Tegyük biztonságossá otthonunkat a gyermekek számára!

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

A gyermekeket ért balesetek több mint fele otthon történik. A kicsik két- és hároméves koruk között vannak a legnagyobb veszélyben.

A mászkálni vagy futni tudó gyerekek nagyon aktívak és kíváncsiak. Ezért a kicsik környezetét veszélymenetessé, biztonságossá kell tenni. A gyerekek ebben a korban még nem tudják felismerni és elkerülni a veszélyt. A három-négy éveseknek viszont lehetővé kell tenni, hogy megismerjék a környezetükben lévő veszélyeket. Mivel a tapasztalatok hiánya hosszú távon többet árt, mint egy kis horzsolás.

Hogyan tegye biztonságossá a konyhát?

A gyerekek számára a konyha az egyik legérdekesebb, ugyanakkor a legveszélyesebb helyiség is. A következő intézkedések segíthetnek biztonságosabbá tenni a konyhát.

Kisgyermekkori vészhelyzetek

A kisgyermekek kíváncsiságuknál és életkoruknál fogva igen gyorsan és váratlanul bajba kerülhetnek. Bennük van a felfedezni vágyás késztetése, de a veszélyérzetük még nem alakult ki. Mi felnőttek viszont sokszor apró elővigyázatossággal megelőzhetjük a baleseteket. A gyermekkori vészhelyzetek megelőzése
  • A fiókokat két különböző módon teheti biztonságossá: egy felszerelhető fiókzár megakadályozza a fiók teljes kihúzását, így a fiók nem eshet a gyermekre. Vannak olyan eszközök is, amelyekkel a fiók egyáltalán nem nyitható ki a kisgyermek számára. Ezek azért hatékonyabbak, mert így a kisgyermek nem tud hozzáférni a fiók tartalmához sem.
  • A konyhaszekrények ajtaját a kicsik könnyűszerrel ki tudják nyitni, ezért itt is alkalmazzon szekrényzárat. Ez azért is fontos, hogy a gyerekek ne férhessenek hozzá a vegyszerekhez; a mosószerhez, mosogatószerhez, a petróleumhoz, a terpentinhez, a lefolyótisztítóhoz, a grillgyújtó folyadékhoz, a növényi tápoldatokhoz stb., mindez természetesen nem csak a konyhaszekrényekre, hanem a lakásban és a ház körül található összes vegyszertároló szekrényre érvényes.
  • Az elektromos készülékeket és a vízforralót feltétlenül olyan helyen tartsa, ahol a gyerekek nem férnek hozzá. Használat után azonnal tegye biztonságos helyre a konyhai készülékeket.
  • A tűzhelyet fedje le, hogy a gyerekek nehogy megérinthessék a forró sütőlemezeket. Az edényeket, fazekakat és serpenyőket a hátsó főzőfelületekre tegyék, nyelüket és fülüket fordítsa a fal felé, hogy a gyerekek nehogy leránthassák őket!

Hogyan válhatnak biztonságossá a szobák?

  • Használjon fiókzárakat!
  • Az asztalok kemény sarkai és peremei veszélyesek, a gyerekek könnyen beüthetik a fejüket. A gumi sarokvédők alkalmazása megoldja ezt a problémát.
  • Az ajtóstopper megakadályozza, hogy a gyerekek odazárják ujjaikat.
  • A polcokat a gyerekek szeretik mászókának használni. A balesetek elkerülése érdekében biztosítsa sarokvassal, hogy a polcok ne borulhassanak fel.
  • A felgyűrődő szőnyegek és lábtörlők az elesés veszélyét hordozzák magukban. A gumis aljú szőnyegek és lábtörlők nem ráncolódnak, így a bizonytalan léptű gyerekek sem botlanak meg bennük. A kisméretű szőnyegeket és lábtörlőket egy időre száműzzék a lakásból, ezeken ugyanis még a felnőtteknek is könnyű elcsúszni.
  • A konnektorokat és elosztókat speciális műanyaggal fedje le. A kilazult konnektorok és villanykapcsolók, a hiányzó konnektorfedél, a nem szigetelt kábelek nem csak a gyermekek számára életveszélyesek!
  • Zárja el a lépcsőt ráccsal. A lépcsők öt éves korukig veszélyt jelentenek a gyerekekre.
  • Még mielőtt a kisgyermek megtanul mászni, biztosítsa, hogy az ablakokat ne lehessen 10 cm-nél szélesebbre tárni. Szaküzletekben kaphatóak az ezt lehetővé tevő rendszerek.
Tudnunk kell! Gyermekek újraélesztése
Bármikor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor újraélesztés válhat szükségessé: lehet játszótéri- vagy közúti baleset, vízbefúlás, háztartási baleset, áramütés, félrenyelés. Ha ilyen helyzettel találkozunk, nem szabad megijednünk, pánikba esnünk. Gyermekek újraélesztése

Mi a helyzet a fürdőszobával?

  • A gyógyszermérgezést okozó szereket, tisztítószereket és kozmetikumokat olyan helyen tartsa, ahol a gyerekek nem férhetnek hozzá, például kulcsra zárható szekrényben.
  • A fürdőkádban soha ne hagyja magára a gyermekét vagy gyermekeit! Egy kisgyerek már tíz centiméteres mélységű vízbe is belefulladhat.
  • A fürdőkádba és a zuhanytálcába, valamint a fürdőszoba aljzatára tegyen csúszásgátlót, hogy megakadályozza, hogy a gyerekek elessenek a nedves járólapon.
  • A fürdőkád és mosdókagyló közelében ne tartson elektromos készülékeket (elektromos fogkefe, hajszárító, elektromos borotva).
  • A vízhőmérséklet szabályozására használjon termosztátot vagy az egész házban állítsa alacsonyabbra a víz hőmérsékletét. Így a gyermek, ha magától megnyitja a csapot, akkor sem égetheti meg magát.
  • Vegye ki a fürdőszobaajtó kulcsát, hogy a gyermek ne zárhassa magára az ajtót! Ha baj van, így gyorsan be tud menni segíteni.

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; NetDoktor
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.