• pánikcsata
        hilda blogja

        VACSORACSODA

        Tegnap este nagy nap volt. Elhívtam a kedvesem hozzánk, a lányok most találkoztak vele először. Nem volt egy csoda, de azért egész tűrhető vacsorát rittyentettem,aztán leültünk mindnyájan az asztal köré, mint hajdan az ünnepi alkalmakkor. Mert egyébként mi nem igazán  használjuk az asztalt. Étkezésre pláne nem. Mindenki ott és akkor eszik, ahol és amikor kedve és éhsége diktálja. Rendszerint a Tv előtt vagy olvasás közben.

        Hát, el lehet képzelni, milyen "remekül" sikerült a dolog. Ha azt mondom, hogy kissé feszélyezett volt mindenki, akkor nem mondtam semmit. Én annyira izgultam, mint az érettségin, de szerintem ebből senki semmit nem látott. Istenien tudom kordában tartani a testemet, a reakcióimat, és a megnyilvánulásaimat. Erre nevelt engem a jó öreg pánikságom.

        De amint egyedül maradtam, kitört rajtam a frász. Mikor elment a kedves, és már a lányok is lefeküdtek, akkor tört ki rajtam igazán a pánik. Remegett kezem-lábam, a torkomban dobogott  a gyomrom, émelyegtem, és szédültem, mint a legnagyobb rosszullétek idején.Na, lenyomtam gyorsan egy pirulát, és tudom, hogy bevallani sem szabad, nemhogy megcsinálni, de leküldtem utána egy pohár bikavért, ami még ott várakozott valamelyik üveg alján. Mégsem önthettem a csapba, és nekem is jól esett. Legalábbis beteljesítette, amit elvártam tőle: fél óra múlva édesdeden aludtam. Hogy hogyan ébredtem, arról most ne beszéljünk.