Cukorbetegség és érszűkület - Megsokszorozza az amputáció veszélyét

Semmelweis Egyetem
megjelent:

Magyarországon évente mintegy négyezer lábamputációra kerül sor a felnőtt lakosság körében az alsó végtag érszűkülete miatt, pedig a műtétek egy nagy része megelőzhető lenne. Az érszűkület és a cukorbetegség együttes előfordulása ráadásul sokszorosára növeli a végtagok elvesztésének kockázatát – hívta fel a figyelmet Dr. Szeberin Zoltán.

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egyetemi docense hangsúlyozta, a fáradékony lábszárizomzat és a lassan gyógyuló seb vezértünetnek számít, ilyenkor érdemes mielőbb orvoshoz menni. Mint mondta, a dohányzók, illetve a 60 év felettiek különösen veszélyeztetettek az érszűkület szempontjából.

Mind az 1-es, mind a 2-es típusú diabéteszre jellemző, hogy mészlerakódás jelentkezik az érfalban, melynek nyomán alsó végtagi érszűkület alakul ki – mondta Dr. Szeberin Zoltán kiemelve, hogy a cukorbetegség és az érszűkület együttes előfordulása, a megfelelő kezelések elmaradása esetén sokszorosára növelik az amputáció kockázatát. Az egyetemi docens szerint épp ezért már a legkisebb gyanú esetén érdemes elmenni háziorvoshoz, aki egy egyszerű pulzustapintással, illetve a panaszok alapján el tudja dönteni, hogy szükség van-e további vizsgálatokra.

Mik lehetnek a figyelmeztető tünetek?

A tünetek közül a lábszár izomzatának fáradékonyságát, illetve a lassú sebgyógyulást emelte ki az érsebész. Amennyiben indokolt, érsebészhez vagy érbelgyógyászhoz irányítják tovább a beteget, ahol ultrahangvizsgálattal meg tudják nézni az erek állapotát. Van, hogy egyáltalán nincs teendő, ám az is gyakori, hogy a gyógyszeres kezelés megkezdése mellett döntenek. Amennyiben a gyógyszeres terápia sem elegendő, műtéti beavatkozást végeznek, évente kb. 2400 operációra kerül sor a legnagyobb hazai ércentrumban, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. Ezek egy része nyitott műtét, ám ma már egyre elterjedtebb az egynapos beavatkozásként végzett, kevesebb szövődménnyel járó katéterezés is.

A korai diagnózis és kezelés elmulasztása esetén egyre hosszabb érszakaszok záródhatnak el a verőerekben, egyre komolyabb panaszokat okozva. El is fertőződhetnek, vagy akár el is üszkösödhetnek a sebek, illetve egyre rövidebb távot tud gyalog megtenni a páciens. Mindez oda vezethet, hogy végül már nem is lehet megmenteni a végtagot – mondta Dr. Szeberin Zoltán, hangsúlyozva, hogy évente kb. 4400 lábat vágnak le emiatt Magyarországon, és hozzávetőleg ugyanennyi kisebb amputációt hajtanak végre, utóbbiak többnyire a boka alatti részre terjednek ki.

A teljes cikket a Semmelweis Egyetem weboldalán olvashatja!

(Semmelweis Egyetem)

Cikkajánló

Mi a cukorbetegség? A diabétesz típusai

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cukorbetegség
Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek. Mi a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között?
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg összeállítás - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász és Dr. Tóth Sára Rebeka
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.