Szorongó szavak
A BLOG LEÍRÁSA
Pánikon innen és túl... a mindennapokban
Látogatás: 42176 alkalommal
A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.
A helyzethez képest jó
Ma
viszonylag
jó
napom
volt.
Nem
éreztem
annyira
a
feszültséget
és
elkeseredést.Minden
nyugodt
percnek
annyira
tudok
örülni.:)
Nyilvánvalóan
az
is
felvidít,hogy
a
páromnál
alszom,
szeretek
vele
lenni,tudom,hogy
olyannak
fogad
el
és
szeret
amilyen
vagyok.
Elmondhatatlanul
hálás
vagyok
érte
a
sorsnak.
A semmi ágán ül a szívem...
Csak azért írok, nehogy valaki azt higgye valami bajom van:)
Egész jó
A
legutóbbi
blogbejegyzésem
óta
elég
pörgősek
voltak
a
napjaim.És
jól
bírtam:)))
Nem
a
helyzet
könnyebb,én
viselem
jobban
a
dolgokat:)
Örülök
neki,örülök,hogy
nem
volt
pánikrohamom.
Jó,ma
szédültem
kicsit,de
azt
megbírom.
Pánik in the McDonalds
Nem ám,hogy valami pánikolnivaló lett volna,neeem. Nyugisan ülünk,eszünk, a nővérem,a kolleganője és én. Ők beszélgetnek,én eszek.Aztán hirtelen,váratlanul (ahogy szokott...) kifordult a sarkaiból a világ.A pánikroham legdurvább részét találták meg arra a kérdésre,hogy mi van veled,olyan csendben vagy. Gondoltam felordíthatnék,hogy PÁNIKOLOK!!!, aztán mégsem tettem. Nehogy már valaki észrevegye,tudja. Lassan tíz éve pánikbeteg vagyok,de ez megmaradt.Csak akkor mondom el,hogy rosszul voltam,mikor már elmúlt.Vagy akkor sem. Mit feleltem? Naná,hogy hazudtam... Mint mindig. Lehet furcsa,de erősnek érzem magam attól,hogy nem veszik észre,mikor rosszul vagyok:) És már nem rohanok ki,nem menekülök. Lényeg,a lényeg, nem kis melóval,de sikerült elmúlasztanom a rohamot. És etttől jókedvem lett. Hát így voltam a napokban.
Fuldokolva
Hű,hát elég nehéz időket élek/élünk... Annyira felgyűlt minden probléma,hogy szinte úgy érzem fuldoklom.Ahoz képest mondjuk egész jól viselem,kivéve pl. tegnap. Az még hagyján,hogy szédültem,és légszomjam volt,de tetőtől talpig lezsibbadtam. Nem viccelek,a fejem teteje,és a lábujjam is. Nem is tudom,szinte viccesnek hangzik.:) Pedig tegnap nem volt az.Lefeküdtem,hogy elűzzem ezt a fura rosszullétet,és kb. háromnegyed óra múlva tényleg elmúlt. Ma már jól vagyok:)
Újra itt
Nem
azért
nem
írtam
az
utóbbi
időben
blogot,mert
rosszul
voltam,vagy
hasonló,egyszerűen
csak
nem
tudtam
bejelentkezni
a
webbetegre.
Mostmár
viszont
sikerült:)
Nem a legjobbkor...
Nem
a
legjobbkor
kezdtem
el
blogot
írni.
Nyűgös
,rosszkedvű,dühös,elkeseredett
vagyok.
Nem
beszélve
a
mindennapi
szédülésről.Idegesít,hogy
folyton
nyavalygok,de
az
mégjobban,hogy
minden
áldott
nap
szédülök,méghozzá
elég
erős
intenzitással.
Na
és
ez
a
munkanélküliség..Tele
van
vele
a
hócipőm.Biztos
segítene
pedig,ha
találnék
munkát,ha
hasznosnak
érzehetném
magam.
Rossz
azt
érezni,hogy
semmi
értelme
a
napjaimnak.Na
persze
ez
csak
ilyenkor
jut
eszembe,mikor
amúgy
is
vacak
passzban
vagyok.
Komolyan,magamra
sem
ismerek:
én
egy
vidám
,jókedvű
csajszi
vagyok.És
az
is
akarok
lenni!
Nem
szeretem
a
nyivákolást,magamtól
sem
szeretem
hallgatni.
Gondolhatnék
pl
arra
is,hogy
mennyivel
jobb
a
helyzet,mint
a
betegségem
kezdetén.
Hiszen
akkor
hetekig
az
ágyból
is
alig
tudtam
kimászni.
Hónapok
kellettek,hogy
az
utcára
lépjek,és
évek,hogy
egyedül
merjek
közlekedni.
Most,még
ha
szédülök,vagy
rosszul
is
vagyok
időnként,azért
tudok
jönni-menni.
És
ez
nagy
szó
egy
pánikosnál.
Félsz?
Hát
itt
vagyok
újra:)
Érdekes,hogy
aznap
mikor
elkezdtem
a
blogot
írni,akkor
jött
szóba
a
pánikom
személyes
beszélgetés
alkalmával
is...
Épp
a
gyógyszeremet
készültem
bevenni,mikor
a
sógornőm
bejött,és
megkérdezte,hogy
milyen
gyógyszert
veszek
be.
Mondtam,hogy
a
pánikra.
Megkérdezte,hogy
mit
érzek,mikor
rosszul
vagyok.Visszakérdeztem,hogy
érti.
Azt
kérdezte:
FÉLSZ?
Hmm...
Félek?
Néha
igen.
Nem
tudtam
megmagyarázni
mit
érzek,mikor
rohamom
van.Talán
jobb
is.Próbáltam
azzal
érzékeltetni,hogy
megkérdeztem,ijedt-e
már
meg
annyira,hogy
majdnem
elájult,vagy
félt-e
már
folyamatosan,annyira
,hogy
szinte
összeesett.
Szerencsés
típus,mert
a
válasza
'nem'
volt.
Az
én
rosszulléteim
vezető
tünete
a
szédülés,de
olyan
intenzitással,hogy
azt
érzem,el
fogok
ájulni.
Hogy
félek-e?Igen.
Mitől?
Sokszor
meg
sem
tudom
mondani..
Attól
nem
félek,hogy
elájulok.Ha
elájulok,hát
annyi,de
úgysem
fogok.
Az
érzéstől
félek,a
pániktól.
Hiába
tudom,hogy
elmúlik,hogy
nem
veszélyes,hogy
nem
fogok
meghalni,megőrülni,mégis
amíg
tart
a
rosszullét
az
pokoli...
Na
persze
próbálok
nem
odafigyelni,próbálok
másra
koncentrálni,de
legyünk
őszinték:
ez
nem
mindig
sikerül.
Kezdetnek...
30
éves
vagyok,kilenc
éve
pánikbeteg.Szégyellem,büszke
vagyok,hogy
tudok
így
élni,félek,szorongok...
Rengeteg
érzés
kavarog
bennem.
Nincs
munkám
és
ez
sokat
ront
a
helyzeten.
Alig
alig
hívnak
be
felvételi
beszélgetésre,de
azt
a
szorongást
előtte,leírni
sem
tudom..
Így
visszagondolva
már
gyerekként
is
sokat
szorongtam.
A
felelésektől,a
tornaóráktól,
a
dolgozatoktól,a
tanároktól..
Okkal
és
ok
nélkül.
Biztosan
sokat
számított
ez
a
későbbi
pánikbetegségem
kialakulásában.
Habár
tizenévesen
jóval
kevésbé
voltam
szorongó,ha
jól
emlékszem.
Aztán
huszonévesen
jött
a
pánik.
Váratlanul,elemi
erővel,megállíthatatlanul,és
halálra
rémisztve
engem
és
a
családomat.
Sosem
gondoltam,sosem
gondoltuk,hogy
ez
megtörténhet
velem.
Az
első
három
év
iszonyú
gyötrelmes
volt..
Agorafóbia...
Akinek
mond
valamit
ez
a
szó,azt
szívből
sajnálom.Nemhogy
a
lakásból
a
szobából
is
alig
mertem
kilépni.
Nem
kívánom
az
ellenségemnek
sem.