• pánikcsata
        hilda blogja

        MOST MI A FENE VAN?

        Nem írtam egy ideje, aminek két oka is volt. Az egyik az, hogy tényleg nem volt rá időm. Karácsonyi készülődés, és társai.Mindenki tudja,miről beszélek.A másik az, hogy teljesen elment a kedvem.

        Már az utolsó bejegyzésem estéjén éreztem, hogy valami nem stimmel. Kerülgetett valami kéjes, fojtogató szorító érzés, ami kísértetiesen hasonlított a hajdan volt pánikok előszelére. Először elhessegettem magamban a gondolatot. Ugyan már, az nem lehet, hisz én teljesen jól vagyok az utóbbi időben, jó kislány módjára szedem a gyógyszert, csupa jót tapasztaltam, szinte tünetmentes voltam. Nem, az nem lehet, hogy visszajön ez a rettenet.Nem történhet semmi baj.

        Keresgéltem is rögtön magyarázatokat. Biztos, csak megfáztam, elfáradtam, lerobbantam, lemerült az elemem, kipukkadt a légzsákom, csak gyors szervíz szükségeltetik, és minden a helyére pattan azonnal.

        Ez az áltatás el is ment egy darabig, éppen addig, amíg le nem taglózott egy rosszullét. Egyszerűen remegni kezdtem, olyan voltam, mint a földrengéskor asztalon felejtett pohár, rázkódtam, pánikhullámaim ütemére. Mert ilyen kézzelfoghtó tünetttel szemben hatástalan maradt az önáltatás. Először csak a testem jelzett, vad rázkódásal, de rögtön nyomában ott sompolygtak a félelmeim is. Először csak kicsi, utálatos kételyek formájában, aztán már igazi félelmekként, végül meg sírásra késztető iszonyatként. Ebben már benne volt az, hogy nem akarom, hagyjon engem békén, benne volt a menekülési kényszer,  és a tudat, hogy tehetelen vagyok. Megint visszazuhantam, mint a galacsingyúró bogárka a homokban. Nem értettem , nem akartam elhinni. Mi a fene történt most velem? Hát már megint? És éppen a szentestén?

        Az ajándékozás után. A lányok, a drágáim csak lestek, hogy milyen hamar otthagyon őket, és loholok az enyhet adó ágyam felé.Elfáradt anyu, olyan sokat dolgozott, gondolhatták megértően magukban, miközben lelkesen majszolták az egyébként elég tűrhetúen sikerült karácsonyi mézes süteményt.Lehet, hogy igazuk is van, talán csak ennyi az egész: túlhajszoltam magam. Majd meglátjuk. Ma csak kába voltam, tompa, pont mint aki csatát vesztett, és bukásába fárad bele.