• pánikcsata
        hilda blogja

        VAN, AKI NEM FÉL

        Ma beszélgettem egy kedves munkatársammal, aki szintén keresztül ment egy kálvárián, minek következtében neki is voltak olyan lelki bajai, ami hasonlít a pánikbetegséggel jelölt szörnyűségre. Neki azt volt nehéz megemészteni,hogy otthagyta a férje egy fiatalabb nő miatt. Az "emésztés"  a lelkét támadta meg. Csak a négy fal között volt hajlandó lenni, ha mégis menni kellett valamerre, akkor futott oda és vissza, hogy minél előbb az otthonában tudhassa magát.

        Azon nem lepődtem meg, hogy egy szerelmi csalódás ilyen lelki csatákat eredményez. Az viszont csodálkozással töltött el, hogy elmondása szerint ő sohasem fél semmitől.

        Hogy van ez? Lehet félelem nélkül is valaki pánikbeteg? És egyáltalán: hogy lehet az, hogy ő nem fél. Hát ilyen is van?

        Úgy tekintettünk egymásra, mint két csodabogárra. Ő azt gondolhatta magában, szegény szerencsétlen(hogy csak a legszalonképesebb gondolatokat idézzem), hogy lehet valaki ilyen barom, hogy fél a bezárt lakásában, vagy az utcán késő este. Az meg egyenesen kacajra fakasztotta, hogy este még kocsikázni sem merek, pláne meg lemenni a kocsihoz.

        Én meg azon ámultam, hogy ő tök nyugalommal sétáltatja a kutyáját akár éjfélkor is, és úgy kerózik az autósorok között, hogy eszébe sem jut veszélyekre gondolni.