• pánikcsata
        hilda blogja

        RÉMÁLOM

        Egész életemben szorongó alkat voltam, mindig akadt valami, amit izgulásra érdemesnek találtam. Ebbe a  felállásba jól belevág az estétől, sötéttől félő ember képe is.

        De azért eddig nem volt ezzel különösebb bajom. Ha esténként elmentem valahova, úgy szerveztem, hogy "biztonságos" legyen a hazautam, vagy inkább el se mentem. Igaz, hogy itthon figyeltem a zajokra, a neszekre, hallottam, hogy vannak beazonosíthatatlan zörejek, de igyekeztem nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani nekik. Ennek köszönhetően egészen jól elvoltam, már a válásunk után is, amikor pedig egyedül maradtam az estékkel.

        Viszont a balatoni incidens óta iszonyú éjszakáim vannak. Hallok, és nagyon intenzíven hangokat, és persze félek is tőlük. Nem a képzeletem szülöttei, mert egyik este fel  vettem őket diktonfonra, hogy másnap, tiszta fejjel, a nappal kijózanító oltalmában meghallgassam.

        A legszörnyőbb az volt, amikor valamelyik éjszaka ajtónyikorgást hallottam. Na, ez már tényleg sok volt. A szívem a torkomban dobogott,alig kaptam levegőt.Nem akarok szellemekkel együtt élni! Mi a fene van? Magamammal hoztam őket a Balcsiról? Vagy csak képzelgek, "pánikságom tudatosult súlya alatt"? Vagy a szellemvilág olyan, mint a betegség,és azokat támadja meg, akik sebezhetők, legyengültek, ijesztgethetők?

        Nem tudom, de kezd elegem lenni belőle. Egész éjszaka csak imádkoztam, mert úgy tudom, ez hatásos eszköz a távolságtartásukra, akár valódiak, akár csak az én torz agyszüleményeim.

        Ennek köszönhetően egy csatakos, de végigbóbiskolt éjszakám volt, ami ugyan pocsék, de még az elviselhető kategória lett volna, ha nem jön a rémálom.

        Szerencsére, nem túl gyakran, de előfordult már velem, hogy démonok szegődnek mellém az álmaimban. Erről már talán írtam is ezeken a lapokon.Most megint ez történt. Borzasztó volt, tényleg vérfagyasztó.

        Határozottan  hallottam a kislányom mobiljának a csöngőhangját. Arra gondoltam, hogy reggel majd megkérdezem tőle, miért hagyta kinn a konyhában, ha maga mellett lenne, akkor lenyomhatná, így meg hallgathatjuk. El kezdtem szólongatni, háromszor vagy négyszer hangoztattam a nevét, úgy gondoltam, hogy egyre éberebbé váló félálomban. Egyszercsak érzem, hogy valaki hozzámfurakodik, nyom befelé, mintha helyet követelne az ágyban magának. S akkor  éreztem és láttam,de lehet, hogy csak TUDTAM, mert ezen a tájon egyértelműen gondolatolvasás zajlik, ismeri ezt mindenki, aki már álmodott- szóval tisztában voltam vele, hogy ő a gonosz. És azt a rettenetet, ami ezt a felismerést kíséri, nem lehet leírni. Ez megint csak annak mond valamit, akinek voltak hasonló álmaik. Akiknek nem, az csak legyint rá, és mindenféle csúnyát gondol magában, ami olyasmiről szól, hogy ez a nő nem teljesen komplett, hanyagoljuk egy időre.

        Azonnal felriasztottam magam, ahogy ezt kellő tudatosággal szoktam ilyen jellegű álmok idején. Hiszen csak álom, gyerünk a valóságba! Felnyitottam a szemem, és kitisztuló elmémmel, ösztönszerűen folytattam azt a hallgatózást, amivel álomba gyötörtem magam.

        Na, jól nézünk ki, csöbörból vödörbe! Az álomba menekülök. az utóbbi esték egyre görcsösebb igyekezetével a hangok elől. Álmomban meg sanyargat egy démon, amit csak felébredéssel tudok elűzni. Ez aztán az ördögi kör! Még hozzá a szó szoros értelmében.

        Nem tudom, mit tegyek, valahogy próbálom lerázni ezeket a szellemeket, elég nekem a nappali démonjaimmal viaskodnom, egyáltalán nem hiányoznak az éjszakai hívatlan betolakodók.