• Hogyan lehet eltüntetni az aknés hegeket?

        Szerző:
        WEBBeteg

        Akár a kamaszkori pattanások otthoni nyomkodásainak nyomairól, vagy a nehezen gyógyuló, erősen gyulladt aknék után maradt hegekről legyen is szó, mindenképp szabadulni szeretnénk a zavaró bőrhibáktól. Az egyenetlen bőrfelszín hatékony kezeléséről Peterman Krisztina mesterkozmetikust, a problémás bőrűek kezelésére szakosodott Dermatica szakemberét kérdeztük.

        Nem csak a nyomkodás miatt alakulnak ki

        Az, hogy kinél milyen nyomokat hagynak maguk után a pattanások, nagyban függ a gyulladás nyomán kialakult szövetkárosodás kiterjedésétől, mélységétől, attól, hogy mennyire fertőződött el, és természetesen a bőrtípustól, örökletes hajlamtól is.

        Ha nem piszkáljuk feleslegesen a pattanásokat, akkor a maradandó bőr egyenetlenség, hegesedés esélye ugyan jelentősen csökken, ám az aknék nyomában így is maradhat hepehupás, egyenetlen bőrfelszín, tág pórusok és foltos bőr, pigmentáció. A zavaró, sokszor sminkkel is nehezen elfedhető bőrhibák nemcsak esztétikailag zavaróak, de az érintettek számára nagy lelki terhet is jelentenek. A mélyhámlasztás ezekre a problémákra nyújt megoldást: segítségével feszesebb, egyenletesebb bőrfelszín érhető el.

        Olvasson tovább! A pattanásos, zsíros, aknés bőr kezelése

        Hirdetések

        Az első lépés az arc kitisztítása

        A sok gennyet tartalmazó, fájdalmas csomók, hólyagok a bőr mélyebb rétegeit is érintik, és egyértelműen gyakrabban hagynak maguk után heges nyomot – magyarázza Peterman Krisztina. Ha valakinél egy időben jelentkeznek a gyulladt pattanások, de már látszanak a hegesedés nyomai is, akkor első lépésként a bőrt ki kell tisztítani, meg kell nyugtatni, ellenkező esetben bármilyen durvább kezeléssel, akár egy erősebb masszírozással is csak növeljük a további pattanások megjelenésének esélyét, a gyulladás továbbterjedését a környező szövetek felé. Ha már nincsenek gyulladt pattanások, csak a hegektől szeretnénk megszabadulni, akkor is érdemes tisztítással kezdeni a kezelést, a mitesszerektől – ha vannak – megszabadulni.

        Gyulladáscsökkentés gépekkel

        A gyulladt pattanások ellen a különböző krémek, hatóanyagok mellett gépi kezeléseket is bevethetünk. Erre az egyik lehetőség az aknelámpa alkalmazása, mely kúraszerűen, meghatározott ideig alkalmazva mérsékli a gyulladást és elpusztítja a pattanásokat okozó baktériumokat is.

        A másik eszköz még újdonságnak számít a kozmetikában. Több kedvező hatása mellett a pattanások ellen gyulladáscsökkentőként, baktérium- és vírusölőként is alkalmazható a plazma fényterápia, mely teljes mértékben allergénmentes, nem okoz allergiás reakciót. A plazma kisülés során keletkező mikro villámok hatására több mint 200 kémiai reakció is elindul a bőrben, így például a plazma sugár hatására elpusztulnak a károsodott sejtek és ezzel egy időben stimuláló hatású is, serkenti az egészséges sejtek létrejöttét.

        Mélyhámlasztás: a bőr kicserélődik

        A pattanásos bőr kitisztítása, a gyulladácsökkentés után következhet az aknés hegek kezelése. Bőrünk 28-30 naponta folyamatosan megújul, a külső hámréteg leválik, hogy helyet adjon az alatta lévő új bőrrétegnek. A mélyhámlasztás ezt a folyamatot képes felgyorsítani. A kezelés során eltávolítják a bőr felső egy vagy több hámrétegét, ezzel mesterségesen előidézett regenerációra serkentve az alsóbb bőrréteget, beindítva a hámsejtképződést, illetve a bőr rugalmasságáért felelős kollagén és elasztin termelődést. A kezelés hatékony fegyver az aknék után maradt hegek ellen: a kúra végeztével a mélyedések látványosan csökkennek, a bőr felszíne és pigmentációja sokkal egyenletesebb lesz.

        Már két hét alatt is látványos eredmény érhető el

        A mélyhámlasztás két alkalmas kezelésből áll. Az első kezelés során alkalmazott hatóanyagok és a kíméletes, apró formátumban lévő gyógynövény keverék bőrbe masszírozásának hatására a kezelést követő néhány napon belül a régi bőrréteg egyenletesen leválik. Ez idő alatt a reggeli és esti arctisztításhoz speciális készítményeket szükséges használni, melyek a hámlasztási folyamatra hatnak, ezért ezeket más termékekkel helyettesíteni nem szabad

        A hámlási folyamat egyénenként különböző lehet, de a hámló részecskék erőszakos eltávolítása minden esetben kerülendő. Az utókezelés a hámlasztást követő ötödik nap környékén történik. Ez ideig a bőrt víz nem érheti, így a hajmosás is tilos. A bőr teljes regenerációja két-három hetet vesz még igénybe, a kezelést követő 14-28. napon nyeri el a bőr a legszebb állapotát. Ezt követően, az eredmények alapján a kezeléseket meg lehet ismételni, így a hatás fokozható.

        Tavaszig még elkezdheti!

        A kezelés elvégzésére az őszi-téli hónapok a legideálisabbak, ilyenkor okoz a legkevesebb gondot a napfény, az UV-sugarak kerülése. Az elvékonyodott bőr az új hámréteg felépüléséig ugyanis fokozottan érzékeny a külső hatásokra, így nagy gondot kell fordítanunk a fényvédelemre. A kezelést érdemes hétvégére, szabadnapok köré időzíteni.

        Olvasson tovább! Tudjon meg többet a bőrbetegségekről a WEBBetegen
         

        Peterman Krisztina, kozmetikusDermatica Bőrgyógyászat és Kozmetika
        Peterman Krisztina, kozmetikus

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Az intimlézer

        Dr. Kiss György

        Hogyan zajlik a nőgyógyászati lézerkezelés, és mikor alkalmazzák?

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Májfolt: miért alakul ki, hogyan tüntethető el?

        A májfoltok a homlokon, az arcon, illetve a száj körül kialakult halványbarna, éles szélű, általában szimmetrikusan megjelenő pigmentált foltok, melyek az esetek több mint 90 százalékában a nőket érintik.

        Több mint TestŐr előzetes

        Rádiófrekvenciával a régi sebek, hegek is eltüntethetők. A bőrben beindul a kollagéntermelődés, feszesebbé, üdébbé válik, a bárányhimlőből maradt hegek is megszüntethetőek. Fogyás, szerelem, divat - amiről nem lehet eleget posztolni. A közösségi média szerepe és jelentősége a véleményformálásban. Hogyan hatnak a hírességek a mindennapjainkra? Ismert emberek sikertörténetei, melyek a követőik életét változtathatják meg pozitívan.

        Villanófénnyel az üde szép arc eléréséért

        A bőr aknésságának, pattanásosságának megszüntetésére ma már megoldást kínál a tudomány. A villanófény terápiával az öregedés egyes jelei is kezelhetők. A bőr megereszkedése, vagy akár a pigmentfoltok is eltüntethetők. A villanófény koncentrált hőt juttat a bőrszövetbe, ami elindítja a bőrben a regenerációs folyamatot.

        Pattanások a háton - Mit tehetek ellene?

        A pattanások nem csupán az arcon jelentkezhetnek. Sok esetben a test többi részén, főként a háton, törzsön, vállon, mellkason, nyakon, farpofákon vagy a felkaron is előfordul ez a kellemetlen és esztétikailag is zavaró bőrprobléma. Ugyan a legtöbb esetben a pattanások genetikai vagy hormonális okokra vezethetők vissza, van néhány tényező, melyet érdemes szem előtt tartania, ha ezzel a problémával küzd.

        Égési sérülések - A kezelés aranyszabályai

        Minden égés esetén a legfontosabb teendő a folyó, hideg vízzel történő hűtés 8-10 percen keresztül, amely a fájdalmat is csillapítja és a mélyebben fekvő szövetek további károsodását is meggátolja.

        Striák - Miért alakulnak ki, hogyan lehet kezelni?

        A striák a feszülés irányára merőleges lila vagy vörös csíkok, amelyek később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. A csíkok jellemzően nagy hízás és fogyás után jelentkeznek, esetleg éppen ezért terhesség következtében, vagy ha valaki túl intenzíven folytatja a testépítést.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA