A csontritkulás folyamata és hazai gyakorisága

Dr. Csuth Ágnes
szerző: Dr. Csuth Ágnes, családorvos - WEBBeteg
frissítve:

Magyarországon 50 éves kor fölött mintegy 600 ezer nőt és 300 ezer férfit érint a csontritkulás, de ennél jelentősen több a D-vitamin-hiányban szenvedők száma. Miről árulkodnak a statisztikai adatok?

A csípőtáji törések után bekövetkezett halálozási mutatók igen sokkolóak, szakirodalmi adatok szerint nemzetközi viszonylatban a szerencsétlenül jártak mintegy 20 százaléka a törést követő első évben meghal. A csípőtörést szenvedett betegeknek a fele élete végéig ellátásra szorul a törést követően. A csigolyatörésen átesett betegek szív- és érrendszeri betegség miatti halálozása háromszorosa a lakossági átlagnak, nem beszélve arról, hogy az életminőséget is jelentősen rontja.

Egy 2008-ból származó adat szerint csak a betegek 8-10%-át kezelik, annak ellenére, hogy korszerű készítmények állnak a rendelkezésünkre. Nemzetközi adatok szerint a betegek 60-80 százaléka egy éven belül a felírt kezelést abbahagyja. A hazai rossz statisztikai mutatókhoz hozzájárul a lakosság mozgásszegény életmódja, az alacsony kalcium- és D-vitamin-bevitel, a népesség jelentős részére jellemző dohányzás és alkoholfogyasztás.

A csontritkulás folyamatának bemutatása

A csontritkulás a csont állományának vesztését jelenti, melynek következtében a csont szerves anyag tartalma és ásványi anyag tartalma csökken. Ez pedig a csontsűrűség csökkenését eredményezi. A folyamat az életkor előrehaladtával fokozódik, ezt elősegíti a már említett mozgásszegény életmód és az elégtelen táplálkozás, vagyis az alacsony kalcium- és D-vitamin-bevitel.

Hajlamosíthatnak csontritkulásra más tényezők is, ilyenek például egyes gyógyszerek, anyagcsere problémák, melyeket a kivizsgálás bemutatása során részletesen jellemzünk. A csontritkulás igen sokáig tünetmentes, sajnos sok esetben a betegség következtében kialakuló patológiás törések hívják csak fel rá a figyelmet. Ha a folyamat előrehaladottá válik, a csontritkulás tompa fájdalmat okozhat a csontokban és az izomzatban, kifejezetten a hát alsó szakaszán és a nyakon.

A betegség további súlyosbodása éles és hirtelen kialakuló fájdalmakkal járhat. A fájdalom lehet sugárzó jellegű is, és az adott területet terhelő testmozgás hatására rosszabbodhat. Sok esetben a csontritkulás következtében kialakuló csonttörés esetében nincs jelen konkrét, jól beazonosítható sérülés vagy esés, mert a törés kisebb erőbehatásra is bekövetkezhet.

Az esések következtében legtöbbször a combnyakban és a csukló csontjaiban alakul ki csonttörés. A jellegzetes tünetek közé tartozik a csigolyák kompressziós törése is. A gerinc csigolyáiban bekövetkező kompressziós törések hatására az érintett csigolyatestek különböző mértékben összenyomódnak, általában ék alakúvá válnak, emiatt a testmagasság folyamatosan csökken, a testtartás hajlottá válhat, ahogy a csontok szerkezetének átalakulása folyamatosan halad előre. A csigolyatöröttek jelentős részében a folyamat nem kerül felismerésre, csupán az esetek egytizedében okoz olyan mértékű kompressziót a folyamat, hogy annak az azonnali észlelése és diagnosztizálása megtörténik.

Dr. Csuth ÁgnesForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

A csontritkulás (oszteoporózis) előjelei és veszélyei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Csontritkulás
Az oszteoporózis alattomos betegség, kezdetben semmilyen klinikai tünetet nem okoz. Első jele egy kisebb baleset, például egyszerű elesés miatti csonttörés lehet, előrehaladott formájában azonban már a mindennapi élet biztonságát is veszélyezteti.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg összeállítás - Dr. Lajtos Melinda, Bak Marianna, Dr. Szilágyi Annamária
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.