• Csordaösztön már háromévesen?

        Szerző:
        WEBBeteg

        Ha az embernek egy témával kapcsolatosan nincs saját véleménye, akkor általában a többségéhez csatlakozik. Ez a "csordaösztön-tendencia" már óvodás korban elkezdődik - mutatta ki egy amerikai vizsgálat.

        A gennyes agyhártyagyulladás védőoltással megelőzhető!

        A gennyes agyhártyagyulladás leginkább a csecsemőket és a kamaszokat veszélyezteti. A súlyos, akár halálos kimenetelű betegség védőoltással megelőzhető, ne kockáztasson, előzze meg! Miért érdemes beoltatni magunkat gennyes agyhártyagyulladás ellen?

        A vizsgálat során a Harvard Egyetem pszichológusai három-négyéves gyerekekkel figyeltettek meg több személyt, akik egy tárgy nevéről vitatkoztak. Egy kivételével mindenki ugyanazt a nézetet vallotta. Ehhez a többségi véleményhez pedig csatlakoztak a gyerekek is.

        A kísérlet folytatásában a résztvevő személyek közül kettő a helyiségben maradt, egyikük az előbbi renitens volt. Miután ők egy másik tárgy elnevezéséről vitatkoztak, a gyerekek annak a személynek a véleményéhez csatlakoztak, aki előtte a többségét képviselte.

        Hirdetések

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Ez kimutatja, hogy már a három-négyévesek is felismerik a konszenzusos döntést, és abban meg is bíznak - vonják le a következtetést a kutatók a Psychological Science című szaklapban megjelent cikkükben. Ezen kívül pedig nagyon jól felbecsülik a gyerekek, hogy melyik személy melyik csoporthoz tartozott előtte.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Mi lenne a focival drukkerek nélkül? A szurkolás lélektana

        Képzeljük el a foci vb-t üres lelátókkal: vajon milyen érzés lenne a focistáknak a rajongók morajlása nélkül végigjátszani egy mérkőzést? A buzdításnak, az összetartozásnak és a nemzeti érzésnek a sportban is óriási szerep jut. Miért olyan megható, felemelő érzés, amikor a mieink győzedelmeskednek? Hogyan hat a rajongók jelenléte a játékosokra? Erről kérdeztük pszichológus szakértőnket, Máténé Áfra Viktóriát.

        Gerincferdülést is okozhat egy rossz iskolatáska

        A gyerekek gerincfejlődésére nagyon vigyázni kell. Egy rosszul kialakított, vagy csak rosszul viselt, megpakolt iskolatáska akár gerincferdülést is okozhat a gyereknél. Az is fontos, hogy a táska állítható hátpárnázatával mindig a gyerekek aktuális magasságához, arányához, ruházatához legyen igazítva a táska, így illeszkedhet a legoptimálisabban, ami nagymértékben hozzájárul a teher megfelelő eloszlásához.

        Megrázott gyermek szindróma - A csecsemő rázásának veszélyei

        Amikor egy újszülött a világra érkezik, még oly parányi és törékeny, hogy a legkisebb trauma is komoly károkat képes okozni szervezetében. Izomzata gyenge, vérerei szakadékonyak, csontrendszere egy felnőttéhez képest jóval kevésbé szilárd. A szülőknek (illetve gyakorlatilag mindenkinek, akinek egy ilyen apróság hosszabb-rövidebb ideig a gondjaira van bízva) érdemes tisztában lenniük azzal, hogy akár minden szándékosság nélkül, egy-egy akaratlan mozdulattal veszélyhelyzetet idézhetnek elő a csecsemő életében.

        Jutalmazás vagy büntetés?

        A gyermeknevelés során a következmények nagy szereppel bírnak a gyermek viselkedésének alakulásában. A pozitív és a negatív következményeknek is van helye, de érdemes árnyalni a képet.

        Az óvodáskori készségfejlesztés megkönnyíti az iskolakezdést

        Az iskola előtti készségfejlesztés fontosságát ma már nem vitatják. De a megváltozott elvárási rendszer és szint mellett már maga a helyszínváltás is megviseli sokszor a gyereket. Vannak ma már olyan óvodák, ahol egyben iskola is üzemel, sőt sokszor a tanítót is ismerik már az óvodai iskolafelkészítőből. Ilyenkor nemcsak a változás lesz kisebb, de a trauma is, így a picik oldottabban tudnak a tanulásra koncentrálni.

        Amikor válnak a szülők - Veszteség a gyermekek életében

        Téves az a feltételezés, hogy ha a gyermek kicsi, akkor nem érzékeli, és nem fájlalja a veszteségeit. Életkortól függően képes kifejezni és megfogalmazni bánatának okát. Egy rosszul működő kapcsolatban, házasságban, családban, ahol egyre több a bántás, a sértegetés, az ajtócsapkodás, a fájdalom és a harag, ott mindenki sérül.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA