• Ellenőriztesse rendszeresen anyajegyeit!

        Szerző:
        WEBBeteg

        A ma 40-50 éves generációban szakértők szerint igen magas a bőrrák és más bőrdaganatok kialakulásának kockázata.

        „Emlékezzenek csak rá, hogy mikor ez a korosztály gyermek volt, mennyi hangsúlyt fektettek a napvédelemre!” – mondja Eckhard Breitbart professzor, a Hamburgi Dermatológiai Társaság második elnöke. „Aki egész napját a spanyol vagy olasz tengerparton töltötte napozással, és csak alkalmanként kente be magát naptejjel, annál sokkal nagyobb eséllyel alakulhat ki bőrrák. De akik nem utaztak ilyen messzire, csak egyszerűen védelem nélkül időztek a napon, szintén veszélyeztetettek. Ezért is különösen fontos, hogy minden pigmentfoltot szemmel tartsunk.” – hangsúlyozta Breitbart.

        Hirdetések

        Melanóma szűrővizsgálat gyorsan és egyszerűen


        Elemezze az anyajegyeiről készült fotóit a WEBBeteg egyedülálló alkalmazásával! Vizsgáló 2.0 - Melanoma szűrővizsgálat>>

        Figyelem! A vizsgálat eredményei tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik az alapos szakorvosi kivizsgálást.

        A bőrgyógyász azt ajánlja, hogy a párok havonta nézzék meg egymás anyajegyeit, és ha változást észlelnek, vagyis valamelyik anyajegy mérete, alakja vagy színe megváltozik, azonnal és feltétlenül forduljanak bőrgyógyászhoz, aki megállapítja, milyen típusú anyajegyről van szó, illetve, hogy veszélyes-e. Ha nem is észlel változást, évente akkor is ajánlott bőrgyógyásszal ellenőriztetni anyajegyeit, hisz laikusoknak nem könnyű felismerni az apró elváltozásokat. Ha nyaralni megy, vagy egyszerűen csak napozni, készüljön fel kellően, és védje magát a nap káros sugaraitól megfelelő ruházattal, napvédő termékek használatával! 11 és 16 óra között ne tartózkodjon a napon! A tengerszint feletti magasság növekedésével és az Egyenlítőhöz való közeledéssel egyre nagyobb fényvédelemre van szükség.”

        A gyerekek különleges védelmet igényelnek

        A gyerekek a bőrrák veszélye miatt különösen fokozott védelmet igényelnek a napsugárzással szemben. Már sokkal azelőtt, hogy a bőr leégne, az UV-sugarak oly mértékben károsíthatják a bőrt, hogy évtizedekkel később bőrrák alakulhat ki.

        „A bőr nem felejt. A legjobb az lenne, ha a gyerekek pólóban mennének a vízbe. A bőrt legalább 15-ös fényvédő faktorszámú naptejjel kell bekenni.” – hangsúlyozta Eva Kalbheim, a kölni rákmegelőző kampány egyik szakértője.

        „Akár 40 év is eltelhet, míg a bőrrák kialakul.” – mondja Breitbart. „Védelem nélkül a gyerekek bőrét nagyon hamar krónikusan megterheli a sugárzás.”

        A gyerekeknek korán meg kell tanítani, hogy az árnyékban játsszanak, de ott is alkalmazni kell a napvédő készítményeket. A bőrrák elkerülhető. Aki kerüli 11 és 15 óra között a napsütést, és a strandon sem napozik ebben a napszakban, akkor az UV-sugárzás 90%-át kivédheti. A napvédő termékeket az árnyékban is alkalmazza! A napvédő szerek 30 perc alatt fejtik ki hatásukat.

        Mi okozhat bőrrákot?

        Anyajegy vagy bőrrák?


        A közönséges anyajegyek a hétköznapi ember számára nem különíthetők el sem az ún. atípusos anyajegyektől, sem magától a kialakult bőrráktól, ezért fontos, hogy minden változást bőrgyógyász ellenőrizzen. Anyajegy vagy bőrrák?>>

        A bőrrák több különböző rosszindulatú (malignus) bőrbetegség megnevezése. A bőrrák kialakulásának kockázatát növelik a túl hosszú napfürdőzések, a napégések, főként gyermekkorban, és a gyakori szoláriumozás. Egyre fiatalabb korban alakul ki a betegség. Az UV-sugarak nem csak a bőr barnulásáért felelősek, hanem károsítják a sejteket és azok örökítőanyagát, még akkor is, ha a bőr nem égett le. Ha a bőr saját védelmi rendszere, és a károsodásokat helyreállító mechanizmus nem tudja kijavítani a hibákat, a károsodott sejtekben rák alakulhat ki.

        A bőrrák típusai

        A leggyakoribb bőrdaganatokhoz a hám eredetű daganatok tartoznak. Ezek rendszerint jóindulatú elváltozások és nem, vagy alig képeznek áttétet (metasztázist).

        Basalsejtes bőrrák (basalioma): többnyire 50 és 60 éves kor között jelentkezik, mindkét nemnél. Főleg a fénynek kitett testfelületeken, de máshol is kialakulhat, lehet kiemelkedő, esetenként pörkképződés is megfigyelhető, sötétszürke vagy rózsaszínes, kezdetben fényes. Egyszerre több halványrózsaszín folt is kialakulhat a háton.

        Laphámrák (spinalioma): Férfiaknál gyakrabban fordul elő, mint nőknél. Általában 70 éves korban jelentkezik a betegség. Főleg a fénynek kitett területeken, de akár nyálkahártyán is kialakulhat, kezdetben nem élesen elhatárolódó, rózsaszínes, érdes kiemelkedés, később fehéres lesz, megvastagszik, és nő, vérezhet is.

        Ritkább, de sokkal ismertebb bőrrák a melanoma, a festékanyagot tartalmazó sejtek rosszindulatú burjánzása. A rákos elfajulás átterjedhet a nyirokrendszerre és más szervekre. A páciensek közül többen kevesebb, mint 60 évesek. Színe lehet barna, szürke, kékes, rózsaszín, vagy többszínű, elmosódott vagy környezetétől élesen elhatárolódó, típusától függően testszerte előfordulhat.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A bőrráknak az említetteken kívül van még néhány ritkább típusa, mint például a Kaposi -szarkóma, a Merkel-sejtes karcinóma vagy a cutan limfóma.

        Évente kevesebb, mint 100.000-ből egy embernél fordulnak elő. A WHO becslése szerint évente két-három millió ember betegszik meg világszerte jóindulatú bőrdaganatban, és több mint 130.000-en melanomában.

        (WEBBeteg – B. M.; Forrás: NetDoktor.de , Lektorálta Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Milyen a gyanús anyajegy? - Tudnivalók a szűrésről

        Az anyajegyszűrés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen ezzel a vizsgálattal dőlhet el a bőrön lévő pigmentált elváltozások sorsa.

        Anyajegy vagy bőrrák? Az anyajegyekről

        A közönséges anyajegyek a hétköznapi ember számára nem különíthetők el sem az úgynevezett atípusos anyajegyektől, sem magától a kialakult bőrráktól, ezért fontos, hogy minden változást bőrgyógyász ellenőrizzen.

        Hogyan ismerhetők fel a veszélyes anyajegyek?

        Anyajegyek az egész testfelületen, bárhol előfordulhatnak különböző színekben, formában és méretben. Általában jóindulatúak, egyes esetekben azonban rákos elváltozásokká fajulhatnak. Cikkünkből kiderül, hogyan ismerheti fel a veszélyes anyajegyeket, és milyen lehetőségek léteznek a kezelésükre.

        Bőrrák: elengedhetetlen az önvizsgálat! - Mutatjuk, hogyan végezze

        A bőrrák az egyik leggyakoribb daganattípus. Szinte mindegyik fajtája hatékonyan kezelhető, amennyiben időben felismerik, ezért az önvizsgálatnak óriási szerepe van a betegség gyógyítása szempontjából.

        Az agresszív melanoma - Tünetek és okok

        A melanoma a festéktartalmú sejtek rosszindulatú burjánzása. A bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékát alkotja, a leggyakoribb daganatok listáján a nyolcadik helyen áll.

        Bőrtisztítással a daganatok ellen

        Környezetünk károsító hatását a bőrünkön érezzük leginkább, ezért nagyon fontos, hogy óvjuk bőrünk egészségét, rendszeresen tisztítsuk, ápoljuk, hiszen így könnyebben észrevehetjük az elváltozásokat.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        A hiperhidrózis egy kellemetlen egészségügyi probléma, amire van hatékony orvosi megoldás.
        Gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.
      • Orvos válaszol
        Dr. Árki Ildikó

        Dr. Árki Ildikó

        Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő


        Kérdezzen Ön is

      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások