Tavasszal is védje bőrét a nap káros sugaraitól

WEBBeteg
frissítve:

A fényvédelmet kezdjük el már tavasszal. A napfényre ugyan szükségünk van, de bőrünk védelme érdekében tavasszal is kerüljük el a napégést.

UV-sugárzás és bőrdaganatok

A védelem nélküli napozással együtt járó leégés súlyos következményekkel járhat, jelentősen növelik ugyanis az olyan rosszindulatú bőrdaganatok kialakulásának kockázatát, amilyen a basalioma, a spinalioma vagy a melanoma. A legveszélyesebb bőrrák, a melanoma előfordulása világszerte növekszik, hazánkban évente mintegy 2000 új megbetegedést ismernek fel. A daganat kialakulásához vezető génmutációk keletkezésében nagy szerepet játszik a napfény ultraibolya (UV) sugárzása, illetve az egyén fokozott genetikai érzékenysége is.

A legtöbb eset az 50-60 éves korosztály tagjai körében fordul elő, de egyrészt fiatalabbak is megbetegedhetnek, másrészt a fiatalabb korban történő ismétlődő napégés felelős az idősebb kori bőrákkos esetekért is. A megelőzésnek tehát már fiatal kortól kell kezdődnie, és egész évben tartania .Már tavasszal is használjunk fényvédő készítményt, amivel a napfényhatás előtt fél órával kenjük be a bőrt, ha hosszabb időt töltünk a szabadban, ezt többször ismételjük. Viseljünk megfelelő ruházatot, erősebb napsütés esetén kalapot is. Viseljünk UV-védelemmel ellátott napszemüveget!

D-vitamin és/vagy napvédelem?

Köztudott, hogy a D-vitamin szintéziséhez szervezetünknek napfényre van szüksége, a magyar lakosság többsége a tél végére, tavasz elejére D-vitamin-hiányos. Ebből a szempontból valóban fontos, hogy a tavaszi jó idő beköszöntével elegendő időt töltsünk el a szabad levegőn és a napsütésben. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy az UV-sugárzás többségét kiszűrő naptejek alkalmazása nem súlyosbítja-e a vitaminhiányt, és nem okoz-e több kárt a vitaminhiányos állapot, mint az esetleges napégés.

Az orvosok szerint a válasz egyértelműen nem. A napvédő készítmények még magas faktorszám esetén is átengedik az UV-sugarak egy részét, ez a mennyiség pedig elég ahhoz, hogy a szervezetben beinduljon a D-vitamin szintézise. A különböző naptejek, fényvédő krémek ezért csak kis mértékben csökkentik a D-vitamin termelését, a gyakorlati mérések is azt igazolják, hogy ezen termékek alkalmazói körében nem mutatható ki gyakrabban alacsony vitaminszint.

A D-vitamin szintet ráadásul tudjuk segíteni megfelelő táplálkozással és szükség esetén vitaminkészítmények szedésével is, a leégés azonban mindenképp tartós károsodást okoz a bőrben, mégha később is jelentkeznek az ártalmai.

A legjobb tanács tehát az, hogy tavasszal legyünk eleget a napon, szabadban, ugyanakkor mindenképp kerüljük el a leégést a napon tartózkodás korlátozásával, megfelelő fényvédő eszközök és kozmetikumok alkalmazásával.

Bőrtípusunknak megfelelő napvédelem, tavasszal is

Nagyobb a genetikai hajlam a bőrrákra a fehér bőrű, könnyen leégő, sok anyajeggyel rendelkező embereknél, ahol a családban is fordult már elő melanoma vagy egyéb bőrdaganat. Rosszindulatú elváltozás azonban bárkinél bármikor kialakulhat bőrtípustól függetlenül, ezért mindenkinek rendszeres bőrgyógyászati vizsgálat javasolt, illetve fontos a megfelelő bőrvédelem már kora tavasztól kezdve.

Ha bőrtípusa ugyan nem világos, akkor is óvakodjon a mértéktelen napozástól! A túl sok napsugárzás ugyanis bőrtípustól függetlenül fokozza a ráncképződést, gyorsítja a bőr öregedését és okozhat bőrrákot az esetükben is.

Az egy évesnél fiatalabb kisbabákat sosem szabad kitenni közvetlen napsugárzásnak. A gyermekek számára keressen árnyékos helyet, és az árnyékban is helyezzen fölé napernyőt, vagy rögzítsen egy esernyőt a babakocsi fölé.

Kinek milyen faktorszámú napvédő készítmény használata ajánlott?

  • I-es bőrtípusúak: Használjon magas fényvédő faktorú naptejet (50-es) már tavasztól kezdve, akkor is, ha árnyékban tartózkodik.
  • II-es bőrtípusúak: 30-as vagy 50-es faktorszámú naptej használata javasolt, már első alkalommal, mikor a tavaszi napon tartózkodik.
  • III-as bőrtípusúak: legalább 30-as faktorszámú naptejet használjon tavasztól kezdve!
  • IV-es bőrtípusúak: legalább 20-as faktorszámú naptejet használjon tavasztól kezdve!

A gyerekek érzékeny bőrének védelmére bőrtípusuktól függetlenül 50-es faktorszámú napvédő készítményt használjon!

Amennyiben megváltozott, felerősödött fényérzékenységet tapasztal, jelentkezzen szakorvosnál ennek kivizsgálása céljából!

WEBBetegWEBBeteg összeállítás
Felhasznált források: Skin Cancer Foundation, Benefits and Risks of Sun Exposure to Maintain Adequate Vitamin D Levels (PubMed), Debreceni Egyetem

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Papp Júlia, szemész
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.