• pánikcsata
        hilda blogja

        MEGTANULTAM PÁNIKUL

        Megtanultam pánikul. Azt hiszem, ez a leghelyesebb és legegyszerűbb kifejezése ennek az állapotnak. Az ember olyan sokszor gyakorolja a pánikos lét különféle megnyilvánulásait, hogy rutinná válik számára, bármikor képes előidézni és alkalmazni.

        Mint a jó diák az iskolában, aki addig bifláz egy szöveget, amíg sajátjává nem válik, és ettől a pillanattól kezdve képes bármikor felidézni, ha akarja: órán, szünetben, két tanulás között. Sőt, egy idő után akkor is előindázhat ez a bizonyos jól bevésett idézet, amikor nem is hívja: egyszercsak megcsendül benne, amikor a buszon utazik, vagy várakozik valamire.

        S ha ez így van, akkor mégiscsak igaza van annak a barátomnak, akinek a véleményét legutóbb még hárítottam és semmiképp sem akartam elismerni, hogy ti. aki egyszer már "belekóstolt" a pánikbetegségbe, az ízlelgeti  egészen a haláláig, és csak a reménye marad meg ebben a nagy nihilben, egy ócska kis szalmaszálként. Ebbe aztán úgy kapaszkodhat, ahogy aktuális kiszolgáltatottsága megkívánja, mert ez a remény arról szól, hogy lehet rossz, lehet rosszabb, sőt akár jobb is, de jó és tökéletes soha.

        Most azért  viszonyulok ilyen lemondóan a témához, mert nem volt jó napom. Mármint ami a rosszuléteket illeti.Folyamatosan úgy lengedezek a remény és a reményvesztettség között, mint egy tollpihe a liftaknában. Attól függően, hogy milyen paraméterekkel megyek neki a napnak, változik a megítélésem. Néha elbizakodottan azt hiszem, hogy le tudtam győzni minden rosszat magamban, néha viszont még a "leglájtosabb " harchoz is gyenge vagyok.

        Ma komoly megterhelésre állt elő a szédülés. Mosogatás közben. Ez gyakran előfordul. Ez az egyik kedvenc szituációm. Már szinte várom. Hát persze, hogy eljön. Hiszen olyan remekül megtanultam.

        Pedig nem panaszkodhatok erre a napra. Nyugis volt. Mindenki itthon volt és mindenki egészséges volt. A gyerekekkel játszottam. Néztem tévét. Még olvastam is.

        Honnan a fenéből jön akkor ez a félelem? Miért?

        Ha igaz a teóriám, akkor csak egy jó kis amnézia kéne. Elfelejteni mindent, minden megtanultat, és akkor végre útjára indíthatnám az én tabula rasá-m.