• pánikcsata
        hilda blogja

        NYÁRI MEGSZABADULÁSOK

        Minden nyár az újrakezdések ideje évtizedes kálváriámban. Mindig ekkor érzek erőt és lehetőséget arra, hogy eldobjam a gyógyszert.Így volt ez akkor is, kilenc évvel ezelőtt, amikor először voltam képes letenni a xanaxot. Akkor azt hittem, hogy örökre.

        Azóta tudom, hogy az "örök" az én szótáramban szánalmasan új értelmezést kap.Olyan vagyok, mint a drogosok,akik irtózatos erőfeszítések árán válnak "tisztává", de csak ideig-óráig. Idő kérdése, hogy meddig.MIndegyikük visszazuhan előbb-utóbb.Vagy csak arról van szó, hogy pont akiket én ismerek, pont azok a notórius visszazuhanók, valójában van egy csomó véglegesen megtért? Na, jó, adjunk esélyt a reménynek! Ezért cizelláltabban fogalmazom meg: akikről én tudok, azok egytől egyig visszaestek a nihilbe.

        Amikor tehát először éreztem magamban elég erőt a talpon maradáshoz, akkor még együtt volt a család, éppen soros balatoni nyaralásunkat töltöttük. Arra gondoltam, ha most nem teszem meg, sohasem. Itt a nyár, a napfény, a gond nélküliség, a kikapcsolódás.

        Ment is a dolog, egészen az első kis megpróbáltatásig. Szeptemberben anyukám súlyosan megbetegedett, a szó szoros értelmében élet és halál között lengedezett. Minden bizonytalanná vált, minden megkérdójeleződött. Félelmeim díszes hada úgy érezte, itt az ideje kitörni ideiglenes rejtekéből.

        Kisebb-nagyobb támadásokkal be is vették romladozó váram, énem normális felét. Nem volt nagy kunszt!

        Aztán persze megint irány a mentsváram. A doki. Meg a gyógyszer.