• Cukorbeteg-szűrés indul márciustól

        Szerző:
        WEBBeteg

        Ötven felnőtt és húsz gyermek háziorvosi rendelőben indul cukorbeteg-szűrés márciusban. Az érintettek egy Finnországban már bevált kérdőívet töltenek ki, amelynek alapján az orvosok kiszűrik azokat, akiknél fennáll a cukorbetegség kockázata.

        A vércukor mérésben csak azok vesznek majd részt, akik a válaszaik alapján a veszélyeztetett kategóriába kerülnek, vagyis van cukorbeteg a családjukban, túlsúlyosak, magas a vérnyomásuk és keveset mozognak.

          Ön tudta?


        A probléma súlyát érzékelteti, hogy napjainkban az Egyesült Királyságban minden 10. percben, a nyugat-európai országokban minden 40. másodpercben, az Egyesült Államokban pedig minden 20. másodpercben fordul elő új eset.

        A szakemberek összesen 5 ezer felnőtt és 500 gyerek laborvizsgálatára készülnek, s csak akkor folytatják a programot, ha az így kapott adatok pontos képet adnak a lakosság egészségi állapotáról. A tesztet a háziorvosi rendelőben, a nővérek segítségével töltik ki a betegek, és akinél szükséges, a területileg illetékes szakellátó bevonásával döntenek a továbbiakról.

        Másfélmillióan lehetünk érintettek

        Jelenleg nincsenek pontos adatok arról, hogy hány cukorbeteg él Magyarországon; az OEP tavaly becslései szerint a lakosság hét százaléka sorolható ide, a potenciálisan érintettek számát azonban 1,5 millióra becsülik. Ez azt jelenti, hogy minden cukorbetegre legalább egy ember jut, akinél már kialakult a betegség, de nincsenek tünetei, ezért nem is tud róla - hangzott el a programot ismertető sajtótájékoztatón szerdán.

        Hirdetések

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A gyakoribb, vagyis a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők esetében sokszor csak akkor fedezik fel a bajt, amikor már a szövődmények okoznak panaszokat. A cukorbetegek háromnegyede szív- és érrendszeri betegségben hal meg, de mára az 1-es típusú cukorbetegségben is a keringési eredetű szövődmény számít a fő haláloknak - mondta Barkai László, a Magyar Diabétesz Társaság főtitkára.

        Jelenleg 200-250 millió cukorbeteg él a világon, ám a Nemzetközi Diabétesz Szövetség és a WHO 2025-re már 340-380 millió beteget jósol.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Cukorbetegségre utaló laboreltérések

        A diabetes mellitus (cukorbetegség) diagnosztikája alapvetően vérvételen alapul. A diagnózishoz vezető vérvétel mindig vénás vérből történik, nem elegendő az ujjbegy megszúrása.

        Életmódváltás már a fogantatás előtt!

        Az önmegfigyelésen túl törekedni kell az esetleges ártalmas, a magzatot vagy az anyai szervezetet károsító tényezők kiküszöbölésére. Sőt, a leendő apáknak is ki kell venniük a részüket a felkészülésből!

        Hogyan okozhat vakságot a cukorbetegség?

        A cukorbetegség szövődményei közül az egyik legsúlyosabb a szemek állapotát érinti. Az elváltozások hosszú ideig tünetmentesek maradhatnak, gyakran már visszafordíthatatlan stádiumban kerülnek felismerésre.

        Hogyan szűrhető ki a Down-szindróma?

        Sok gond, probléma merülhet fel egy terhesség során. Legtöbbször nem is gondolunk arra, hogy sajnos nem minden magzat egészséges. A Down-szindróma a leggyakrabban előforduló kromoszómarendellenesség.

        HgbA1C - Mit jelent az értéke a laborleletben?

        Az A1C-teszt egy olyan vérteszt, amely információt biztosít a vizsgált személy átlagos vércukorszintjéről a mérést megelőző 3 hónap átlagát véve. Az A1C-tesztet gyakran nevezik hemoglobin A1C, HgbA1c vagy glikohemoglobin tesztnek is. Elsődleges tesztként használják a diabéteszkezelésben és -kutatásban, azonban ritkán nyújt hasznos információt önmagában.

        Hogyan előzhető meg a terhességi cukorbaj?

        A terhességi cukorbetegség egy ismert szövődmény a terhesség során. A gyakorisága népcsoportonként változó, 1 és 14 százalék között mozog, hazánkban 3-5 százalék. Előfordulása az anyai életkorral és az anyai testsúllyal együtt nő.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA