TAVASZRA VÁRVA

Nem akartam bevallani magamnak sem, mert van egy teljesen logikátlan nézetem a dologról. Azt gondolom magamban, hogy ha nem foglalom szavakba a tapasztalataimat, akkor nem is léteznek, vagy legalábbis szép csendben elenyésznek. Ez egyfajta struccpolitika, egy butaság, semmi értelme, mégis egy ideig, amíg lehet, szoktam alkalmazni.

Azzal akarom becsapni magam, hogy ha nem beszélek róla, akkor odébb áll. Mármint a probléma, ami aktuálisan kínoz.Ez az én egyik védekező mechanizmusom, ami már jó pár éve, vagy évtizede ?gyakorlat nálam. Nem tudom, mi éltette ilyen sokáig, pedig nem túl sok sikerélmény társult hozzá.

Előbb-utóbb úgyis feladom, mindig ez a nóta vége. Most is így történt. Tegnap mégis csak megfogalmaztam magamnak, amit pedig nem akartam tudomásul venni, hogy december óta, megint szarabbul vagyok. Volt egy rövid időszak, a gyógyszer újraszedésétől kezdve, ami reményre adott okot, aztán az egyik pillanatról a másikra megint összetört bennem valami. Azóta is sebeznek szilánkjai belülről.

Gyengülök fizikálisan és lelkileg is. Néha azt érzem, a puszta talponmaradás okoz gondot, olyan, mintha bármelyik pillanatban kész lennék összecsuklani. Néha külön izommunkákat küldök a térdem felé, hogy egybetartsa a testem.

Idegesebb, ingerlékenyebb vagyok, mint az tőlem megszokott. Sokkal nehezebben kelek fel, mint máskor. Úgy szeretnék a puha, meleg semmitevésben maradni, visszaküldeni magam álmaimba, ahol csak lebegek, és mindenféle rajtam kivülálló erőnek engedelmeskedek. Nem kell döntenem, fogni és irányítani magam, ne kell megfeszülnöm.Csak elengedem magam és lebegek az álom lágy hullámain. Felelősség nélkül és szabadon.

Azt mondja egy kolléganőm, aki depresszióval küzd, hogy neki a téli hónapok a leghúzósabbak. Talán nálam is ez van. Nem véletlenül utálom én is ezt az időszakot. Talán nekem is jobb lesz, ha kitavaszodik.