• pánikcsata
        hilda blogja

        AZ OTTHAGYOTT RIZS

        Na, itt vagyok. Túléltem. Megint túléltem.Meglepő, igaz?

        Végigcsatáztam egy hétvégét, ami nem is volt igazi csata, inkább csak görcsös koncentráció, aminek a tárgya a tartás volt. Hogy össze ne omoljak a már említett szilánkdarabokra, hogy egészben maradjak, hogy ne rogyjak össze, mint egy bábfigura, amit az előadás végén lehúznak a kézről és hanyagul a sarokba dobnak a következő fellépésig.

        Egyetlen egy pillanat volt, amikor azt hittem, átlépem az önkontroll maszívan őrzött határait. Ebédkor hullámzott felém egy rosszullét, megsuhintott, de nem tepert le. Iszonyú hányingerem támadt és remegni kezdtem. De még mielőtt a villa hangos virtustáncot lejtett volna a kezemben, udvariasan megköszöntem az ebédet, és félrevonultan. Minden mozdulatra nagyon vigyázva, óvatosan, mint a lassított felvételeken.

        Csak nehogy észre vegyenek valamit! Na, de miért nem eszed meg azt a kis rizsát? Nem ízlett? Túl sósnak találod? Dehogy, jól laktam, de tudod, a fogyókúra. Tisztára öszeszűkült a gyomrom.

        Ez bejött, ezt megértették. Ez hihető volt. Mégiscsak jobb kifogás, mint az igazi:Bocs, egy roham ólálkodott körülöttem, az ment a gyomromra, de már legyűrtem.