• Cukorbetegek számára fejlesztettek applikációt

        Szerző:
        WEBBeteg

        56 ország közel 200 versenyzőjével küzd majd meg a nemzetközi innovációs verseny fináléjában a Semmelweis Egyetem IV. éves orvostanhallgatója, Havlik Károly, a Falling Walls Lab magyarországi fordulójának nyertese.

        Informatikus testvéreivel közösen kidolgozott projektjük középpontjában egy olyan alkalmazás áll, amely segít az inzulinkezelt cukorbetegeknek vércukorszintjük megfelelő szinten tartásában. Az alkalmazás a felhasználóról gyűjtött információkat elemezve képes megmutatni a vércukorszint várható alakulását.

        A Zala megyei nagy családból származó medikust az orvostudományban és az informatikai technológiában rejlő lehetőségek már a gimnáziumi évek alatt is érdekelték, ezért jelentkezett orvostanhallgatónak, majd később kezdtek el testvéreivel együtt egy cukorbetegeknek szánt mobilapplikációt fejleszteni. Mint elmondta, szeretné az orvoslást és az informatikát egymás szolgálatába állítani, különösen érdekesnek tartja a szervnyomtatás kihívásait. A radiológia is érdekli, ezért csatlakozott a Semmelweis Egyetem tudományos diákköri programjához – fejtette ki a hallgató.

        Hirdetések

        Testvére egykori szakdolgozati ötletéből nőtte ki magát az egyénre szabható applikáció

        Az applikáció az inzulinkezelt cukorbetegek inzulin- és vércukorszintjének alakulását, az étkezéseket és a fizikai aktivitásokat naplózza. Az applikáció azért egyedi, mert a naplózás adatainak automatikus elemzésével a vércukorszint alakulása személyre szabottan előrejelezhető. A cukorbetegek számára a legfontosabb, hogy a vércukorszintjüket a megfelelő tartományban tartsák, az applikáció pedig abban segíti őket, hogy a naplózáson alapuló előrejelzéssel elkerülhetővé váljanak a túl magas vagy túl alacsony értékek, illetve hogy időben értesüljenek róla, ha étkezésük vagy fizikai aktivitásuk mennyisége korrekcióra szorul – mondta el Havlik Károly.

        Tudjon meg többet Életmódtippek cukorbetegeknek

        A mobilalkalmazást matematikus és informatikus testvéreivel közösen fejlesztik, akik elsősorban adattudománnyal, adatbányászati technológiákkal és algoritmusfejlesztéssel foglalkoznak, míg ő a tesztelésben részt vevő orvosokkal és betegekkel tartja a kapcsolatot. Elmondása szerint a legnagyobb kihívást a vállalkozásfejlesztési feladatok okozzák, de örömmel vetették bele magukat ezekbe a számukra új területekbe.

        Jelenleg egy új applikációt fejlesztenek a már meglévő alapján, aminek elsődleges célja, hogy a felhasználói funkciók működése mellett kipróbálják, még megbízhatóbbá tegyék az algoritmus működését, amely az előrejelzést adja. A szeptembertől elérhető új alkalmazás ingyenesen biztosítja a naplózási lehetőséget a felhasználóknak és több olyan kényelmi funkció is elérhetővé válik, amely az előrejelzést pontosíthatja. Az étel-adatbázisból például pontosan nyomon követhető lesz, hogy az adott elfogyasztott ételben mennyi szénhidrát, zsír és fehérje volt.

        A teljes cikket a Semmelweis Egyetem honlapján olvashatja.

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Gasztroparézis

        Dr. Felszeghy Enikő

        Az étkezési szokások megváltoztatása mellett milyen kezelés jöhet szóba?

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        A cukorbetegség kontrollálása műtét után

        A műtéten átesett cukorbetegek számára a mielőbbi felépüléshez a vércukorszint kordában tartása kiemelten fontos teendő. Egyes betegek számára ehhez elegendő a beavatkozás után megemelni a gyógyszeradagot, míg mások számára a korábbi rutin már nem elegendő a vércukor szinten tartásához, így a műtét utáni napokban vagy hetekben magas vagy alacsony lehet a vércukorszintjük – ami teljesen normálisnak tekinthető.

        Lehet 1-es típusú cukorbeteg felnőttként is

        Az 1-es típus cukorbetegséget gyakran gyerekkori diabetes-nek is hívják, ám az elnevezés megtévesztő, ugyanis felnőttként is ugyanúgy diagnosztizálásra kerülhet. Hogy milyen tünetek utalhatnak rá, és hogy miként lehet kezelni, arról dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa adott felvilágosítást.

        Cukorbetegeknél a szívinfarktust nem mindig jelzik tünetek

        A cukorbeteg férfiak körében az egészséges emberekhez képest 2-4-szer nagyobb a szívinfarktus kockázata. A cukorbeteg nőknél pedig hatszorosa, és ez a rizikó a menopauza után még tovább nő. Az állandóan magas vércukorszint ugyanis idővel károsítja az ereket. Azonban a cukorbetegek a szívinfarktusra utaló figyelmeztető jeleket gyakran nem észlelik.

        Diabétesz és inkontinencia: összefüggés van a hólyag működészavara és a cukorbetegség között

        A 2-es típusú cukorbetegek közül sokan szenvednek a húgyhólyag működési zavarától. Elsősorban hosszú betegségtartam esetén gyakori az inkontinencia egyidejű fennállása a cukorbetegséggel.

        A hipoglikémia - Mi történik, ha leesik a cukrunk?

        Mindennapjainkban gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy leesett a cukrom. Az alacsony vércukorszint a szervezetben reakciók egész láncát indítja be. A fejfájás, szédelgés, a koncentrációképesség romlásának jelei mind utalhatnak az alacsony vércukorszintre.

        Hogyan függ össze a túlsúly a vérnyomással, vérzsírszinttel és cukorbetegséggel?

        A túlsúly, mint probléma, ritkán jár egyedül. Aki túl sok kalóriát visz be és nem mozog, nagy valószínűséggel társbetegségeket is beenged az életébe. Ha pedig ez a körhinta beindul, meglehetősen nehéz kiszállni. A metabolikus-szindrómáról és a kilépés lehetőségeiről beszél dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA