti Rákregiszter; Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja - Gyomorrák (pdf)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Plósz János, gasztroenterológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.