Hogyan előzheti meg az amputációt, ha cukorbeteg?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes megjelent:

A cukorbetegség két szövődménye, az idegkárosodás (neuropátia) és a rossz vérkeringés, melyek fokozottan hajlamosítanak különböző láb problémákra. A cukorbetegség számos lábprobléma kockázatát növeli, emellett a diabéteszes betegeknél az apróbb lábproblémáknak is súlyos szövődményei lehetnek.

A neuropátia következtében a betegnél érzéskiesés léphet fel, azaz nem vagy nem megfelelően érzékeli a fájdalmat, ezért előfordulhat, hogy nem észleli a sérüléseket vagy az irritációt. A rossz vérkeringés következtében pedig ezek a sérülések lassabban gyógyulnak, és akár egy apró vágás is nehezen áll ellen a fertőzéseknek.

Diabétesszel összefüggő lábproblémák

  • Fekélyek és fertőzések, melyek nem gyógyulnak – A fekély olyan fájó, különböző mélységű seb a bőrön, mely akár egészen a csontig terjedhet. A rossz vérkeringés és a láb neuropátiája miatt a vágások és hólyagok könnyen alakulhatnak elfertőzött, nem gyógyuló fekélyekké. Ez gyakori és súlyos szövődménye a cukorbetegségnek, mely akár amputációhoz vagy súlyos esetben halálhoz is vezethet.
  • Tyúkszem, bőrkeményedésNeuropátia esetén a beteg nem érzékeli, ha a cipő nyomja a lábát, ami tyúkszem és bőrkeményedés kialakulásához vezet. Ezeket megfelelően kell kezelni, ellenkező esetben fekéllyé alakulhatnak.
  • Száraz, repedezett bőr – A rossz vérkeringés és a neuropátia következtében a láb bőre szárazzá, repedezetté válhat. Noha ez látszólag ártalmatlan probléma, a száraz bőr kisebesedhet és könnyen elfertőződhet.
  • Köröm rendellenességek – A benőtt köröm és a gombás fertőzések a neuropátia miatt észrevétlenek maradhatnak. Ezek nem megfelelő kezelése fertőzéshez vezethet.
  • Kalapácsujj és bütyök – Az izmokat érintő idegkárosodás izomgyengeséghez és a láb formájának elvesztéséhez vezethet, mely leggyakrabban kalapácsujj vagy bütyök formájában jelentkezik. Ha nem kezelik, ezek a deformitások fekélyeket okozhatnak.
  • Charcot láb – egy összetett lábdeformitás, ami az érzékelés elvesztése következtében alakul ki, és amelyben az észrevétlen törött csontok a lágy szövetek megsemmisítését okozzák. Mivel a neuropátia miatt a fájdalom és törés észrevétlen marad, a beteg továbbra is jár a törött csontokon, ami az állapotot tovább súlyosbítja, szövődményeként pedig műtét vagy amputáció válhat szükségessé.
  • Rossz véráramlás – Cukorbetegeknél a térd alatti erek gyakran beszűkülnek, ami korlátozza a véráramlást, megakadályozva a sebek gyógyulását, ez pedig szöveti elhaláshoz vezethet.

Mit tehet az orvos?

Az orvos segíthet a seb gyógyulásában és így az amputáció megelőzésében. Számos új műtéti technika létezik a lábak és a lábfej megmentésére, az ízületek újjáépítésére és a seb gyógyítására. A láb rendszeres ellenőrzése és probléma esetén a mielőbbi szaksegítség keresése sokat segíthet abban, hogy a beteg állapota ne romoljon tovább.

Megelőző intézkedések

Önnek létfontosságú szerepe van a komplikációk csökkentésében. Kövesse az alábbi irányelveket, és mielőbb forduljon orvoshoz, ha problémát tapasztal!

Ellenőrizze a lábait naponta! Ha a látása gyenge, kérjen meg valakit, hogy nézze át alaposan a lábait és lábujjait Ön helyett! Figyeljen a bőr- és körömproblémákra. Keressen vágásokat, horzsolásokat, bőrpírt, duzzanatot, bőrkiütést, elszíneződést, sérülést, körömelváltozásokat (deformált, csíkos, megsárgult vagy elszíneződött, megvastagodott vagy nem növő). Figyeljen a kellemetlen szagokra is! Figyeljen továbbá törés jeleire. Ha a lába duzzadt, vörös, forró, megváltozott a mérete, alakja, azonnal forduljon orvoshoz!

Ne hagyja figyelmen kívül a lábfájdalmat! A fájdalom, mely éjszaka vagy minimális aktivitás után jelentkezik, eltömődött artériára utalhat! Kérjen mielőbbi segítséget!

Körömvágás: Amennyiben bármiféle körömproblémája van (pl. kemény köröm), vagy a láb érzékelése csökkent, a körmöket fontos megfelelően, szakszerűen vágni! Kérjen segítséget, vagy forduljon pedikűröshöz!

Kerülje a házi, fürdőszobai „műtéteket”! Soha ne vágja ki a bőrkeményedést, tyúkszemet és ne használjon vénymentes gyógyszeres tapaszokat se ezek kezelésére!

Tartsa tisztán a padlót! Figyeljen oda arra, hogy a padlón ne legyenek éles tárgyak, tű vagy inzulin fecskendő! Ne járkáljon mezítláb!

Ellenőrizze a cipőjét, zokniját! Rázza ki cipőjét használat előtt, és győződjön meg róla, hogy a zoknija nem gyűrődött meg!

Ellenőriztesse a vérkeringését, érzékelését! Szakember segítségével ellenőriztesse, mennyire csökkent a vérkeringése, milyen mértékű a neuropátiája!

Mikor szükséges az amputáció?

A diabéteszes neuropátia (a magas glükózszint miatt kialakuló idegi károsodás) - mely a cukorbetegek 60-70%-át érinti - növeli az amputáció kockázatát. Az egy évre eső összes amputáció több mint fele cukorbetegségre vagy az azzal kapcsolatos komplikációkra vezethető vissza, melyek közül a legtöbb alsó végtag (diabéteszes láb) amputáció.

A cukorbetegség okozta fekélyek stádiumai

A diabéteszes sebek osztályozásában két séma terjedt el: a Wagner-féle és az ún. UT-(University of Texas) klasszifikáció.

Wagner-klasszifikáció:

0. fokozat: prae- vagy post-ulcusos elváltozás
1. fokozat: felületes, csak a hámot és a dermist érintő fekély
2. fokozat: a szövethiány érinti az ínszövetet és az ízületi tokot
3. fokozat: a csont is érintett
4. fokozat: gangréna a láb egy részén
5. fokozat: a teljes láb gangrénája

UT-klasszifikáció

0. fokozat: prae- vagy post-ulcusos elváltozás
1. fokozat: felületes, csak a hámot és a dermist érintő fekély
2. fokozat: a szövethiány érinti az ínszövetet és az ízületi tokot
3. fokozat: a csont is érintett
4. fokozat: gangréna a láb egy részén
5. fokozat: a teljes láb gangrénája

Az UT-klasszifikáció kiegészül a seb stádiumának a meghatározásával is:
A stádium: tiszta seb
B stádium: nem ischaemiás fertőzött seb
C stádium: ischaemiás nem fertőzött seb
D stádium: ischaemiás fertőzött seb

Az UT-osztályozás jobban tájékoztat a prognózisról, mint a Wagner-féle beosztás.

(Forrás: sebkezeles.hu)

A diabéteszes neuropátia és amputáció kockázata az életkor előrehaladtával, a túlsúllyal és a cukorbetegség időtartamával egyenes arányban növekszik, legnagyobb veszélyt azokra jelentve, akiknél több mint 25 éve áll fenn a betegség. A cukorbetegség nem megfelelő kezelése, a kóros koleszterinszint, a magas vérnyomás és a dohányzás tovább növelik a kockázatot.

Hogyan csökkentse a neuropátia okozta amputáció kockázatát?

  • Ne dohányozzon!
  • Rendszeresen ellenőrizze a lábait, illetve ellenőriztesse azokat az orvosával is a rutin vizsgálatok során!
  • Tartsa a vércukorszintjét ellenőrzés alatt!
  • Étkezzen egészségesen és mozogjon rendszeresen!
  • Naponta mossa és alaposan szárítsa meg a lábait, vizsgálja át azokat!
  • Mindig jól illeszkedő cipőt és tiszta, száraz zoknit viseljen!
  • A lábkörmeit óvatosan vágja, vagy bízza azokat pedikűrösre!
  • Ne használjon a lábán olyan termékeket és/vagy eszközöket (pl. kaparó, olló, szemölcs eltávolító stb.), melyek sérüléseket okozhatnak!
  • Tudassa orvosával, ha lábsérülése van, és az nem megfelelően gyógyul!
  • Ha már kialakultak a lábán a fekélyek, gondoskodjon azok megfelelő kezeléséről! Rendszeresen ellenőrizze a sebek állapotát, alkalmazzon fertőtlenítő hatású sebkezelő szert, amellyel megelőzhető a fertőzés, továbbá figyeljen oda a kötés gyakori cseréjére!

Sajnos azonban még a megelőző intézkedések betartása és a megfelelő sebkezelés ellenére is előfordulhat, hogy amputációra van szükség a fertőzött szövet eltávolítására, annak érdekében, hogy megmentsék a beteg végtagját vagy életét.

(WEBBeteg - Cs. K., Forrás: Mayo Clinic, Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.