• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Hol a te angyalod

        Az Angyal nesztelenül lépkedett a levendulaillatú,lágy hóesésben.

        Kitárta a karját, felnevetett, maga sem tudta, miért.Magához tudta volna ölelni a világot.Ebben az ölelésben benne volt minden keserűsége, fájdalma, ám tudta: mennél jobban fáj, annál jobban ki kell tárja a szívét...Hirtelen mindent látott, apró mozaikdarabok fúródtak a szívébe-

        ... A Fiú a földön feküdt.Durva, bakancsos lábak rúgták, ahol érték.Nem tudta, miért.Csak azt tudta, hogy ő más. Más, kiskora óta. Pedig ugyanúgy családban nevelkedett, dolgozott, szorgalmas, jólelkű gyerek volt, mint  ŐK.22 éves létére már négy éve együtt járt a barátnőjével, aki gyönyörű volt és szeszélyes, de a Fiú imádta...nem létezett számára más. A világ biztonságos volt,kerek, ők hatan: a három lány(testvérei), ő, a szülei.Csak egy bűne volt, tudta ő ezt nagyon jól. Cigánybőrt kapott ettől az élettől...

        Belépett a rendelőbe, muszáj volt elmennie.Nem panaszkodott..."Fáj?" kérdezte az orvos."Fáj.." "Nem tört el semmije.Javaslom, menjenek, tegyék meg a feljelentést."Ahogy vizsgálták, a  gép mögött ülő lány szemébe nézett. Az orvos asszisztense elszörnyedve vette tudomásul, hogy az életvidám, jól megtermett fiú szeméből eltűnt az élet...szűkölt a tekintete, mint egy kutyáé, akit agyonvertek...

        Az Angyal látta őt.

        ..."Ne játssz velem többé!Megismerkedtem valakivel,aki emberszámba vesz, akinek nem csak arra kellek, hogy panaszkodjon a párjára, és ráncigálja, ha kedves szóra van szüksége!"Egymással szemben álltak ők ketten, a fiús, fiatal teremtés, és a megtört másik-a lány a rendelőből, kedves-kerek arca most sápadt volt."Én nem akartalak bántani...de szeretem...őt szeretem, érted?Ha megadna mindent...én soha nem állnék szóba mással..."

        "De szóba álltál...el sem tudod képzelni, mekkora fájdalmat okoztál ezzel, hogy nem vettél komolyan..tudod:a szavakkal ölni, vagy ölelni..."A fiús lány vékony, áttetsző bőrén piros foltok ütöttek ki. A másik tudta, érezte-bár alig ismerte-hogy iszonyúan fáj neki minden szó."Örülök, hogy boldog vagy!..."-hazudta neki.

        A fiús lány elmenőben csak annyit mondott:"Remélem, megtalálod te is az angyalod!Én már megtaláltam az enyémet, és nem engedem el, még akkor sem, ha csak barátság lesz belőle...Ők mindenütt ott vannak ám...csak bujkálnak, mert nem szeretnek feltűnően élni...nem járnak klubokba, nem isznak, és tudnak szeretni...egyszerre egyet..."

        A másik lány szíve egy pillanatra megszűnt dobogni.

        Az Angyal látta őket is.

        ...Ő csak aludni akart.

        Minden veszélyben volt, az élete, a lakása-ugyan honnan lenne egymilliója kifizetni a tartozását?...A lakás, ami az életet jelentette számára, a biztonságot, most meginogni látszott.El fogják árverezni...Eddig mindenből látta  a kiutat, ebből most  nem.Csak egyet...ugyan kinek hiányozna?...Szinte fürdött a fájdalomban. Magára húzta a paplant, és aludt, ha nem dolgozott.Napi 10-12 órákat...ha nem dolgozott.De dolgozni is minek...egy hónapja nem fizettek neki.Itt van a párja...társa ő vajon? Megérti, amit most érez?Állandóan csak nyúzza-pénz, szex. Nincs, nincs, nincs.NINCS!Barátok sincsenek, semmi.Zenét hallgatott, mert az jó volt. A zene nem bántotta. Csak lágyan körbeölelte,elringatta. Elvitte máshova. Pedig igyekszik ő. Látja ám, hogy a párja is küzd...

        Az Angyal látta őt is.

        ...A Lány lassan lépkedett hazafelé. Annyira szeretne segíteni  a szerelmén.De neki is annyi minden fáj most..a családi balhék.Apja, a közeledő karácsony, a főnök meg-nem-becsülése, a szeretet nélkül eltöltött, üres napok.Fájt, amit ma hallott. Igen, a szavakkal ölni, vagy ölelni...Csak ne lenne ennyire szeretethiánya...dehogy menekülne ő más karjaiba...Csak ölelné meg, csak csókolná meg, szeretkeznének, mint régen...de csak fekszik a szobában, üvölt a zene, és ő meg majd'megőrül...Nem, nem engedheti.

        Visszahúzta az ujjára a jegygyűrűt, ami pont egy éve került rá, és  valaha régen a világot jelentette számára-semmiért nem vált volna meg tőle...

        Kezdjünk újra mindent...meg akarlak ismerni!...

        Megölelték egymást-a Lány mintha élettelen, puha bábut szorított volna.

        ...Nem adom fel!...Hisz szeretlek.Téged szeretlek.

        Az Angyal látta őket is.

        Hirtelen levetette magát a selymes lágyságba, ami egyre nagyobb pelyhekben érkezett odaföntről.Őket mind meg kell látogassam, gondolta szórakozottan.Közben egyre nagyobb félköríveket írt le a szárnyával-az Angyal angyalkásat játszott.Fiatal Angyal volt még, most érkezett a Képzőből, a Jóisten egyik legjobb tanítványa volt.És őt is meg kell látogassam,mert őt ma műtötték...és őt is, és őt is..Istenem, mennyi feladat...de nem baj, hisz erre szerződtem, gondolta.

        Az Idő megállt. Minden valami fesztelen, fémes puhaságba öltözött, minden távoli volt .Mennem kell, mondta az Angyal magában csendesen.Ezek az emberek rám várnak.

        Az Angyal nekikészülődött, súlytalanul felemelkedett a földtől, és elrepült...

        Hol a Te angyalod?