Jutalmazás vagy büntetés?

A gyermeknevelés során a következmények nagy szereppel bírnak a gyermek viselkedésének alakulásában. A pozitív és a negatív következményeknek is van helye, de érdemes árnyalni a képet. A nevelés alapelvei II.

A téma cikkei

3/1 Gyermeket nem magunknak szülünk 3/2 Jutalmazás vagy büntetés?> 3/3 Gyermeknevelési naptár

Pozitív következmény (dicséret, jutalom, stb.) esetén az adott viselkedés gyakorisága nő, a viselkedésminta rögzül, míg negatív következmény (figyelem megvonás, jutalom megvonás, büntetés, stb.) esetén az adott magatartás megjelenési valószínűsége csökken. Mindkét módszernek helye van a nevelésben, de érdemes árnyalni a képet.

A jutalmazás szerepe

Kezdjük a jutalmazással! A legegyszerűbb és legfontosabb jutalmazás a figyelem és a dicséret. Az átgondolt, tényleges erőfeszítéssel arányos dicséret szárnyakat ad. Figyeljük csak meg a csecsemőket, akik annál büszkébben gyakorolják újra és újra frissen megszerzett tudásukat, minél több figyelmet és dicséretet kapnak cserébe szüleiktől. Pontosan a figyelem az, ami megerősíti a "rosszalkodást", ilyenkor a gyermek ezzel harcol ki figyelmet magának, mert az elfoglalt szülők a "jó" gyereket sajnos nem érnek rá jutalmazni a figyelmükkel.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Későbbi életkorban egyéb jutalmazási formák (játékok, ajándékok) is előtérbe kerülnek, de ezzel mindig bánjunk óvatosan. A túlzásba vitt pénz és ajándék jutalom elveszi a teljesítmény felett érzett öröm ízét, odáig juthatunk, hogy a gyerek már csak pénzért hajlandó teljesíteni. Tudatosítani kell, hogy nem nekünk tanul, hanem saját jövőjét építi, hogy az igazi jutalom a siker érzése, a győzelem önmagunk felett.

A büntetés szerepe

A büntetés szerepe is nagyon fontos, így tiltódnak le a helytelen viselkedésformák. Legegyszerűbb módja, ha maga a viselkedés jár negatív következményekkel, például a forró étel megégeti a szánkat. A helyes büntetés figyelem és jutalom megvonásból áll! Például hisztiző gyermeket soha ne jutalmazzunk a figyelmünkkel, ilyen figyelem a nevetés is, de a kiabálás is. Amennyire lehet igyekezzünk a gyereket az adott szituációból kimenteni, gyakran segít, ha nyugodt környezetben (pl. csendes szobában) hagyjuk lehiggadni.

Kezdeti életévekben remekül működhet a figyelemelterelés, későbbi életkorokban a várt jutalom megvonása. A fizikai büntetést (verés) mindenképpen kerüljük el! A verés valójában a szülő tehetetlenségéről szól, azt árulja el, hogy kifogytunk a nevelési eszközökből vagy a türelemből, esetleg mindkettőből. Az erőszak erőszakot szül, további ellenállásra készteti a gyereket (újra és újra kiharcolja a pofont). Jobb esetben játékain, rosszabb esetben környezete gyengébb tagjain vezeti le a feszültséget, indulatokat.

Korlátokra szükség van

A két szélsőséges nevelési stílus, a drákói szigor és a mindent megengedő nevelés között van az aranyközépút, mindkét szélsőség káros. Talán a túlzó szigort könnyebb megérteni. Az erős korlátozás, büntetések, ne adj isten, verések önbizalomhiányt, agresszivitást szülnek, felnőttkorban gyakran vezetnek kisebb, nagyobb személyiségzavarokhoz, beilleszkedési, kapcsolatteremtési gondokhoz.

Sajnos legalább akkora gondot jelent a korlátok hiánya is. Különösen az empátia tanulása, az érzelmi intelligencia fejlődése sérül, ha a gyermeket nem tanítjuk meg mások érdekeinek tiszteletben tartására. Ez már a homokozóban indul a lapát kölcsönadásával. Az aprócska emberkét se mentsük fel azzal, hogy milyen aranyos ha hisztizik, hogy verekedésnél a másik gyerek kezdte, ő csak rendszeresen belekeveredik, csak megvédi magát. A szociális szabályok tanítása a gyerek későbbi beilleszkedését, közösségi sikereit alapozzák meg.

Egy gyermek, de még egy serdülő sem tud vigyázni magára. Bármennyire "lázadozik" a korlátozás ellen, a stabil, kiszámítható határoktól érzi biztonságban magát. A jól átgondolt határok megóvnak, segítik az érzelmi fejlődést. A korlátlan szabadság ijesztő és káros. A határok feszegetése azonban része a fejlődésnek, az önismereti tanulásnak.

(Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter)