• Korszerűsítették a koraszülött-ellátást a kecskeméti megyei kórházban

        Szerző:
        WEBBeteg

        Uniós támogatással, 160 millió forintból korszerűsítették a koraszülött-ellátást a Bács-Kiskun Megyei Kórházban - közölte az intézmény az MTI-vel.

        Hirdetések

        A gennyes agyhártyagyulladás védőoltással megelőzhető!

        A gennyes agyhártyagyulladás leginkább a csecsemőket és a kamaszokat veszélyezteti. A súlyos, akár halálos kimenetelű betegség védőoltással megelőzhető, ne kockáztasson, előzze meg! Miért érdemes beoltatni magunkat gennyes agyhártyagyulladás ellen?

        A közlemény szerint a napokban befejeződött fejlesztések révén nagy mértékben nőnek a tartós gépi lélegeztetésre szoruló és az igen kis súlyú csecsemők életben maradási esélyei az intézményben.

        A 143,5 millió forint uniós támogatás és 16,5 millió forint állami önerő felhasználásával modernizálták az informatikai rendszert, valamint új inkubátorokat, lélegeztetőgépeket és betegőrző monitorokat vásárolt, állított működésbe a kórház.

        A beruházásnak köszönhetően a gépek eddigi tízéves átlagéletkora öt évre csökkent – olvasható a közleményben.

        (MTI)

        A koraszülött gyerekekről


        A koraszülött babák éretlenségükből adódóan a külvilághoz nehezebben alkalmazkodnak, amely aztán több betegség kialakulásának a veszélyével járhat. Figyelem! A megelőzésnek már a terhesség előtt el kell kezdődnie! Bővebben>>

         

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Az intimlézer

        Dr. Kiss György

        Hogyan zajlik a nőgyógyászati lézerkezelés, és mikor alkalmazzák?

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Hálózatot hoznak létre a szepszis ellen

        A kecskeméti megyei kórház által szervezett szombati orvoskonferencián jelentették be egy hálózat megalakulását, amelynek célja a sürgősségi ellátásban a szeptikus betegek halálozási arányának csökkentése - adta hírül a BAON.

        Dr. Nagy Andrea: A sorsnak köszönhetem, hogy gyerekgyógyász lettem

        Gyermekgyógyász, neonatológus, a Debreceni Gyermekklinika PIC vezető főorvosa, nevéhez fűződik a koraszülött szállítás megszervezése a keleti régióban, a mai napig a tevékenység fő koordinálója. Ebből is látszik, nem napi 8 órás a munkaideje. A Debreceni Egyetem koraszülött ellátására, néhány speciális esetben, szinte az egész ország területéről érkeznek babák.

        Kisfiút találtak a Borsod megyei kórház inkubátorában

        Újszülöttet találtak a Borsod–Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főportája előtt elhelyezett csecsemőmentő inkubátorban, a nagyjából egynapos kisfiú a Csillag Ulrik nevet kapta – tájékoztatta Nagy Gábor, az egészségügyi intézmény orvosigazgatója szombaton az MTI-t.

        Oltalomkápolna Litéren újszülöttek megmentéséért

        Oltalomkápolnát épített újszülöttek megmentéséért a litéri római katolikus egyházközség. A kezdeményezők azt remélik, hogy az oltalomkápolna segítséget nyújt a nehéz helyzetbe jutott anyák számára – mondta el az MTI-nek a projektkoordinátor.

        Új mentő a koraszülötteknek

        Inkubátor, lélegeztetőgép, betegmonitor és fűthető betegellátó hely is van az új, 27 millió forint értékű, koraszülötteket ellátó mentőautóban.

        Kétszázmilliót meghaladó fejlesztés valósul meg a Zala Megyei Kórház koraszülött részlegén

        A súlyos állapotú újszülöttek, kissúlyú koraszülöttek gyógyulását, magasabb szintű egészségügyi ellátását szolgálja a Zala Megyei Kórház Perinatális Intenzív Centrumában, Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból megvalósuló, 205 millió forintot meghaladó fejlesztés - közölte az osztályvezető főorvos Zalaegerszegen csütörtökön sajtótájékoztatón

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA