• Kismama a rengetegben
        Alien27 blogja

        25.hét – A Kismamát cukorral riogatják

        A blogok, fórumok szerint az egyszeri kismamának a legnagyobb megpróbáltatást a terheléses vércukor vizsgálat jelenti. Ehhez képest végig hányni tizenkét hetet, bevizesedni vagy négyes ikreket szülni egy vonatfütty. A miértre nem jöttem rá, főleg, hogy az elmondások szerint a riogatásba az orvosok és védőnők is beszállnak.

        A dolog pedig egyszerű: éhgyomorra vért vesznek, majd meg kell inni egy pohár cukros vizet, két óra múlva megint vesznek vért. Azt gondolom, hogy átlag nő ebbe nem hal bele, ettől nem lesz rosszul. Sőt tegye már fel az a kismama a kezét, aki a terhesség alatt egyszer sem tolt be egy tábla csokoládét egy ültében, márpedig abban sincs több cukor, mint 75 g. glükózporban. És a cukros víz sem újdonság, ha valaki ivott már kólát vagy bármilyen üdítőt, klasszik málnaszörpöt és elcukrozott limonádét.  Nekem az éhgyomor sem jelent kihívást, hétköznapokon szinte soha sem reggelizem, tejeskávé és ennyi – nyilván nem mindenki csinálja így, elhiszem ha valakinek hiányzik a reggeli. Jó, két órát ülni étlen, az nem feltétlenül komfortos, de azért ki lehet bírni. De ha a védőnő úgy kezdi, hogy ez a vizsgálatnem kellemes, ha az orvos is riogat, hogy milyen rossz ízű a lötty , esetleg tök feleslegesnek tekinti a vizsgálatot, persze, hogy minimum szkeptikus, maximum rettegő kismamák ülnek a terhesgondozó előtt várva a cukorosvízben feloldott halált. Márpedig a félelem csodákra, ez esetben ájulásra, hányásra egyéb rosszullétekre képes. Azok a nők akik egy csomó fájdalmas, kellemtelen vizsgálaton mentek keresztül azért, hogy teherbe essenek – petevezeték átjárhatóság, hormoninjekciók, lombik program – rettegnek ettől a tényleg semmilyen vizsgálattól. 

        És akkor népnevelnék is gyorsan, ugyanis ha még fájna vagy kellemetlen lenne, akkor is fontos  ez a vizsgálat. Ugyanis a terhességi diabetes felismerés és megfelelő kezelés híján súlyos következményekkel jár a magzat fejlődésére. A terhességi diabetes esetén 46-szoros a fejlődési rendellenesség gyakorisága, nagyobb az esély a koraszülésre, a méhlepény idő előtti öregedésére és a diabéteszes óriásmagzat előfordulása is. (Szakcikk itt: http://www.webbeteg.hu/cikkek/cukorbetegseg/6008/a-terhessegi-cukorbetegseg .)

        Nyilván vannak a rizikó tényezők, de nekem az derült ki a terhesgondozóban, hogy a terhességi cukorbetegség nem válogat, a pozitív eredményű kismamák között volt, vékony és vastag, fiatal és idősebb, sőt még egészségmániásan étkező is. Szóval jó lenne, ha a kismamákat nem a vizsgálattal, hanem a cukorbetegséggel paráztatnák. De a legjobb az lenne, ha mindenki megőrizné a józanságát és sima riogatás helyett, tényeket közölnének, a kamu kellemetlenségek helyett a valódi veszélyekről.



      • Blog leírása

        Egészségügyben jártas Nő, Kismama lesz és elvész a várandóság, az egészségügy, az információk rengetegében és beszippantja őt a konzum spirál. Mi kötelező, ajánlott vagy tiltott? Mindent jól kéne csinálni, ráadásul elsőre, az érzelmek hadakoznak a józanésszel. Saját tapasztalataim és botlásaim alapján készül valós időben a blog, hátha más is okul b
        Látogatás: 44123 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Archívum

      • Hirdetések