• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        A Gyűlés

        Hajnalodott. A Nap sugarai jókedvűen kúsztak be a palota  hatalmas ablakán, ragyogó fénybe borítva a súlyos tölgyfa asztalt, a baldachinos ágyat,a medvebőr ágyelőt...H.K.óvatosan lépdelt a keskeny folyosón, feje fölött figyelő-évszázados tekintetek követték apró lépteit.Két ujja közé fogta bársonykék, vadonatúj ruháját-kedvenc színe..

        A Királynőhöz igyekezett.

        Halkan nyomta le a tükörsimára csiszolt rézkilincset, mégis nyikorgott egy kicsit."Szólnom kell az udvari mesternek"-gondolta bosszúsan.Hirtelen megdöbbenve torpant meg a terem közepén.

        A Királynő dunnája a földön hevert, az ablak előtt. Az asztalon pergamen,mellette tinta, amely patakokban csordogált, le a csiszolt kőlapokra...cseppre-csepp..."Mint a kék vér.."-gondolta, és megborzongott.Apró sikoltást nyomott el, amint Királynője levelét olvasta. "Nem, az nem lehet...."A levél a földre hullott kezéből. Félig-meddig öntudatlanul az ablakhoz lépett.

        Varázslatos látvány tárult elé.

        Az Ország ébredezett.Selyempázsit vezetett az udvari kerten át a Bűbáj-tóig,amit ezerszínű virágok táncoltak körül...Amott a kiscseléd-arca, mint a pozsgás alma-épp fésülködött, derékig érő haja zuhatagként omlott vállára...H.K a piacra is rálátott éppen-kedvenc helyére-bőségtől roskadozó asztalok mögött jól megtermett asszonyságokat látott, akik úgy kínálták árujukat(élénk káposztát, illatos hagymát, édes gyümölcsöket)mintha tulajdon gyermeküket ajánlanák valaki kedvére...Minden, de minden élt, nyüzsgött...Az Ország kristálycseppként ragyogott...

        Ez nem az, amit Királynő látott hajnalban....

        H.K.-mit sem törődve vadonatúj kék ruhájával-leviharzott a Torony kanyargós-szűk lépcsőin.

        Magához intette a cselédet."Szaladj, rohanj a hírrel..."A lány szaladt, ezüstös szőke haja szinte úszott a légben.Hamarosan mindenhonnan aggódó asszonyok-nők siettek a Palota nagytermébe, ahol a királynő gyűléseit szokta tartani.H.K végignézett rajtuk. Mindanyian szépek voltak-szőkék, barnák, súlyos hajkoronával,makulátlan bőrrel, kék vagy fekete szemek ragyogtak rá, keblek duzzadtak a dekoltázsból...Mindannyiójuk megjárta már a poklot:a  Könnyek Tava az ő bánatukból is nőtt,a Rideg-Rét az ő félelmüktől is hízott, a Rettenetes Zord Álomerdőben pedig mindenki eltöltött már egy pár iszonytató éjszakát...

        -Miniszterek!Ma hajnalban Királynőnket elnyelte az Álomerdő mélye.-sóhajok hallatszottak innen is , onnan is- Átadta nekem a posztját, de nem élek a jogommal...úgy gondolom, mindannyiónkon annyit segített már a Királynő, hogy nekünk is kötelességünk őt megmenteni...még ha veszélyes is...el kell hoznunk őt onnan!

        Egy emberként álltak fel mindannyian.Az Ország szinte dübörgött.Mentek-lelket menteni.

        -Szóljatok Nagy Mágusnak!-kiáltotta oda H.K. a Lóügyi Miniszternek.-Pénz -és Hadügyi Miniszterasszonyságok, hívjatok minél több embert, hogy pozitív energiáinkkal megsemmisíthessük a negatív rezgést, ami az Erdőből jön!

        A tömeg nőttön-nőtt, ahogy ezek a bátor emberek az Álomerdő felé közeledtek.Az erdő szélén mindenki megtorpant egy kicsit.Minden arcon látszott, hogy messze járnak a gondolatok: félelmek,sebek a lelkeken, be nem gyógyulók a szíveken, sötét hiedelmek...De a pillanat elmúlt-a tömeg behatolt az Erdőbe.

        Lépteikkel, szívükből áradó szeretetükkel lángkardként vágták át a zord fákat, a jeges-guggoló bokrokat, a kopár földet termékennyé tették...a Lélektelen Tisztáson ájult alak hevert rongybábuként.

        -Ott van!-kiáltottak fel egy emberként.

        A Királynő volt, eszméletlenül...H.K. lehajolt hozzá.Megsimította a halvány homlokot, ében szempillákat, gyöngyként feszülő ajkakat...

        -Lélegzik-lehelte-Gyertek....

        A miniszterek, az emberek körbeállták a Királynőt.Nagy Mágus a sápadt ajkak közé csúsztatott egy varázsbogyót.

        Az emberek kántálni kezdtek.Ősi-ösztönös ének volt ez, szívük legmélyéről jött, onnan, ahova nem érhet el bánat, kétség, sötétség...Onnan, ahol csak Bizalom van, Szeretet,mindent átható, mindent legyőző, végtelen szeretet...Kezek kulcsolódtak egymásba, hittel telt szívek tárultak fel, kétségek foszlottak szét, könnycseppek párologtak el nyomtalanul...

        -Ébredj...-duruzsolta H.K.-Ébredj, kedvesem,hisz annyian várnak rád...nem kell, hogy a bánatukat hordozd:elviszik ők maguk immár, hisz megmutattad, hogyan kell....ébredj, és higgy, abban, amit te tanítottál nekünk...

        A Ragyogás átjárta az Erdőt,  a tavakat, a réteket, a mélységeket, a a hegyeket, az érintetlen barlangokat...

        A Királynő kinyitotta a szemét.

        Csillag-tiszta volt a tekintete, bár kissé fáradt.Nagy utat járt be, látszott rajta.

        -Hát...ti?..Itt, mindannyian, itt, ahová mindenki retteg belépni?...-sóhajtotta erőtlenül.-Hisz...itt-ömagunkkal kell szembenéznünk...

        A nép mosolygott.Simogató tekintetek érték mindenhonnan a Királynőt.

        -Együtt erősebbek vagyunk, ezt nemrég mondta valaki-somolygott megkönnyebbülten H.K.-Most mi vagyunk érted... Nem lehetsz te mindig az erősebb.Hisz te is-emberből vagy...adjon erőt most a mi hitünk!...

        -Rendben...-motyogta Királynő.Szempilláit lehunyta, újból álmos volt, de ez már jótékony-gyógyító álom volt-érezte. No meg hatni kezdett Nagy Mágus varázsbogyója is.-Mindig...itt...leszek nektek...

        A nép szinte ölben vitte vissza a Királynőt a Toronyba. Ám ott már csak H.K. , és a miniszterasszonyok maradhattak mellette....

        Vigyáztak rá.

        Ahogy Ő-mindannyiójukra.

        Mert sok idő van még addig, hogy valaki más vegye át az uralmat országuk felett...

        Hittel-lélekkel...