• Mezítláb, zokniban vagy cipőben? Ez itt a kérdés

        Szerző:
        WEBBeteg

        A baba érkezése előtt a szülők értelemszerűen csak a lábacskák védelmére, a hidegtől óvva vásárolnak tipegő zoknit. Később, amikor feláll a csecsemő, a kapaszkodás mellett nagy biztonságérzetet ad számára, ha stabil lábakon áll, s nem csúszkál a zokniban vagy a tipegőben. Erre alkalmasak a csúszásgátló pontokkal ellátott modern zoknik.

        Ilyenkor, a nyári hónapokban a legstabilabb, és legegészségesebb, ha a kicsinyek mezítláb közlekednek a lakásban, a homokozóban, az udvaron, a vízparton. Ehhez azonban elengedhetetlen a biztonságos, minden veszélytől mentes közlekedő-, játszó-, és járóterület.

        „Rendes cipőre” elsősorban akkor van szüksége a kisgyermeknek, ha utcai sétára indulunk, játszótérre, vagy ha a ház körüli talaj, kövezet megsértheti a talpát, a bőrét. Amíg csak tanulja a járást, addig bent a lakásban nem is javasolt a cipő vagy a szandál viselete. A mezítlábas járásra azért is van szükség, mert a fejlődő baba talpának, bokájának, lábfejének, lábujjainak meg kell adnunk az esélyt, hogy a saját ütemében fejlődjön, és erősödjön az izomzata – tudtuk meg dr. Szabó József ortopéd szakorvostól.

        Hirdetések

        A rokonok előszeretettel kedveskednek a kisgyermekeknek évszakhoz illő lábbelikkel, úgy hogy azt fel sem próbálják a kicsik lábára. Másrészt, sokan nem tudnak megfelelően kidolgozott talpbetéttel rendelkező cipőt, szandált venni, így az olcsó, kényelmetlen, rugalmatlan portékákra adnak ki pénzt.

        Mik a legfontosabb szabályok cipőválasztásnál?

        Alapszabály, hogy a kisgyermeknek minden lábbeli vásárlásakor fel kell próbálnia azt, amit viselni fog – feleli a főorvos. – A korábbi évtizedekben még azt a hibát is elkövették a szülők - vélhetően a pénzszűke miatt -, hogy egy-két számmal nagyobb cipőt vásároltak az óvódás, iskolás gyermeküknek is, és vattával tömték ki az orrát. Ennél jobban csak azzal lehet ártani a fejlődésben lévő gyermeklábnak, ha szűk, kinőtt cipőt erőltetnek rá.

        Másik fontos szempont, hogy a keménytalpú, merev cipőt még csak le se vegyük az üzletek polcairól. A baba lába ugyanis még kapaszkodik lépegetés, járás közben, amit a fent említett cipőkben képtelen megtenni. Nem tud lábujjhegyre állni, ha megbillen, és elesik, esélye sincs, hogy egy rosszul választott, merev lábbeliben fel tudjon állni, mivel nem tudja abban a lábfejét mozdítani. Az a jó cipő, amit a csemete próba után le sem akar venni.

        Mikor adjanak a szülők először cipőt a gyermekükre?

        Bőven elegendő akkor, amikor már elindult, és eltelt egy-két hónap. Amíg kapaszkodva araszolgat, vagy négykézláb közlekedik, mászik, erősödnek és fejlődnek az izmai mind a talpán, a lábfején és a bokájánál is. A cipő azonban megakadályozza, hogy a boka körüli izmocskák erősödni tudjanak, ha idő előtt erőltetjük a cipő viselését.

        Mi a helyzet akkor, ha a baba lába feje befelé dől?

        Érdemes szakember tanácsát kérni akkor, ha a szülőket aggasztja, hogy a baba lába rossz tartást vett fel. Ez egyébként az esetek többségében természetes, és normális jelenség, mivel az ízületek sokáig még lazák, feltéve, ha az orvos mást nem állapít meg okként. A talp boltozata pedig véglegesen 8-10 éves kor körül alakul ki, vagyis addig felesleges aggódni, de gyógytornával, szakember segítségével idejében korrigálható a probléma.

        Ízület- és csontfájdalom kisgyermekkorban - Vegye komolyan!
        Az újszülöttek első mozgásszervi szűrése már a születést követően megtörténik. A csecsemők hathetes, de legkésőbb három hónapos kora között a szakorvosok a csípővizsgálatot is elvégzik manuálisan és ultrahanggal. A komplex mozgásszervi ellenőrzés a legkisebb tartás-, mozgáshibát is kideríti, beleértve a veleszületett fejlődési rendellenességet is. A későbbiekben kötelező szűrésekre kell vinniük a szülőknek gyermeküket, melyeket gyermekgyógyászok, védőnők végeznek, s ha indokolt, ortopédorvos kontrollálja, illetve gyógyítja a csecsemők, és a gyermekek ortopédiai eltéréseit, betegségeit, gyógytornászok közreműködésével.

        A szülőknek figyelemmel kell kísérniük, és komolyan venniük, ha a gyermekük bármely életszakaszban ízületi-, vagy csontfájdalomra panaszkodik. Nem szabad legyinteni, és a lúdtalppal-, vagy a növekedéssel összefüggésbe hozni a fájdalmat. Annál is inkább, mert a fentebb említett panaszok a vérképzőszervi betegségek egyik fő tünetei is lehetnek. Minden bizonytalannak tűnő esetben orvoshoz kell fordulni!

        Olvasson tovább! A leggyakoribb gerinc- és mozgásszervi problémák gyermekkorban

        Visszatérve a cipőre! Mi a valódi funkciója?

        A cipőnek épp az a szerepe - a komfort érzet, és az egyéb szocializációs elvárások mellett -, hogy a bedőlt bokát egyenesben tartsa. Ezért is fontos, hogy ne csak a zárt-, vagy a félig nyitott cipők, hanem a szandálok is stabil, de a baba bőrét, a bokáját, a sarkát csöppet sem irritáló kéreggel legyenek ellátva. A nyári viseletnél is szerencsés a bokát átfogó, stabil tépőzár, vagy pántos rögzítés.

        Mi a helyzet abban az esetben, ha például eleve laza izomzattal születik a baba, vagy letapadt láb-, és csípőízületekkel?

        Ez újabb kérdést vet fel, ami már nem csak a lábbeli viseletét határozza meg, hanem a szakemberek, az orvosok, a gyógytornászok, a babamasszőrök, terapeuták precízen előírt gyógyító tevékenységét – válaszolta dr. Szabó József ortopéd főorvos. - Ha laza izomzattal születik a kisded, „rendes” cipő viselete ajánlott a nap nagyobb szakaszában, ami nem lehet kényelmetlen, csakis az orvossal egyeztetett típusú, kidolgozású. Emellett lennie kell egy kiegészítő, úgynevezett babacipőnek is, amit ugyanúgy viselhetnek az erős, normál izomzatú babák is. Szerencsés, ha ez puha, kívül hasított bőrből készül, ami jól szellőzik, és megtartja a bokát. Ezeknek többnyire a pántos, vagy tépőzáras változata a legideálisabb, és legnépszerűbb.

        Miért épp ezeknek a feltételeknek kell megfelelnie a kisgyermek lábbelijének?

        Az szakorvosi javaslatokat is figyelembe vett technikával készülő baba-, és gyermekcipők minden tekintetben a láb, a talp, a lábfej, a boka, a lábujjak életkori sajátosságához alkalmazkodnak. Így nem csak az ortopédiai igényeket elégíti ki, hanem csökkenti a porcokra nehezedő nyomást, valamint a gerincoszlop egészséges fejlődését. Amennyiben lehetőség van rá, a meleg, nyári hónapokban a legegészségesebb, ha a baba, a kisgyermek, s akár a nagyobbacskák is mezítláb állnak, lépegetnek, járnak. Csakis biztonságos, veszélytelen talajon szabad erre vállalkozni. A homokos vízpart erre kiválóan alkalmas, de ha bármilyen vízbe, tóba, a tenger szélére besétálunk a kisgyermekkel, mindenképpen legyen a lábán erre a célra kialakított, kényelmes, jól rögzített gumi papucs-, vagy cipő. Ez sem lehet sem kisebb, sem nagyobb a lábméreténél, és nem is eshet le róla.

        Olvasson tovább! A leggyakoribb panaszok a gyermekortopédiai szakrendelésen

        Jógával a lúdtalp ellen
        Napjainkban még él a köztudatban, hogy a lúdtalp örökletes elváltozás, és nem lehet semmit tenni ellene. A speciális lábtorna, gyógytorna mellett pedig a jógának is áldásos hatása van az érintett testrész gyógyulásában, ami a testtartás javítását is hatásosan szolgálja – tudtuk meg Győri László jógaoktatótól

        Az ellen nem tudunk mit tenni, amire a genetikai tényezők hajlamosítják gyermekeinket. A helyes életvitellel, egyszerű jóga gyakorlatokkal, rendszeres mozgással, kényelmes lábbelivel, s leginkább a mezítláb járással azonban sokat lehet segíteni a lúdtalp korrekciójában.

        A láb boltozatos szerkezete 2-3 éves korra már szépen kialakul, de nem véglegesen, ezért a leghatásosabb módszer, ha gyermekünk mozgásfejlődését csecsemőkorától figyelemmel kísérjük. Erre nagyobb hangsúlyt kell fordítani, ha a családban a lúdtalp több esetben is előfordult.

        Tanácsok a mozgás fejlesztéséhez
        • Először erősíteni kell a talpon lévő izmokat, és szalagokat, lehetőleg a sokszor emlegetett szabadban, mezítláb járással, egyenetlen talajon végzett sétával, a lábujjak kapaszkodó gyakorlataival: ceruza, toll, szívószál felemelésével, a talppal henger alakú tárgy, játék oda-vissza görgetésével, ami a gyermek lábméretéhez igazodik.

        • Amikor biztonságosan jár a baba, illetve óvodás korú lesz, könnyedén megtanulja a külső-, belső láb élen-, a sarkon-, és lábujjhegyen való járást.

        • Ugyancsak kedvükre való, ha előrehajolt testtel megérintik a talajt, megnyújtóznak a lábujjra emelkedve, majd kezeikre támaszkodva előre nyújtóznak, illetve „visszalépegetnek” a kezükkel, s újra talpra állnak egyenes testtel. Ezt háromszor - négyszer elég ismételni, ügyelve arra, hogy a gyakorlathoz kényelmes, biztonságos szőnyeg legyen a gyermek alatt.

        • A kitűzött távolság soha ne legyen túl hosszú, és fárasztó a lábnak, a testnek és a karoknak, valamint motiváló lehet, ha a szülők is együtt tornáztatják a lábukat velük.



        Forrás: WEBBeteg
        Szerző: Balogh Mária, újságíró
        Orvos szakértő: Dr. Szabó József, ortopéd szakorvos

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Az intimlézer

        Dr. Kiss György

        Hogyan zajlik a nőgyógyászati lézerkezelés, és mikor alkalmazzák?

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Hogyan válasszon megfelelő lábbelit nyárra?

        Milyen szempontokat vegyen figyelembe lábbelivásárlásnál? Hasznos tanácsok.

        Lapos talpú lábbeli - Miért ártalmas az egészségre?

        Manapság divat a teljesen lapos, sarok nélküli, úgynevezett balerinacipő és a flipflop papucsok viselése. Ezek azonban gondokat okozhatnak.

        Magas sarkú lábbeli - Miért ártalmas az egészségre?

        Cikkünkben a magas sarkú lábbelik viselése okozta problémákról olvashat.

        Fokozott talpizzadás: Mit tehet ellene?

        A probléma sokaknak ismerős, azonban a legtöbben nem szívesen beszélnek róla. A talpak fokozott izzadása, szaknyelven a hyperhidrosis pedum elsősorban a vele járó kellemetlen szag és bizonyos bőrbetegségek előfordulásának gyakorisága miatt jelent igazán problémát az emberek többségének. A kiváltó ok ismeretében és függvényében az érintettek maguk is tehetnek néhány dolgot annak érdekében, hogy talpaik túlzott mértékű izzadását megelőzzék.

        A gyógyító pedikűr

        Lábunk a naponta megtett hozzávetőleg nyolcezer lépésünk összes terhét viseli testsúlyunk nyomása alatt. Csontok, izmok, inak, idegek és vérerek mesteri egysége biztosítja teherbírását, amióta emberré válásunk útján két lábra álltunk.

        A gyerekcipőnél elengedhetetlen a jó felépítés!

        Ügyelni kell arra, hogy a belső oldalon a sarok picit emeltebb legyen, a járni tanuló gyereket ez segíti a helyes lábtartásban. Emellett fontos a megfelelő méret kiválasztása és hogy a boka fixen rögzítve legyen.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA