• Fiúsarok
        Bebe blogja

        A sör – talán nem is olyan káros?

        Egy igazi férfias téma következik ez pedig nem más, mint a sör. Ez az ital valahogy a férfiasság jelképévé vált, és összenőtt a meccsnézéssel is. De valójában nem is olyan káros, mint hinnénk, sőt jótékony hatása is van. De azért ne bízzuk, el magunkat nem lehet emiatt naphosszat sört vedelni. Lássuk, miben is segít nekünk a sör.

        Ha azon kezdünk el gondolkodni, hogy az alkoholnak jótékony hatása is van, egyből a bor jut eszünkbe. Ezt a Franciák hozták be a köztudatba, amit bizonyítottak is, ugyanis naponta egy-egy pohár bor csökkenti a szívbetegségek kialakulását. Nem beszélve arról hogy a hamísítatlan szőlőbornak nincs párja

         

        Azonban a sör is megérdemli ugyanezt a helyet. A Sör tulajdonképpen úgynevezett jó koleszterint termel, ami csökkenti a vérrögök kialakulását, és a szívinfarktus kialakulásának kockázatát. A nőknél napi 1, a férfiaknál napi 2 pohár, ami még jótékony hatással bír. Az agyat is serkenti, idősebb korban. Tehát ha most mértéktelenül iszunk, azzal inkább rontunk helyzetünkön, mint javítunk.

        De figyelni kell, hiszen sajnos minket is érinthet, sokkal nagyobb a kockázat a mellrák kialakulására, ha több alkoholt fogyasztunk a kelleténél. Ha már sörözünk, mindig figyeljünk az alkohol tartalomra, és a gyümölccsel és különböző vitaminokkal dúsított sörök nyilván sokkal egészségesebbek.

        Ezzel a cikkel nem azt szerettem volna leírni, hogy mostantól ész nélkül lehet vedelni, mert az jó. Csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy kis mértékben még gyógyír is lehet. De természetesen nem az alkoholizmus az, amire itt buzdítok mindenkit. Hanem arra próbálok kilyukadni, hogyha mértékkel, fogyasztjuk eme remek nedűt akkor nemhogy hátrányunk, hanem még előnyünk is származhat ebből!

        --- Cs.B ---



      • Blog leírása

        Fiatal Férfiaknak Tanácsok tippek - KamaszPanasz
        Látogatás: 33641 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Archívum

      • Hirdetések