• A cukorbetegség megelőzése - Új megoldást találtak?

        Szerző:
        WEBBeteg

        Elegendő magnézium fogyasztása segíthet megelőzni a cukorbetegség kialakulását - vélik amerikai kutatók. Az Észak-Karolinai Egyetem szakemberei új kutatásukban rámutatnak arra, hogy mintegy felével csökkenhet a cukorbetegség kialakulásának kockázata azoknál az embereknél, akiknek bőséges mennyiségben jut be magnézium szervezetükbe akár mindennapi ételeiken keresztül, akár vitamin kiegészítőként.

        A kutatási eredmény részben magyarázatot adhat arra, hogy a magnéziumban gazdag teljes őrlésű gabona fogyasztását miért hozzák összefüggésbe az alacsonyabb cukorbetegségi rizikóval. A kutatók 4497 férfit és nő esetében vizsgálták a magnézium bevitelét és a cukorbetegség kockázatát.

        Kutatásuk kezdetén a vizsgált alanyok 18-30 évesek voltak, a 20 évig tartó megfigyelési periódus végére 330-an lettek cukorbetegek.

        Hirdetések
         

        Minden, amit a magnéziumról tudni kell


        A magnézium nélkülözhetetlen ásványi anyag a szervezet számára, ugyanis több mint 300 enzim működéséhez szükséges, melyek többek között sejt energiatermelő folyamatait katalizálják.
        Minden, amit a magnéziumról tudni kell>>

        A szakemberek megállapították, hogy 47 százalékkal csökkent a cukorbetegség kialakulásának kockázata azoknál az egyéneknél, akinek szervezete 200 milligramm magnéziumhoz jutott minden egyes ezer kalória elfogyasztásakor, azokhoz képest, akiknek a szervezetébe kevesebb mint 100 milligramm magnézium került 1000 kalória bevitelével. A kutatók arra is felfigyeltek, hogy ahogy nőtt a magnézium-bevitel, úgy csökkent a gyulladás számos markerjének a szintje, illetve a vércukorszintet szabályozó inzulin hormon hatásaival szembeni ellenállás. Mint megállapították, a vérben lévő magasabb magnéziumszint az inzulinrezisztencia alacsonyabb szintjével áll kapcsolatban. "A magnézium bevitelének növelése fontos lehet az inzulinérzékenység javítása, a gyulladáscsökkenés, és a cukorbetegség kockázatának mérséklése szempontjából" - magyarázta Ka He, a kutatás egyik szerzője. A Diabetes Care szaklapban megjelent tanulmányukban a szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák: további nagyszabású klinikai vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy ezt az okozati összefüggést egyértelműen kimutathassák.

        (MTI)

         

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Ezért kell odafigyelnie a szívére, ha cukorbeteg!

        A cukorbetegségben szenvedőknél - a betegség érrendszerre gyakorolt hatásai miatt – fokozottabb a szívbetegségek kockázata. A szívbetegségre számos egyéb tényező is hajlamosíthat, közülük az egyik legismertebb az elhízás. Vajon mi minden növelheti még a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulását cukorbetegeknél?

        Az éjszakai műszak a feje tetejére állítja a bioritmusunkat

        Tapasztalták már, hogy egy át nem aludt éjszaka után másnap képtelenek koncentrálni, fejfájással, szédüléssel küszködnek? A rossz komfortérzethez az is elég, ha rosszul és kevesebbet alszanak ahhoz képest, amit megszokott a szervezetük. Elképzelni is nehéz, hogy miként élik meg a nappali ténykedésüket azok, akik rendre éjszakai vagy váltott műszakban dolgoznak.

        Közel 1500-an vettek részt a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének rendezvényén

        A május 12-én második alkalommal megrendezett „Botra fel” elnevezésű rendezvényén rengetegen vettek részt. A 18 vidéki városban és 2 budapesti helyszínen megtartott, nordic walking oktatással egybekötött séta célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az életmód és mozgás fontosságára, amelyek segítségével a diabétesz jobban ellenőrzés alatt tartható.

        Stresszes? Ellenőriztesse a vércukorszintjét!

        A cukorbetegség sokszor már csak előrehaladott stádiumban okoz tüneteket, azonban tudnunk kell, hogy számos tényező hajlamosít a kialakulására. Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus a stresszről mint önálló rizikófaktorról beszélt.

        A neuropátia szűrése májustól már Heves megyében is elérhető

        Dr. Vácity József, a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet főigazgatója és Dr. Kádár Éva, a Wörwag Pharma Kft. ügyvezető igazgatója 2018-án ünnepélyesen átadták használóinak a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben működő Heves Megyei Neuropathia Centrumot, melynek vezetője Dr. Harcsa Eleonóra főorvos. A centrum Heves megyéből fogad betegeket.

        A lenmag fogyasztásának szervezetre gyakorolt hatásai

        A lenmag magas fehérjetartalmú, rostokban, B-vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Kiemelkedő a tiamin-, magnézium- és foszfortartalma. Mégis, az utóbbi időkben számos tudományos publikációban tanulmányozott, egészségre gyakorolt kedvező hatását a benne lévő különleges olajokra és lignánokra lehet visszavezetni.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA