• pánikcsata
        hilda blogja

        ÓCSKA MARIONETT

        Voltam dokinál. Nem történt semmi különös, de legalább bespájzoltam egy időre a dilibogyókból.Beszélgettünk egy kicsit, de tényleg csak pár percet, a kinti várakozóstáb miatt ennyire futotta.

        Őt is hajtotta a teljesítménykényszer, én sem tudtam volna nyugodtan diskurálni, ha a többi, bebocsátásra váró betegre gondolok.

        Szóval megkérdezte, hogy mitől félek igazán. Mondtam, hogy nem szeretnék elájulni az utcán. Azt felelte, hogy engedjem el ezt a félelmem, ne gondoljak erre, engedélyezzem magamnak az ájulást. Legalább megtapasztalom, hogy nem olyan nagy ügy,semmilyen következménye nincs.

        Hát, nem győzött meg teljesen. Vagyis egyáltalán nem.Én már ájultam el jó párszor életem során.Már maga a tény, a feltűnősdiség kellemetlen. De akkor még ott van a sérülés lehetősége is, és a nyomában fakadó kalamajka. Arról nem szólva, hogy könnyen hozzászokhat ehhez is az ember.

        Nem megy valami? Nem akarok szembesülni valamivel? Ki akaraom vonni magam a forgalomból? Na, akkor uzsgyi, gyerünk, jól jön egy kis ájulás! Pont ezt akarom elkerülni. Nem akarom elhagyni magam. Éppen azon görcsölök, hogy tartsam rozoga vázrendszerem, hogy egybemaradjak, mert olyan vagyok, mint egy kutyafuttában összefércelt, ócska,kiszuperált marionett, amit nem kis erőfeszítésbe és művészetbe kerül egyben tartani.