• Nem tesz jót a fiúknak a koedukált iskola

        Szerző:
        WEBBeteg

        Jobban tennék, ha nem járnának a lányokkal egy osztályba a brit alsós fiúk, derült ki a bristoli egyetem kutatóinak felméréséből.

        A gennyes agyhártyagyulladás védőoltással megelőzhető!

        A gennyes agyhártyagyulladás leginkább a csecsemőket és a kamaszokat veszélyezteti. A súlyos, akár halálos kimenetelű betegség védőoltással megelőzhető, ne kockáztasson, előzze meg! Miért érdemes beoltatni magunkat gennyes agyhártyagyulladás ellen?

        Mint az Observer című brit vasárnapi lap megtudta, a fiúk eredményei angolból például lényegesen jobbak, ha csak kevés lány van az osztályukban. A bristoli tudósok az összes brit iskolából gyűjtöttek adatokat felmérésükhöz, melyből kiderült, hogy a fiúk tanulmányi átlaga a lányok számának növekedésével fordítottan arányos.

        A kutatást vezető Steven Proud szerint hasznos lenne, ha a fiúk egynemű osztályokban tanulhatnának. A tudós azzal érvel, hogy mivel a lányok általában jobbak például angolból, gyorsabban válaszolják meg a kérdéseket és magabiztosabbak az órákon, míg a fiúk "elbújnak a hátuk mögött".

        Hirdetések

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A brit iskolaigazgatók szövetségének elnöke, Mick Brookes egyetért a tanulmány következtetéseivel, bár szerinte inkább az angol (irodalom) esetleges női egyoldalúságát kellene helyes mederbe terelni.

        A szülők eközben arra szólítanak fel, hogy a tanárok kapjanak megfelelő kiképzést, hogyan kell bánniuk a túlnyomó többségükben egynemű osztályokkal.

        Alan Smithers, a Buckingham-i egyetem professzora szerint csak 15 százalékban függ a teljesítmény az olyan tényezőktől, mint az osztályok nemi összetétele, a többi általában képességen és az otthoni háttéren is múlik.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Szelénpótlás, de hogyan?

        Mára a szelén egyike lett a leginkább tanulmányozott mikroelemeknek, mivel számos élettani folyamatban bizonyították fontos szerepét. Közvetlen vagy közvetett módon, de a szelénhiány számos betegség kialakulásában vagy kórképének súlyosbodásában játszik szerepet. De hogyan pótolhatjuk?

        A túl sok munka szabálytalan szívritmust okozhat

        Egy új brit tanulmány eredménye szerint az elhúzódó munkavégzés nemcsak kimerítő, hanem egy gyakori és potenciálisan veszélyes betegség kockázatát is növeli.

        Hogyan hat a ginzeng az immunrendszerre? A tudományos vizsgálatok eredményei

        A ginzeng kedvező hatásáról gyakran hallani manapság. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy melyik növény is ez pontosan, mit érdemes tudni róla, és mikor érdemes alkalmazni.

        Ginzeng és férfi szexuális problémák - Nézzük a tudományos oldalról!

        A ginzeng szexuális jellegű problémákra, köztük a merevedési zavarokra gyakorolt lehetséges előnyös hatásaival már több tudományos kutatás is foglalkozott: teljesen egyértelmű bizonyítékot még nem sikerült találni, a legtöbb vizsgálat azonban egy javasolható alternatív kezelésként tekint a ginzeng alkalmazására.

        Nobel-díj - A cirkadián ritmus kutatásáért három amerikai tudós kapja az orvosi elismerést

        A cirkadián ritmust, azaz a "napi biológiai órát" szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be a Karolinska Intézetben Stockholmban.

        A kurkuma bizonyítottan előnyös hatásai

        A kurkuma, más néven indiai sáfrány a gyömbérfélék családjába tartozó, ázsiai eredetű fűszer- és gyógynövény. Amellett, hogy élénksárga színe miatt kedvelt ételszínezék, a Worcester-szósz és a curry egyik fontos alapanyaga, az ősi indiai gyógyászatban évszázadok óta használt gyógynövény. Előnyös tulajdonságait az egészségipar is felismerte, és számos kurkuma alapú étrend-kiegészítő készítményt lehet kapni. Gyógyító hatását a modern orvostudomány is intenzíven kutatja - e kutatások eredményeit tekintjük át az alábbiakban.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA