A babamasszázs technikája

szerző: Dr. Soltész Annamária, általános orvos - WEBBeteg
frissítve:

Az sem gond, ha valaki ösztönösen masszírozza a kisbabáját, de azért jó, ha legalább néhány alapmozdulatot megtanulunk. A csecsemők bőre nagyon érzékeny az érintésre, ezért nagyon fontos, hogy lassan, fokozatosan kezdjünk hozzá.

A téma cikkei

2/1 Babamasszázs: jó a mamának, jó a babának
2/2 Babamasszázs - előkészületek, mozdulatok

Adjunk időt a picinek, hogy hozzászokjon ehhez az új típusú ingerhez. Ha közben figyeljük a baba jelzéseit, nem verbális üzeneteit, akkor az ő aktuális igényéhez, pillanatnyi állapotához igazíthatjuk a fogásokat. Hamarosan átveszi az irányítást, és éreztetni fogja velünk, mi esik neki jól, és azt, hogy gyengédebb vagy erőteljesebb mozdulatokra vágyik-e.

Előkészületek

A szoba hőmérséklete 24-26 °C körül legyen, hogy meg ne fázzon a baba. Kerüljük az erős megvilágítást. Ha szeretnénk, betehetünk egy nyugodt zenét, de az is elég, ha csendesen, halkan beszélünk gyermekünkhöz, vagy dúdolgatunk, s közben mosolygunk rá. Ha nem is érti pontosan a szavak jelentését, megérzi, hogy egész lényünkkel ráfigyelünk, teljesen ráhangolódunk, s a masszázs idejére kizárjuk a külvilágot.

Vetkőztessük le a babát, fektessük hanyatt, tegyünk alá egy plédet, és ha van, egy vízhatlan pelenkaalátétet, mert könnyen előfordul, hogy masszázs közben bepisil.

Úgy érdemes elhelyezkednünk, hogy a szemkontaktus kialakulhasson, és mi is kényelmesen érezzük magunkat. Legjobb, ha terpesz- vagy törökülésben leülünk a földre vagy az ágyra, teszünk egy párnát a hátunk mögé, és magunk elé fektetjük a babát.

Mivel masszírozzunk?

Fontos!

Ne végezzünk masszázst lázas, beteg gyermeken, valamint a védőoltásokat követően 2-3 napig. Akkor sem ajánlott, ha valamilyen kiütése, bőrbetegsége van a picinek. Ne olyan időpontot válasszunk, amikor a kicsi éhes, túlságosan élénk vagy nagyon álmos. Legmegfelelőbb, ha éber, de nyugodt állapotban van. Ha neki épp nincs kedve hozzá, ne erőltessük rá a masszírozást, várjuk meg, amíg ő is szívesen fogadja. A szülő lelkiállapota is fontos: ha ideges, nyugtalan, feszült, akkor negatív érzéseket közvetít gyermeke felé, ezért jobb, ha ő is ráhangolódik a masszázsra, mielőtt elkezdené. Ne legyen a közelben olyan zajforrás, vagy feltűnő, élénk színű dolog, ami elvonhatja a pici figyelmét. Ideális, ha csak a csecsemő, és a masszázst végző személy van jelen a helyiségben, csak így tudnak teljesen egymásra figyelni. Szenteljük ezt az időt csak a gyermekünkre. Ne gondolkodjunk közben a problémáinkon, hanem lazuljunk el mi is.

Fontos, hogy tiszta, meleg kezekkel, rövid körmökkel kezdjünk hozzá a simogatáshoz! Érdemes a gyűrűket, karkötőt, órát is levenni, nehogy felsértsük velük a kisbaba bőrét.

Különféle masszázsolajok kaphatók, legjobb a búzacsíra-, levendula-, mogyoró-, mandula-, kókusz- vagy szezámmagolaj. A hagyományos babaolaj is használható, de ne napi rendszerességgel, mert nehezebben szívódik be a bőrbe, és könnyen eltömíti a pórusokat. Ha nincs más lehetőségünk, a közönséges napraforgó- vagy olívaolaj is alkalmas a kis testecske masszírozására. Az olajból néhány cseppet dörzsöljünk szét a tenyerünkben, hogy felmelegedjen. Soha ne öntsük közvetlenül a baba bőrére, mert egyrészt hideg lehet, másrészt a mennyiséget sem tudjuk így szabályozni.

Eleinte csak egy testrészt masszírozzunk. Néhány nap elteltével újabb és újabb testtájakat bevonva végül eljutunk a teljes testmasszázshoz. A fokozatosság nem csak azért fontos, hogy eleinte ne tartson túl hosszú ideig, hanem hogy a baba fokozatosan ismerkedjen az új érzéssel, és teste különböző részeivel. Lehetőleg szimmetrikusan masszírozzunk: egyik lábat és lábfejet a másik után, majd a popsit, a hasat, a hátat, végül a karokat, a nyakat és az arcot.

Ne tartson hosszú ideig a masszázs, hiszen annak nem hosszúsága, hanem minősége a fontos. Eleinte csak 2-3 percig, majd ahogy nekünk is jobban mennek a simítások, fogások, és a baba is egyre jobban élvezi a dolgot, növelhetjük az időtartamot 20-25 percre. Fontos, hogy ne kedvetlenedjünk el, ha gyermekünk először nem fogadja szívesen az érintésnek ezt a formáját. Kitartásunk meghozza gyümölcsét, és meglátjuk, hogy pár nap után már szinte várni fogja a gyöngéd simogatást.

Lábak

Érdemes a lábakkal kezdeni, mert azokon jól érezhető, hogy élvezi-e a masszázst a baba. Ha lábai ellazulnak, nem feszíti őket, lábujjait pedig széttárja, ez jelzés lehet nekünk: folytassuk csak bátran, nagyon kellemes. A lábaktól haladhatunk később felfelé, a törzs és a karok irányába.

Először az egyik, majd a másik oldalon végezzük el a mozdulatsort. Egyik kezünkkel fogjuk meg a baba bokáját, másikkal fogjuk át a combját, és csúsztassuk le a boka irányába. Folyamatosan, váltott kezekkel, négyszer-ötször ismételjük meg a mozdulatot. Ezt követően mindkét kezünket tegyük a combjára, egyiket a másik alá helyezve fogjuk azt körül, és úgy csúsztassuk őket a baba lábán fentről lefelé haladva, hogy közben gyengéden csavargassuk azt, mintha vizes ruhából csavarnánk ki a vizet. Ezt is ismételjük meg néhányszor.

Hüvelykujjainkkal felváltva simítsunk végig a baba talpán a sarkoktól a lábujjak felé. Legyen inkább határozott, ritmusos, lassú a mozdulat, mert a felületes, csiklandozó érintés kellemetlen, irritáló lehet. A gyengéd nyomás váltja ki a legkellemesebb érzést a babából.

Nyomkodjuk és finoman csavargassuk meg egyenként a lábujjakat is. Érdemes a lábujjak alatti párnácskákat és a sarkat is külön megnyomogatni hüvelykujjaink begyével.

A talpak után a lábfej következik. Váltott hüvelykujjakkal simítsunk rajta felfelé a boka irányába, majd rajzoljunk kis köröket a bokák köré. A kisbabák különösen szeretik a talpak és a lábfej masszírozását, hiszen ezen a területen több tízezer idegvégződés található.

A lábakat simítsuk végig a bokáktól a combok felé, így kötve össze a lábakat a törzzsel. Fontos, hogy a mozdulatok folyamatosak legyenek: az érintés soha ne szakadjon meg, egyik kezünk mindig legyen a baba testén.

Miután mindkét lábon végeztünk, a popsi következik. Finoman gyúrjuk át azt, és közben ringassuk kissé a babát.

Has

A hason mindig fentről lefelé, vagy pedig az óramutató járásával megegyező irányban haladjunk. Evés után soha ne masszírozzuk a hasat. Nyitott tenyerünket helyezzük a baba hasára a köldök felett, és lassan, enyhe nyomást gyakorolva csúsztassuk lefelé, váltott kézzel.

Ha nem elég laza a hasfal, akkor egyik kezünkkel emeljük föl a lábakat, és így mélyebbre hat a masszázs. Ezután ujjainkkal finoman, enyhe nyomást gyakorolva a hasfalra, rajzoljunk köröket a köldök köré az óramutató járásának irányában, majd lépegessünk ujjbegyeinkkel a baba hasán.

Mellkas

A mellkason nagyon óvatosan végezzük a simításokat. Itt ne gyakoroljunk nyomást, csak simogassunk. Először csak helyezzük rá két tenyerünket egymás mellé, hogy érezze kezeink melegét, az érintésünket.

Lassan csúsztassuk kezeinket kifelé, a mellkas széle felé, majd lefelé, a has irányába, végül vissza a mellkas közepére. Nyomkodjuk meg finoman felváltva a vállakat is, majd kössük össze az eddig masszírozott testrészeket: simítsuk végig a mellkast, a hasat, majd a lábakat egy mozdulattal.

Karok, kezek

Babamasszázs: jó a mamának, jó a babának

Az apukákat és az anyukákat az elkényeztetéstől, a gyermek "elrontásától" való félelmük gyakran visszatartja attól, hogy megfelelően szeressék, szeretgessék gyermekeiket. Pedig a csecsemőjüket ösztönösen gondozó, ápoló anyák érzik, tudják, hogy a gyakori ölelgetés, simogatás a baba testi-lelki fejlődését szolgálja. Ennek egyik formája a babamasszázs.

Babamasszázs: jó a mamának, jó a babának

A kezek és a karok következnek, először az egyik, majd a másik oldalon. A lábaknál végzett gyakorlathoz hasonlóan egyik kezünkkel a baba csuklóját fogjuk meg, másikkal a felkarját kulcsoljuk át. A felül levő kezünket csúsztassuk lefelé a csukló irányába, majd fogjuk meg a csuklót, és a másik kezünkkel is végezzük el a mozdulatot. Ezt párszor ismételjük meg egymás után.

Ezt követően kulcsoljuk át mindkét kezünket a baba karján, és forgassuk őket egymással ellentétes irányba, fentről lefelé haladva, szintén a lábakhoz hasonló módon, mintha vizes ruhából próbálnánk kicsavarni a vizet. A könyök-ízületre vigyázzunk, ha be van hajlítva, ne feszítsük ki, igazodjunk mi hozzá. A hónaljakat is simítsuk át gyengéden.

Helyezzük hüvelykujjunkat a tenyerébe, kicsit nyomkodjuk meg, majd az ujjait egyenként sodorgassuk meg. Ezután helyezzük kezecskéjét egyik tenyerünkbe, másik kezünkkel pedig simítsuk meg a kézfejét. Rajzoljunk apró köröket a csuklója fölé, körbe, mint egy karkötőt.

Hát, fenék

Fogjuk meg a baba vállait, kissé hintáztassuk meg, hogy még jobban el tudjon lazulni. Végül simítsuk át egész gyengéden az egész testecskéjét, majd fordítsuk finoman hasra. A hát és a fenék masszírozása minden csecsemő kedvence. Ha már elfáradt, ezeket az érintéseket akkor is szívesen fogadja.

Helyezzük kezeinket a hát közepére, egymás mellé, majd egyik kézzel simítsunk lefelé, a fenék felé, míg másikkal a fenék felől felfelé, a nyak felé.

Ezután egyik kézzel támasszuk meg a popsiját, másikkal pedig simítsuk lassan, erőteljesen végig a baba hátát! Ismételjük meg úgy a simítást, hogy ne álljunk meg a fenekénél, hanem egészen a sarokig húzzuk végig a kezünket, miközben a lábfejeket másik kezünkkel rögzítjük. Végül ujjainkat szétterpesztve „gereblyézzük” végig a hátát, egyre finomabban, cirógatva.

Arc

Az arc masszírozását is el lehet végezni, van olyan csecsemő, aki ezt különös módon élvezi, és van, akit zavar. Ha mégis simogatjuk az arcot, ügyeljünk rá, hogy ne takarjuk el a szemeit! A homlok és a szemöldök területén végezzünk simító mozdulatokat belülről kifelé a hüvelykujjainkkal.

Az arcon is hasonlóan végezzünk simításokat, az orrnyeregtől indulva az arc széle felé. Vigyázzunk, nehogy a tenyerünk a baba arcára nehezedjenek, mert az zavarhatja őt. A száj és az állkapocs köré rajzoljunk apró köröket. A fül környékét és a fülcimpát finoman nyomkodjuk meg ujjbegyeinkkel, mindkét oldalon egyszerre.

A masszázs végeztével a felesleges olajat töröljük le egy puha kendővel vagy törölközővel, majd gyorsan öltöztessük fel a babát, hogy meg ne fázzon. Ha van időnk, öleljük jó szorosan magunkhoz, és ringassuk még egy kicsit.

Dr. Soltész Annamária


Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Soltész Annamária, általános orvos

2/1 Babamasszázs: jó a mamának, jó a babának | 2/2 | Következő oldal

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Farkas Lehel, gyógymasszőr
WEBBeteg - Keczán Judit, gyógytornász
WEBBeteg - Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus, Dr. Bálint Anita, reumatológus
WEBBeteg - T. Zs., fordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.