• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Belülről haldoklom

        Alig múltam 23, amikor az egyik legjobb barátnőm kiment Izraelbe dolgozni.Egy évre, egy kibucba.Gyönyörű, illatos leveleket küldött, a magyar címzés mellé mindig odaírta héberül is a nevem. Titokzatos cirádák sejlettek fel a halványkék, márványos rózsaszín, hosszúkás borítékokon...

        Egyik levelében-addig mindig csak a szállásról, a munkáról, a társakról írt-csak ennyit küldött: "Itt mindig jó meleg van, drága barátném, de én valamiért mindig fázom."Elképzeltem őt a gyönyörű , forró izraeli lankákon, vagy ahogy avokádókrémet készít, és belülről  fázik. És megértettem.

        Odaát a szomszédban meleg van. Fény, három gyerek, egy pár, akik szintén megjárták a hadak útját, egy alkoholista nagypapa, akit a  lánya nem hagyott a sorsára, és utánament egy vidéki városba, amikor elszökött, leszállt a vonatról, és agyrázkódással kórházba került. Valahol az isten háta mögött, a lány fogta a három gyereket, és vonatra ültek.

        Nagypapát mentettek:)

        Aztán van egy hatalmas kutya is, aki alig lát ki a bozontos szemöldöke mögül:)Mindez 63 négyzetméteren.

        Ma egy 19 éves lány azt mondta nekem, hogy nem fogom fel,  a szavaimnak mekkora súlya van. Elképedtem. Én szoktam volt ezt mondani ui. mindenkinek...és pont én nem érzem? Hisz senkit nem akarok bántani...remélem, egyszer majd meg tudja bocsájtani nekem, hogy nem tudtam beleszeretni.Hisz nem ígértem neki semmit-mégis sikerült megbántanom...Ő pedig annyira akarta...csakhogy ez nem akarat kérdése...egy rendes lányt érdemel...Én-mást szeretek.Hiába "jártam volna vele jobban".De mégis bánt...

        Szóval ülök a lakásban, 47 négyzetméter, két szoba, rend, tisztaság, csend. És fázom.

        Csütörtökön rettegtem.

        Én sem vertem meg, nem is ráztam meg, csak a rács mögül ordítottam vele. Alig nézett rám,csak a társai szörnyülködtek, pár nyakigláb kamasz, meg a néptánctanár.

        Az történt ui., hogy Őfelsége Szemtelen Kölyök Úrfi úgy döntött, hogy kosáredzés helyett néptáncon marad délután.S mindezt természetesen elfelejtette velem közölni.Ahogy telt az idő, olyan arányban hervadt le a vigyor az arcomról, ahogy álltam a gimnázium előtt, ahova Őakaratosságának érkeznie kellett volna.Már fél hat is elmúlt, amikor rájöttem, hogy Kölyök elveszett.

        Eszeveszett rohanás, a telefonja kikapcsolva...A mentőket értesítsem, vagy a rendőrséget?!De hisz még csak egy órát késik...Egy óra a világ!..

        Végigfutottam a fél városon, mit érdekelt a tizenöt kg súlyfeleslegem...csak egyszer ölelhessem még meg a puha kis gyerektestét, csak egyszer nyafogjon, hisztizzen, mit bánom én!Hisz hogyan is élhetnék nélküle?...

        Te mocsok buzi-szólalt meg bennem a hang-Látod, ez a büntetésed.

        Aztán csak álltam a rács mögött, a tornaterem ajtajának rácsa mögött...Ő ott volt, a vállát rángatta, dacos kamasz-szája lefelé görbült.De élt...

        Végig fogtam a kezét hazafelé.

        Amikor hazaértem, kedvesem felébredt.Nem értette, mi történt.Csak nézett egyikünkről a másikra.

        Én meg rájöttem, egyedül vagyok.