• A szivem és én

        Levendula blogja

        Hű de rég jártam erre! Megrendülten látom, hogy Angeleyes távozott közülünk :((

        Hamarosan összeszedem a gondolataimat, és leírom hogyan is állok mostanában. Nem túl fényesen, de azért megvagyok.

        Üdv mindenkinek


        Megint jó hosszú szünet telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Sajnos most sem  fogok sokat írni - idő hiányában -, de hamarosan jelentkezem. Mert történések azért vannak.

        Újabb kórkép a láthatáron... epebántalmak. Bár véletlenül került felfedezésre, hogy van valami oda  nem illő dolog az epehólyagomban, szerencsére panaszokat is csak mérsékelten okoz, de valószínőleg előbb-utóbb ki kell venni. Öt különböző orvosfórumon kérdeztem rá, ebből 4 helyen azt a választ kaptam, hogy az szinte majdnem mindegy, hogy mi van az epémben (kő-e, vagy polip, esetleg koleszterinkicsapódás) mindenképpen ki kell venni, és ha már így van, akkor jobb addig, amíg nem okoz komolyabb panaszokat. Ezekkel az orvosi véleményekkel felvértezve hamarosan felkeresem a hőn útált háziorvosomat, aki a legutóbbi alkalommal is tett olyan megjegyzést, amivel nem sikerült magát  a szivembe lopnia.

        A napokban volt a születésnapom (49), és a férjemnek megint és újra és újra sikerült elrontania. Megfogadtam, hogy a legközelebbi, csúnya kerek "ünnepemre" meglepem magam azzal, hogy valamilyen módon rendezem a családi életem - már ha lehet ezt életnek neveni. Elég volt! Az elmúlt 26 évben úgy éltem, ahogy ő akarta (mit akarta... parancsolta!), ennek véget kell vetni. Lassan 50 évesen már úgy szeretnék élni, ahogy én akarom. Eleget tettem női kötelességemnek, megszültem-felneveltem két frankó srácot, sok éven keresztül szolgáltam a parancsnokot, dolgozni jártam, küszködtem, gürcöltem, most már itt az ideje, hogy magammal is törődjek egy kicsit, addig amíg nem késő.

         


        Sose szerettem a meglepetéseket, mert azok jót még nem hoztak nekem. Ugyanígy nem szeretem a hirtelen eldöntött dolgokat sem, szeretem átgondolni, rágódni rajta kicsit (vagy sokat), bár ezek többnyire úgy végződnek, hogy á, nem lesz az jó nekem. (Ez alól a gondolatmenet alól kivételt képeznek a mobiltelefon vásárlási szokásaim. Meglátok egy nekem tetszőt, gyorsan eldöntöm, hogy kell, és minél többet gondolok rá, annál inkább kell - aztán mire megveszem, már nem is annyira tetszik, vagy már másikra vágyom.)

        Szóval a minap, már majd' délfelé járt az idő, amikor főnököm közölte, hogy másnap reggel indulunk egy kis félhivatalos kiruccanásra egyik szomszédos ország kicsiny falujába. Régóta vártam már erre, és most a meglepetés ereje sem hatott rám kedvezőtlenül, bár délután, este felé már kezdtem kicsit ideges lenni. Mit szól a férjem? Mit esznek, mi lesz velük 2 egész napig nélkülem? Jó, van a fa gyóban készétel, de a legtöbb férfi számára bonyodalmat okoz elővenni, kiolvasztani, stb. Aztán nem sok időm maradt az aggodalmaskodásra, mert jött az újabb telefon, miszerint nem másnap reggel indulunk, hanem még aznap este, mondván éjszaka jobb a közlekedés, kisebb a forgalom.  Éjjel 11-körül indultunk (öten) és másnap reggel 7-kor érkeztünk meg. Egy baráti reggeli után visszavonultunk kicsit pihenni, aztán valamikor ebéd után összeültünk megbeszélni a hivatalos a dolgokat, gyorsan letudtuk és onnantól teljes kikapcsolódás volt. Tettünk egy kis sétát a faluban - gyönyörű szép idő volt - , megnéztük azt a kevéske nevezetességet, megismerkedtünk a hely múltjával. Ezek után visszavonultunk házigazdánk otthonába, az udvaron körbeültük a farönkből kialakított asztalt és hajnalig ment a hülyeség. (Nem találok rá jobb kifejezést.) Beszélgettünk és nevettünk és beszélgettünk és nevettünk... Annyira jól éreztem magam, hogy azt elmondani nem tudom. Nem aggodalmaskodtam, hogy mi van otthon, eszembe se jutott, csak élveztem a hirtelen jött kikapcsolódást. Volt egy kis félreértés, amit egyik kollégám ezer oldalról meglovagolt, mindig hozzátéve egy-egy kicsit, végül már köze nem volt az eredeti dologhoz, viszont annyi nevetésre adott alkalmat, hogy már fájtak a nevetőizmaim, folyt a könnyem :)))

        Másnap volt még egy hasonlóan jó hangulatú közös reggeli, majd elindultunk haza. Nappali forgalomnál  valóban tovább tartott az út, de még ezt is végighülyéskedtük. Késő este érkeztünk haza. Itthon újabb meglepetés várt: nem dőlt össze a világ nélkülem, kisfiam lányokat meghazudtoló ügyességgel találta fel magát a konyhában, kiderült, hogy tudja mi hol van, a különböző konyhai eszközökről is tudja mire valók, (eddig ezt ügyesen titkolta),  még nekem is készített vacsorát, elmosogatott, felmosott - csak ámultam és bámultam :)))

        Az idejét sem tudnám megmondani, mikor éreztem magam ennyire jól utoljára, igazi feltöltődés volt. De mintha éreztük is volna, hogy szükség van rá, mert aztán hamar visszazökkentünk a hétköznapok lehangoló valóságába. Azóta mégtöbb munkahelyi probléma került a felszínre és otthon sem túl fényes a helyzet.

        Na, hát ezt szerettem volna megosztani azokkal, akik olvasnak engem, hogy ne mindig csak a nyavalyákról essék szó.    

                                          


        ... újra itt vagyok.

        Van mentségem a hosszú kihagyásra, de nem sorolnám nagyon. Munkahelyi gondok ezerrel, ellenőrzések, stb. Szinte éjjel-nappal munka, hétvégekre haza is vittem, gyakran túlóráztam, szóval már épp tele a hócipőm. Persze még messze nem vagyunk a végén, csak most van egy rövidke szusszanásnyi szünet, felkészülés a következő ütközetre.

        A fogyókúrámmal eléggé hadilábon állok. Majd' 4 hónapja már, hogy sanyargatom magam és mindössze -9 kilónál tartok. Persze az nagyszerű érzés, hogy már az egy számmal kisebb nadrág is lötyög rajtam, de azért ennyi idő után ennél már többet szeretnék. Barátnőm vígasztal mindig, hogy legyek elégedett, lassan de biztosan, jó ez így, de én elégedetlen vagyok. Persze ez mit sem változtat a dolgokon. Csak nem tudom, mit tehetnék még. Nagyon diétásan, nagyon egészségesen eszek, tekerem a szerencsétlen szobabicajt, a kilók meg fittyet hánynak az igyekezetemre.

        Na és persze az is kiderült, hogy mégiscsak kell a cukromra is gyógyszert szednem, na ezzel is tele ám a hócipő. Na meg a kedves háziorvossal! Korábban még azt mondta, nem kell ezzel foglalkozni, csak diétázzak, egy hónappal később meg olyan gyógyszert írt - még mindig szakvizsgálat nélkül - , amit második-harmadik nekifutásra szoktak, amikor az enyhébb variáció nem segít. Ő az enyhébbet meg sem próbálta, hanem rögtön inzulin-kiegészítő gyógyszert írt. Persze ezt csak akkor tudtam meg, amikor otthon alaposabban áttanulmányoztam. Az a gond, hogy ehhez be kell tartani a napi 5-6 étkezést, megfelelő mennyiségű szénhidráttal, és még így is előfordulhat mellékhatásként, hogy túlságosan leesik a cukor. Nesze fogyókúra! Na neee! Aztán megkonzultáltam a dolgot barátosnőmmel, aki szintén zenész - azaz cukros -, ráadásul orvosok között dolgozik, meg 1-2 betegoldalon is feltettem a kérdést, és arra jutottunk, hogy azért nem szaladunk ennyire előre az időben. Minden orvos szerint a metformin hatóanyag az elsődlegesen választandó szer, ez a szervezet saját inzulintermelését serkenti, nem esik le tőle a cukor, nincs rosszullét, éhségrohamok... Naná, hogy ezt választom. És húzom-halasztom a háziorvosi kontrollt, mert nem tudom, hogy mondjam meg neki, hogy én egyszerű laikus beteg nem értettem vele egyet és mástól szereztem magamnak gyógyszert (vagyis szerezte a barátnőm).

        Na, de vidámabb témára terelve a szót: reméljük mostmár javul az időjárás, mert hétvégén jön haza nagyfiam, akinek a napokban volt a születésnapja és tartunk egy jó kis kerti grillezést - remélem napsütéssel, madárcsicsergéssel, jókedvvel, boldogsággal.

         

         


        Nagy nehezen leszenvedtem magamról még egy kilócskát, így 2 hónap alatt összesen -7. Hát, nem valami nagy eredmény, de a semminél több. Minimum mégegyszer ennyit le kell adnom ahhoz, hogy valami látszata is legyen. dolgozom az ügyön :))

        Múlt héten felkerestem a háziorvosomat is a laboreredményeimmel - ő megint hozta a formáját. Ugye anno a vérnyomásommal, meg a szívpanaszaimmal már eljátszotta, hogy majd ő megoldja, egyre-másra írkálta fel a gyógyszereket, ahelyett, hogy szakemberhez küldött volna, és nem is oldotta meg. Most a vércukkorral csinálja ezt. Minden ismerősöm, aki érintve van a témában, azt mondja, ez már komolyabb odafigyelést igényel. Nem feltétlenül gyógyszerezést, de egy átlagmérés és egy terheléses inzulin mérés indokolt lenne. Főleg, hogy - sajnos ebben is - családi halmozódás van. Ám a doki azt mondta, nem kell megijedni tőle, nem olyan komoly dolog ez. Hogy egy orvos ilyet mondjon, ez már önmagában megdöbbentő számomra, mert hogyan előzzünk meg komolyabb bajokat (most nem magamra értem, hanem úgy általában), ha maga a doki bagatellizálja el. Hiszen minden fórumon a megelőzést hangsúlyozzák. Szerintem inkább arra kellene ösztökélnie, hogy igenis vegye komolyan a páciens, figyeljen oda, stb. Annak örülök, ha nem kell gyógyszert szednem, de megnyugodtam volna, ha ezt vizsgálatokkal is alátámasztja. Na de nem gond, én folytatom tovább a diétát, odafigyelek, és reméljük tényleg nem kell aggódnom emiatt.

        Viszont a koleszterin-vérzsír értékekre gondolkodás nélkül gyógyszert írt, azt mondta, azzal tényleg nem lehet játszani (a cukorral igen?). Itt meg átment a másik végletbe, a 3 különböző dózisból rögtön a legerősebbet írta. Én viszont - pont őmiatta - már tartok mindenféle új gyógyszertől, mert néhányszor már volt problémám a mellékhatások miatt, ezért én közepes adagot veszek be belőle. Egy hónap múlva úgyis menni kell kontrollra, akkor majd kiderül, hogy elég volt-e, vagy tényleg erősebb kell.

        Jaj, odakint ezer ágra süt a nap, én meg itt hervadok egy szürke irodában (mellesleg barna, de mindegy). Úgy, de úgy nincs kedvem dolgozni, szívesebben lennék kint a napsütésben. Reméljük, már visszavonhatatlanul itt a tavasz, és  reméljük tényleg tavasz lesz, nem egyből nyár.


        Volt egy meglehetősen [email protected] hosszúhétvégém. Sokat dolgoztam, mert valamikor csak meg kell csinálni azokat a fránya házimunkákat, amikre hétközben nem nagyon van idő. Aztán volt csomó veszekedés, persze a férjemmel, mert ő az, aki nem bírja, ha nyugalom van körülötte. Na és az időjárás, a hideg- és kettős fronthatások, a szélviharok megtépázták az idegrendeszerem, szivem-vérnyomásom szélsőségesen ugrált, fejem fájt, aludni nem tudtam... Soroljam még? Na és ma reggel, mintegy hab a tortán, mentem a laborba az eredményemért, és csalódottan vettem tudomásul, hogy a majd' két hónapja tartó kegyetlen diétám szinte semmit sem ért. Jó, az a 6 kiló lement, de már több, mint 2 hete meg se mozdul, nem megy tovább. A koleszterinem ugyan csökkent valamelyest, de a vérzsír nem igazán, a cukor pedig még magasabb lett, mint korábban. Nem tudom, mit tehetnék még, mert ennél keményebben már nem lehet diétázni. Hetente legalább háromszor tekerek a szobabicajon is, és bőven többet, mint amit a kardiológus engedett, tehát nagyon ezen se lehet változtatni. Viszont irtózom a gondolattól, hogy újabb élethosszig tartó gyógyszert írjanak fel. Passz.

        De azért - hogy ne csak panaszkodjak - volt némi jó is a hétvégémben: itthon voltak nagyfiamék is, és együtt elmentünk moziba. 3D-s filmet néztünk, és mondhatom nagy élmény volt :))

        Mára ennyi. Gyűjtenem kell az energiát, hogy szembe tudjak nézni a továbbiakkal - már ami a diétát illeti.


        ... mert megálltam, mint augusztusban a nap - mármint a fogyásban. Peersze tudom, minden fogyókúrában vannak időszakok, amikor belassul a folyamat, de ráért volna később, úgy a 10. kiló környékén. Pedig annyira odafigyelek az evésre! Mennyiségileg is, minőségileg is. Jóval kevesebbet eszem, mint korábban, a késő esti-éjszakai evést abszolút kiiktattam (bagoly típusú vagyok, későn fekszem mindig), édességeket egyáltalán nem eszem. Vasárnap például úgy megcsináltam a tiramisut, hogy bele se kóstoltam, bár nem mondom, nagy szenvedés volt. Ha néha mégis rámjön az édesség utáni vágy, max egy túrórudit, vagy egy gyümölcsjoghurtot kapok be. Azért azt hittem, mostanra már rutinos leszek és könnyedén veszem az akadályokat, de sajna nem. Szinte minden egyes nap meg kell vívnom a magam harcát a kajákkal szemben. Az persze már kialakult, hogy ösztönösen lehúzom a csirke bőrét (pedig jaj, de szeretem), meg tényleg úgy válogatom össze az ételeket, hogy az minden szempontnak megfeleljen, de bizony gyakran éhes vagyok.

        Viszont holnap reggel munka előtt megyek laborba, vér- és vizeletkontrollra. Remélem ott legalább ér annyi kárpótlás, hogy szépen javulnak az eredményeim, hogy legyen erőm a folytatáshoz, lássam, van értelme. Sajnos az eredményt csak pénteken tudom meg, sőt, roszabb esetben csak jövő kedden (mert ugye hétfőn ünnepnap).

        Az viszont biztató, hogy erősen lazulnak a nadrágjaim :)))


        Jelentem, 5 és fél hét alatt szűken 6 kiló ment le. Nem valami szédületes tempó, de a semminél több, és remélem tartósabb lesz. A segítségül hívott fogyóbogyót majd' 2 hete abbahagytam - legalább is szüneteltetem -, na nem a hirtelen kiderült ártalmai miatt, hanem mert ismeretlen eredetű kiütések jöttek elő rajtam. Amíg nem derül ki az oka, vagy amíg nem múlik el, addig nem akarok bekavarni a szervezetemnek. Kizárásos alapon egyébként inkább a vízhajtómra gyanakszom, de még ez is tesztelés alatt áll. Kenőcsök, allergia ellenes gyógyszer nem segített, tehát úgy gondolom, az allergén anyag még mindig jelen van az életemben, így elkezdtem kiiktatni dolgokat és várni a hatást. Az a baj, hogy az összes gyógyszeremnek lehet ilyen mellékhatása, de abban bíztam, hogy mivel régebb óta szedem őket, máshol kell keresni az okokat. Azonban itt az orvos válaszol rovatban közölték, az évek óta szedett gyógyszer is bármikor okozhat allergiát. Így hát megpróbálom magamnak kiszűrni, hogy melyik is lehet a ludas. Persze ez sem egyszerű, mert ha valamelyik bogyómat 2 napra kihagyom, máris jönnek azok a tünetek, ami ellen szedem őket. Dagad a bokám, szalad a szivem, csúcsokat döntöget a vérnyomásom.

        De egyszer csak rájövök :))

        Jah, és szűkebb ismeretségi köröm újabb kisbabával gyarapodott, a változatosság kedvéért ő kisfiú :))


        Na, most csak egy gyors helyzetjelentésre van időm. 3,5 hete diétázom-fogyózom, 4 kiló ment le. Látszata nem sok van, de a nadrágjaimon érzem:)) Viszont sajnos mégiscsak kivonták a forgalomból az általam "mankóként" használt fogyó-bogyót. Bár van még több, mint 2 heti adagom, de lehet, hogy gyorsan beszerzek még egy dobozzal, addig amíg bizonyos helyeken hozzájutnak. Évekig szedte ezt sok-sok ember, és bár nem ismerem a hivatalos statisztikát, de fórumokon olvasgatva azt látom, hogy sokaknak segített is, nehogy már most szüntessék be, amikor NEKEM van rá szükségem! Hivatalosan felkarolják az alkoholról, cigiről leszokni akarókat, a túlsúlyosnak meg odavágják, hogy ne zabálj vazze, meg mozogjál többet, és kész. Elég sokba kerül a kevés kalóriát tartalmazó étrend, főleg ha még kicsit változatossá is akarja tenni az ember, mert unja már az ízetlen gépsonkát, sovány csirkemellet. Na és mi van azokkal, akik például korlátozottak a mozgásban?

        Na, nem filozófálok, nincs is értelme.

        Viszont "kisfiamnak" jövő héten mennie kell laborba, lehet magamnak is kérek egy beutalót, hogy lássam, a 4 kilón kívül volt-e egyéb értelme is az önsanyargatásnak.

        Most pedig meló ezerrel.


        A diéta meg a fogyókúra nem feltétlenül ugyanazt jelenti, de ha az ember összekapcsolja, akkor jó esetben egészségesebb lesz, ráadásul csinosabb is. Bár orvosom az egészséget emelte ki a fontossági sorrendben, én a lelkem mélyén azonban elsősorban a külsőmre koncentrálok. Na nem vagyok én annyira hiú, de fiatal koromban kimondotta csinos voltam, aztán hosszú évekig, hogy úgy mondjam, egész jól tartottam magam, de most az utóbbi néhány évben sajnos nagyon elszaladtak velem a kilók, és ezt nehezen fogadom el. Persze volt néhány kitörési kísérletem, lement néhány kiló, aztán több jött vissza. Azt hiszem sokan ismerjük ezt a jelenséget. Bár annak örülök, hogy a 90 kilómat senki nem hiszi el, azért a tükör, a mérleg, meg a ruháim pontosan tudatják velem a valóságot.

        Tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű vállalkozás a fogyókúra. Mostanában nem túl sok öröm van az életemben, és még a jóízű evésről is mondja le?! Igen, muszáj! Viszont, hogy legyőzzem a kezdeti nehézségeket, meg a gyengeségemet ugymond "külső" segítséget vettem igénybe. Mert az nekem nem megy, hogy mindig csak keveset egyek, meg csak salátákat "legeljek", meg még ugra-bugráljak is hozzá. Sorolhatnám a kifogásaimat, de nem teszem. Nem megy és kész. Így hát beszereztem magamnak a - mostanában oly sokat emlegetett - szibutramin hatóanyagú étvágycsökkentő gyógyszert. Az orvosommal akartam felíratni magamnak, de ő kerek-perec megtagadta, azt mondta, majd ha 130 kilós leszek. Ezt nem akarom megvárni, így hát beszereztem más - megbízható - forrásból.

        Két és fél hete fogyózom, de a gyógyszert még csak néhány napja használom. Ezidő alatt 2,5 kiló ment le. Szerintem ez pont ideális. A magas vérnyomással és szívritmus zavarral élőknek csak óvatosan szabad szedni, mert egyik mellékhatása, hogy pont ezeket az értékeket emeli. Szerencsére nálam eddig nem jelentkeztek ezek a problémák (elég sok és erős gyógyszert szedek rájuk), viszont felhívnám a figyelmet egy másik mellékhatásra: aki csak egy picikét is hajlamos a székrekedésre, az jól teszi, ha használ mellé valami "gyorsítót". Én konkrétan mályvateát iszom esténként, és így rendben is van a dolog.

        Na és persze attól, hogy a gyógyszer segítségével nem vagyok olyan éhes, azért odafigyelek arra is, hogy mit eszem. Így eleget teszek mind a hiúságnak, mind az egészségnek. Remélem, hogy a súlyommal együtt a kritikus lipidszintjeim is csökkenni fognak.


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!