| A páciensek 45 év feletti egészségügyi alkalmazottak voltak. A csoport fele kétnaponta 100 milligramm aspirint kapott, ami a normál felnőtt tabletta egyharmada. A csoport másik fele placebót szedett. Kiderült, hogy az aszpirint szedő nők között 10 év alatt 10 százalékkal kevesebb esetben alakult ki asztma, mint a kontrollcsoportban. Cikkünk a hirdetés után folytatódik Az asztma kockázatának ez a csökkenése független volt az életkortól, a menopauzális vagy a fizikai állapottól és a dohányzási szokástól. Viszont kiderült, hogy az aspirin asztmamegelőző kedvező hatása nem érvényesült az orvosi szempontból kövérnek számító nőknél. Férfiaknál is hatásos
Korábban más kutatás már igazolta az aspirinnak ezt a hatását férfiakon, de nőkön ez a vizsgálat mutatta ki először az aszpirin és az asztma összefüggését. Egy korábbi kutatást férfi orvosokon végeztek, náluk az aspirin 22 százalékkal csökkentette az asztma kockázatát, de abban a kísérletben háromszor nagyobb adagban szedték a gyógyszert. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte 300 ezer ember szenved asztmában. A betegség 2005-ben 255 ezer ember halálát okozta - főleg a szegényebb országokban. |
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Belépés Kérdés feltevés SzakértőinkGyakori kérdések Asztma témában:
Oxigénhiány sportoláskor Asztmás rohamok kivédése Egyre többet köhögökA krónikus obstruktív légúti betegség az egyik legelterje...
Ön azt állítja, nem dohányzik? Csak alkalomadtán, netán ...
Sokat köhög, nehezen vesz levegőt? Fizikai erőlködéstől...
Töltse ki tesztünket, és tudjon meg egészségi állapotár...
Tesztünkből megtudhatja, hogy mennyire hajlamos az Ön szerv...
|
|