Az emlőrák specialistája - Interjú dr. Dank Magdolnával

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Az év onkológusa. 1986 óta hűséges a Semmelweis Egyetemhez. Fontos számára a betegek hiteles tájékoztatása, ezért is írt információs füzetet Fáradékonyság és vérszegénység a daganatos betegségekben címmel. Dr. Dank Magdolnával, az SE ÁOK Radiológiai és Onkoterápiás Klinika osztályvezető egyetemi docensével beszélgettünk.

Ahogy a bevezetőben említettem, 1986 óta szoros kapcsolat fűzi a Semmelweis Egyetemhez. Hogyan kezdődött a pályafutása?

Dr. Dank Magdolna1986-ban végeztem általános orvosként, majd 1991-ben letettem a belgyógyász, majd két évvel később a klinikai onkológus szakvizsgát. Akkoriban nem volt népszerű szak az onkológia, nem tekintették krónikus betegségnek a daganatot, mint ma, annak idején stigmaként fogták fel, a rák egyet jelentett a halállal.

Mégis ezt a területet választotta…

Igen, 1991-ben az akkori vezetés felkért a Radiológiai Klinika onkológiai profilú osztályának vezetésére, én pedig elvállaltam.

Mire emlékszik vissza a legszívesebben?

Az nagyon megindító volt, amikor egy 15 éve kezelt, csontáttétes beteg arról számolt be, hogy milyen programokat tervez az unokájával. Vagy amikor egy olyan beteg mesélt az utazásairól, akinek pár hónapot jósoltak.

Milyen az ideális beteg? Az informált vagy a felkészületlen, aki mindent rábíz az orvosára?

Talán a kettő közötti. Fontos a kommunikációs képesség, az érteni akarás igénye, valamint a család pozitív hozzáállása a beteghez, a betegséghez. Szükség lenne hiteles tájékoztatókra, amelyek elérhetőek a rendelőkben, hazaviheti a beteg és családja kinyomtatva, vagy elérhető az interneten.

Az új típusú gyógyszerek esetében figyelnek a gyártók a tájékoztatásra, betegtájékoztató füzetet adnak a készítményekhez írott tájékoztatóval, betegnaplóval, amelyben a mellékhatásokat jegyezheti fel a páciens.

Mit hoz a holnap, a közeli jövő a daganatok terápiájában?

A közeli jövőben fontos hangsúlyt kap a daganatszövet biológiája, a génhiba, amely az adott daganatra jellemző. A gyógyszeres terápia megválasztásánál a tumor biológiai viselkedésére és struktúrájára fókuszálunk majd, ezáltal több lehetőségünk lesz. Személyre szabott kezeléseket végezhetünk, egy jól meghatározott betegcsoport részére adhatjuk a gyógyszereket.

dr. Dank Magdolna munka közbenÉs mit érzékelnek majd ebből a betegek?

A betegek számára eredményesebb terápiát jelent majd a jövő, nem lesznek klasszikus mellékhatások.

A Magyar Rákellenes Liga minden évben pályázatot hirdet “Az év onkológusa – az én orvosom” címmel. Idén ön kapta a legtöbb szavazatot. Ez nem szakmai elismerés, hanem - ha nevezhetjük így - egy igen fontos közönségdíj.

Pontosan. Mindenféle érdektől mentes elismerés, amely mögött szeretet van. Őszinte örömmel vettem át az emlékérmet, amely az irodámban van kitéve. Mindenki látja, ezt a díjat ugyanis nem én érdemeltem ki egyszemélyben, hanem az a csapat, amely az osztályon dolgozik. 27 munkatárs tagja a stábnak, ebben vannak orvosok, nővérek, PhD hallgatók, adminisztrátorok, valamint takarítónők és karbantartó.

Sokszor halljuk a daganatos betegségek kezelésénél az onko-team kifejezést. Kikből áll ez a stáb?

Az SE onkológiai osztályán a különböző területek szakemberei a betegek bevonásával döntenek a kezelésről. 6-8 személyes egy ilyen team: klinikai onkológusból, sugárterápiás szakemberből, sebészekből, patológusból, képalkotó és nukleáris szakemberekből és klinika pszichológusból, valamint mentálhigiénés szakemberből áll a stáb.

Ön is végzett mentálhigiénés képzést…

Igen, fontos, hogy folyamatosan képezzem magamat, csak így érdemes csinálni ezt a munkát.

Jut ideje pihenésre, kikapcsolódásra?

A fiamra mindig van időm, ő most 17 éves. Rendszeresen elmegyünk valamelyik színházba vagy az operába. Legutóbb Marton Éva operaénekesnő 70. születésnapi gálaestjén voltunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak ilyen zenét hallgat, a ma divatos slágereket is szereti.

(WEBBeteg-Tóth András, újságíró)

Még egy emlékérem

2011-ben dr. Dank Magdolnának ítélték oda a gyöngyösi Bugát Pál Kórház által alapított Wiltner-díjat. A Semmelweis Egyetem onkológiai klinikáján az emlőrák specialistájaként dolgozó docens éveken át hetente járt le Gyöngyösre konzíliumot tartani, segítségével onko-team alakult a városi kórházban. A gyöngyösi sebészet munkatársai ma is konzultálnak a dr. Dank Magdolna vezette onkológiai osztály orvosaival.

Forrás: SE

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.