• A szivem és én
        Levendula blogja

        Az örökség

        Vannak emberek, akik csodás vagyont hagynak maguk után örökségül. Kacsalábon forgó palotát, vagy egy szerényebb házikót, autót, ékszert, pénzt, tengerparti nyaralót... Én nem ilyen családból származom. Nálunk egészen másfajta örökségek vannak. Gyűjtőnéven úgy hívják: betegség. Persze nem bántom én a szüleimet, rokonaimat, nem rajtuk múlt, hogy így alakult, nem ők akarták ezt átörökíteni, na meg aztán anno megszenvedték ezt ők maguk is. Ha végignézek a családfámon ezt látom: apai ág -> halmozott magasvérnyomás és cukorbetegség, valamint egy-egy kóbor agydaganat, tüdőrák. Anyai ág -> halmozott magasvérnyomás és különböző szívbetegségek, nőgyógyászati betegségek, és egy kóbor tüdőrák. Sajnos ez utóbbi pont az anyukámat találta meg. A nőgyógyászati probléma családunk MINDEN nőtagját érintette úgy általában a 40. életév körül. Én 43 voltam. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Akkor már sok éve nem jártam nőgyógyásznál, mert ugye, ha az embernek nincsenek panaszai, akkor úgy gondolja, nincs is semmi baja. Szóval elmentem az orvoshoz, aki megvizsgált, először manuálisan, aztán ultrahanggal. Azt mondta, nincs semmi bajom, ráérek úgy másfél év múlva visszamenni. A 7 éve fent lévő spirálomra is azt mondta, maradhat még. Ultrahangon ugyan látott valami halvány foltot, de szerinte biztos a petefészek árnyéka. Ő tudja...

        Aztán teltek-múltak a hetek és én mégiscsak azt éreztem, hogy nem oké valami. Havonta (mit havonta! 3 hetente) nyakig úsztam, ráadásul úgy éreztem, mintha lenne valami oda nem való a hasamban. Útálok orvoshoz járni, és nincs betegségtudatom, még amikor kellene akkor se, de végül elmentem egy - barátnőm által ajánlott - másik orvoshoz. Azzal kezdte, mi az, hogy a spirál nem lett levéve ennyi idő után?! Manuális vizsgálat: a méhem férfiököl nagyságú, egyenetlen tapintású!!! Ezt a másik orvos nem érezte?!?! Írány ultrahang: diónyi, cseresznye nagyságú, valamint több kisebb "képlet"... Azt hittem, megnyílik alattam a föld. Gyors mintavétel, és 3 hét várakozás a szövettani eredményre. Ez maga volt a pokol. Barátnőmön kívül senkivel nem tudtam beszélgetni róla. Anyukám akkor már rég nem élt, apám is beteg, bátyámnak akkor derült ki, hogy daganat van a szemében. Az akkor tizenéves fiaimat nem terheltem ilyennel. A férjemnek kellett volna mellettem állni, vigasztalni, nyugtatgatni, erőt adni. De nem, ő aztán nem. Mint minden problémánál, most is a homokba dugta a fejét. Ha nem beszélünk róla, akkor nincs is. Ő ilyen sajátságosan állt a dolgokhoz. A 3 hét várakozás alatt egyetlen egyszer meg nem kérdezte, hogy vagyok, mit érzek... Szerencsére a szövettan negatív lett, csak ártatlan miomák voltak. Aztán jött a műtét (egy petefészek maradt, azon kívül minden kifelé), szívós vagyok, fizikailag hamar felépültem, de újabb pokoli heteket kellet átélni, mert műtét közben találtak még egy csomót a petevezetéken is, aminek teljesen más volt a külleme, az állaga.... Ezek a hetek ugyanúgy zajlottak, mint a műtét előtt. Nem beszélünk róla, tehát nincs probléma. Nem volt könnyű, de szerencsére a sors megajándékozott azzal, hogy ez a csomó is negatív lett. De hogy mit éltem át, csak az tudja, aki járt már hasonló cipőben.

        Na, ez az időszak rásegített, hogy  "örökségem",  a magasvérnyomás állandósuljon.