Ne riogassuk gyermekeinket az iskolai élményekkel

Kezdetét vette az új tanév, amit sok diák kíváncsisággal vár, így nagyon fontos, hogy a szülők, nagyszülők semmilyen körülmények között ne riogassák a gyermekeket az iskolakezdéssel, a pedagógusok személyével és a nem létező, okafogyott rémtörténetekkel, büntetésekkel. A diákok napjukból mintegy nyolc órát az adott oktatási intézményben töltenek. Nem mindegy, milyen lelki, egészségi és fizikai állapotban állnak a kihívások elé.

Mindennél fontosabb tisztában lenni azzal, hogy a 6-14 éves gyermekeknek 11 óra alvásra van szükségük. Elengedhetetlen, hogy mindennap lehetőleg azonos időben térjenek nyugovóra, aminek este kilenckor legkésőbb meg kellene történnie. A gyermek vagy a tini szobájában, ha csak mód van rá, ne tartsunk működő számítástechnikai eszközöket, mert annak sugárzása rosszul hat a pihentető alvásra, a szervezet nyugalmi állapotára – tudtuk meg dr. Gönczy László gyermekpszichológustól.

- A laptop, a számítógép, a táblagép, a bekapcsolt üzemmódban hagyott wifi, mobiltelefon, s minden elektromos „sugárzás” nyugtalanná teszi a gyermek, sőt a felnőtt alvásminőségét, a pihenést. A szervezetre kifejtett káros hatása fokozatosan jelentkezik: különféle fájdalmak, érthetetlen fáradtság, nyugtalanság, kimerültség formájában. Semmiképpen ne a gyerek szobájában állítsuk be a mobiltelefon ébresztőóráját, s ne ígérjük azt, hogy ha időben lefekszik, reggel máris játszhat a táblagépen valamelyik kedvenc számítógépes játékával. A gondolat is megzavarja, nyugtalanná, feszültté teszi a gyermek békés, pihentető elalvását – sorolja a gyermekpszichológus, s hozzáteszi: - Az esti lefekvés előtt már ne tévézzen, ne számítógépezzen a gyermek. Olvassunk mesét, verset, vagy olvasson magának, ha már idősebb diák. A szoba legyen mindig friss levegővel teli, igyekezzünk a kinti zajoktól megóvni a gyermeket az éjjeli alvás során, ne halmozzunk felesleges holmikat a szobájába, ami csak porfogó, és az allergia, a poratka ideális lelőhelye. A pizsama, az alvó ruha legyen szellős, pamutból készült, de védje a vesetájékot, ha a csemete kitakarózva alszik. A tollpárnák ideje lejárt, szintén az allergiás reakciók előidézője lehet, főként, ha matuzsálem korú vánkosról beszélünk. Az éjjeli lámpát csak igazán indokolt esetben hagyjuk égve, s ne tudatosítsuk ezzel a gyermekben azt a gondolatot, hogy fénynek kell lennie a szobájában, mert valamitől félnie kell. Ha szükséges, résnyire hagyjuk nyitva az ajtaját, s az előszobából beszűrődő halovány fény máris megnyugtatja, amit fokozatosan hagyjunk el, épp az éjjeli lámpa lekapcsolása okán.

Ezt olvasta már? Gyermekkori alvászavarok - Mi állhat mögötte?

- A szülők általában később fekszenek, s a kinti beszélgetés, szóváltás szintén nyugtalanná teheti a félálomban lévő iskolást.

- Ne zaklassuk fel családi viszálykodással, hangoskodással a gyermekünket, s főleg ne az esti órákban, hiszen a vita, az ajtócsapkodós este a felnőttekre is rossz hatással van. Reggel viszont érdemes pihenten ébredni a családnak. Ne is riogassuk elalvás előtt őket a másnapi iskolakezdéssel, beleértve a „mumusként” feltüntetett pedagógusokat. A gyermek szorongása minden elfojtott félelem hatására, napról napra, egyre nagyobbra nő, és testi panaszokat produkálhatnak, csakhogy ne kelljen iskolába menniük. Bennük nem is tudatosul a valódi ok, csak az otthon hallott, esetleges rémtörténetek sora az iskoláról. Ugyancsak megviseli a csemetét, ha az édesanya vagy az édesapa kicsinyli le a gyermek teljesítményét, képességeit, s például azzal tartja félelemben, hogy az utolsó padban fog ülni, ahol a buta gyerekek helye van, és mindenki rajta nevet majd. Soha ne tegyünk ilyet! Biztassuk, adjunk hitet, erőt, bátorságot a gyermekünknek, és a lelki, idegrendszeri teherbíró képességének megfelelően, mindig őszintén, de empatikusan beszéljük meg vele az iskolai eseményeket, sérelmeket, örömöket, a kapott érdemjegyek értékelését, a hiányosságokat, s a jutalmazásokat az órai vagy közösségi munkáért.

Ezt olvasta már? Így segíthet szorongó gyermekének

- Milyen a megfelelő elismerés, ösztönző szülői viselkedés, a félelemkeltés helyett?

- A dicséretnek százszor nagyobb a motiváló ereje, mint a félelemkeltésnek vagy a durva számonkérésnek, büntetéseknek. Fontos, hogy ne tárgyiasuljon a szeretetünk, személyiségromboló a jó osztályzatokért beígért ajándék, zsebpénz, a naponta elvárt meglepetés. Ezek nem járnak alanyi jogon, s ha a szülők vagy nagyszülők rendszert csinálnak az esztelen jutalmazásból, értéktelenné válik a kisdiák számára a valóban megérdemelt „jutalom”, ami nemcsak boltban megvásárolható édesség vagy játék lehet. A szeretet, az ölelés, a puszi, a nyugodt, közös séta, csöppnyi játék, beszélgetés hazafelé többet ér minden csokoládénál. Hadd beszéljen, meséljen a gyermek, érezze, mennyire fontos az, ami vele történt. Igazi hősök a mai gyerekek, akik helytállnak az általános iskolától egészen a gimnáziumi iszonyatosan magas követelményszint teljesítésében.

- Mire gondol pontosan?

- Arra, hogy ne húzogassuk a mézesmadzagot előttük családi kirándulásról, kerékpározásról, túrázásról, mozizásról, cukrászdázásról csak azért, hogy ennek hatására időben feküdjön le és ébredjen fel, valamint azért, hogy jól teljesítsen az iskolában. Egyébként sem kell minden gyermeknek kitűnőnek lennie, és példás magaviseletűnek, némi gyermeki huncutságot tolerálnia kell a szülőnek is, és a pedagógusnak is, amivel nem árt másnak, nem okoz kárt magában sem, és nem szegi meg az iskola házirendjét. Az utóbbihoz muszáj alkalmazkodni, hiszen a felnőtt ugyanezt teszi a munkahelyén, csak más elvárásokhoz igazodva. Ez a fejlődési, alkalmazkodási folyamat része.

- Mi a véleménye a gyermekek mobiltelefon használatáról az iskolában?

- Nem tartom helyesnek, hiszen azt csak szükség esetén használja a diák, s ne játékra, a közösségi oldalak látogatására, az idegrendszerét, lelki nyugalmát felzaklató filmek, zenék nézésére, hallgatására. Az iskolában más a feladat, és a mobiltelefon- és táblagépfüggőséget is meg tudjuk ezzel akadályozni. A legtöbb iskolában nem is engedik bekapcsolt állapotban hagyni a telefonokat a tanulási, oktatási időszak alatt. Ezzel értek egyet, hiszen nem tudnak koncentrálni a tanításra, és zavarják a tanulási folyamatot. Az iskolák titkárságán egyébként minden szülő tud üzenetet hagyni a gyermekének, vagy érdeklődni felőle, ha az indokolt. S az iskolatitkár vagy az osztályfőnökök is tájékoztatják a szülőket, ha gyermekükkel bármi gond lenne, és érte kellene menni az iskolába.

- Mikor érdemes komolyan tekinteni arra, ha a gyermek, akár a gimnazista is, rendszeres testi panaszokról számol be, vagy ha a szülő a viselkedésén a szorongás jeleit fedezi fel?

- Mindig komolyan kell tekinteni a panaszokra, azzal együtt, hogy mindenki jól ismeri a saját gyermekét, és meg tudja különböztetni a valódi bajt, a lelki terheltségtől, vagy épp a megfutamodástól, az „aktuális iskolaundortól”. A fejfájás, a hasfájás, a hányinger tipikus reggeli panasz, ami gyakorta szól valamelyik tanárnak, akitől tartanak, aki szigorúbb vagy egy osztálytársnak, akit nem szeretnek, egy-egy dolgozatírásnak, számonkérésnek. Ha a szorongás jeleit – körömrágás, sírás, bepisilés, émelygés, szédülés, riadt tekintet, hányás, hányinger – rendszeresen észleljük, otthon beszélgessünk az esetleges sérelmekről, félelmekről. Ha az osztálytársak egyike, vagy egy szigorúbb, kevésbé türelmes és empatikus pedagógus a szorongás oka, ne késlekedjünk. Lépni kell! Beszélni kell róla az iskolában is az érintett pedagógussal.

- Miként tegye meg a szülő ezt a lépést?

- Előbb tisztázza a felnőttel, a tanárral a helyzetet, beszéljünk róla, ne szégyelljünk konkrét témákról világosan, de udvariasan beszélgetni. Kitérőket ne fogadjunk el, de vegyük figyelembe, hogy a diákok egy része épp az iskolában tombol, mert otthon túl nagy szigor veszi körül. Ha minden igyekezetünk ellenére sem változik a gyermek lelkiállapota, és biztosak vagyunk abban, hogy nem az otthoni viták, netán szeretetlenség érzése okozza a félelmet, a szorongást, ne tétovázzunk tehát a tanártól időpontot kérni a beszélgetéshez. Nyugodtan váltsunk iskolát, ha ez egyértelműen szükséges a gyermek nyugodt fejlődése érdekében. Se félévet, sem évvégét nem kell kivárni. Nem kell kitenni a gyermeket különféle meghallgatásoknak, kikérdezéseknek, vizsgálódásoknak. Mindenkinek kötelessége ismernie a saját gyermekét, s a változást, amit egyértelműen észlel a környezete, s elsősorban a szülők, akik születésétől vele vannak. Ez viszont nem jelentheti azt, hogy a legkisebb kudarc vagy kihívás hatására a megfutamodást kell választani. El kell fogadni, hogy a tanító néni már nem az óvó néni, és az iskolában más elvárások lépnek életbe, kötöttebb és bizony szigorúbb szabályok uralkodnak. Azt teljesen helyénvalónak tartom, ha a szülő pedagógust – is – választ a csemetéjének, amire az ovis időszakban bőven van lehetősége és alkalma az iskolák nyílt napjain. Ugyancsak fontos, hogy ne a szomszédasszony zseni kisfiához vagy kislányához mérjük a sajátunkat, s ne akarjuk a presztízs kedvéért a legerősebb iskolába íratni, aminek a tempóját vélhetően nem fogja bírni. Ez is okozhat kudarcot, csalódást, önértékelési gondokat. A szülők ne a saját be nem teljesült gyerekkori vágyaikat akarják gyermekükkel életre hívni. Mindig a gyermekünk képessége, érdeke és teherbírása legyen az elsődleges szempont az iskolaválasztáskor is. A bölcs és szerető szülő ritkán téved. Ha mégis, időben korrigálja a tévedését, épp a csemetéje kiegyensúlyozott testi és lelki fejlődése érdekében.

Tovább Oviból suliba - Készüljünk fel az iskolakezdésre!

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Dr. Gönczy László gyermekpszichológus