• pánikcsata
        hilda blogja

        PÁNIKOS ISMERŐSÖK

        Végigtekintettem azokon az ismerőseimen, akik pánikbetegek lettek életük folyamán. Mindegyik egy külön kis történet, a maguk különcségeivel. Mindegyik egy külön kis világ, kevés közös vonással. Ha nagyon párhuzamot akarok vonni közöttük, akkor a hyper-érzékenységüket emelném ki, egy olyan archetipikus magányérzetet, ami akkor is ott munkál körülöttük, amikor történetesen társsal együtt vannak, egy nagyon gazdag, olykor bosch-i lelkivilágot.

        Az egyik egy okos, szexis nő. Tíz évi remek együttélés után összeházasodott párjával. A házasság fél évig tartott, a nyomában fellépő pánikbetegség még ma is. A másik egy születetten depresszív személyiség, Állítása szerint már gyerekként is hajlott a komor hangulatokra, sokszor foglalkozott a halál gondolatával, fiatal korában, húszévesen randevúzott is vele. Mindig könnyen sírt. Sokszor fogalma sem volt, miért, csak azt vette észre, eleredtek a könnyei. A harmadik egy sikeresnek mondható újságíró. Érzékeny, ahogy erre foglalkozása predesztinálja is. De minden gond nélkül élt addig, amíg egyik karácsonykor el nem hagyta imádott felesége. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, rengeteg fájdalom és tortúra után újból  együtt vannak, mostmár négyen: ők ketten és a pánikbetegségük. Esténként figyelmezetetik egymást: bevetted drágám a xanaxot?

        S hányan vannak még! Ők csak a legközvetlenebbek. Az biztos, hogy a gyerekek vagy az elmebetegek között nincs pánikos beteg. Ebből az következik,talán téves logikával,hogy öntudatra ébredés kell hozzá. Aztán, ha az öntudattal való találkozás hiányoktól, komplikációktól terhes,ha kialakul a manapság fénykorát élő kognitív disszonancia-akkor megkezdődhetnek a bajok.