Helyzetjelentés

Blog: A szivem és én - Szerző: Levendula

Nagy nehezen leszenvedtem magamról még egy kilócskát, így 2 hónap alatt összesen -7. Hát, nem valami nagy eredmény, de a semminél több. Minimum mégegyszer ennyit le kell adnom ahhoz, hogy valami látszata is legyen. dolgozom az ügyön :))

Múlt héten felkerestem a háziorvosomat is a laboreredményeimmel - ő megint hozta a formáját. Ugye anno a vérnyomásommal, meg a szívpanaszaimmal már eljátszotta, hogy majd ő megoldja, egyre-másra írkálta fel a gyógyszereket, ahelyett, hogy szakemberhez küldött volna, és nem is oldotta meg. Most a vércukkorral csinálja ezt. Minden ismerősöm, aki érintve van a témában, azt mondja, ez már komolyabb odafigyelést igényel. Nem feltétlenül gyógyszerezést, de egy átlagmérés és egy terheléses inzulin mérés indokolt lenne. Főleg, hogy - sajnos ebben is - családi halmozódás van. Ám a doki azt mondta, nem kell megijedni tőle, nem olyan komoly dolog ez. Hogy egy orvos ilyet mondjon, ez már önmagában megdöbbentő számomra, mert hogyan előzzünk meg komolyabb bajokat (most nem magamra értem, hanem úgy általában), ha maga a doki bagatellizálja el. Hiszen minden fórumon a megelőzést hangsúlyozzák. Szerintem inkább arra kellene ösztökélnie, hogy igenis vegye komolyan a páciens, figyeljen oda, stb. Annak örülök, ha nem kell gyógyszert szednem, de megnyugodtam volna, ha ezt vizsgálatokkal is alátámasztja. Na de nem gond, én folytatom tovább a diétát, odafigyelek, és reméljük tényleg nem kell aggódnom emiatt.

Viszont a koleszterin-vérzsír értékekre gondolkodás nélkül gyógyszert írt, azt mondta, azzal tényleg nem lehet játszani (a cukorral igen?). Itt meg átment a másik végletbe, a 3 különböző dózisból rögtön a legerősebbet írta. Én viszont - pont őmiatta - már tartok mindenféle új gyógyszertől, mert néhányszor már volt problémám a mellékhatások miatt, ezért én közepes adagot veszek be belőle. Egy hónap múlva úgyis menni kell kontrollra, akkor majd kiderül, hogy elég volt-e, vagy tényleg erősebb kell.

Jaj, odakint ezer ágra süt a nap, én meg itt hervadok egy szürke irodában (mellesleg barna, de mindegy). Úgy, de úgy nincs kedvem dolgozni, szívesebben lennék kint a napsütésben. Reméljük, már visszavonhatatlanul itt a tavasz, és  reméljük tényleg tavasz lesz, nem egyből nyár.