• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Szomjas vándor

        Fura,hogy az Élet,a Sors(bárminek nevezzük is)utadba sodor embereket,aztán elsodródnak mellőled...beülnek a kupéba,de csak egy darabig utaztok együtt,mert utatok nem egyfelé visz...

        Volt egy lány,akiről komolyan azt gondoltam,hogy komolyan gondol.Hogy tudna szeretni,tudna elmélyülten hallgatni hűvös pincében csillogó óbor mellett,borostyánszín lágyságában gyönyörködve;hogy tudna hajnali hűvösségben lágyan betakarni,amikor a Nap még álmosan járja lassú körét;hogy tudna nekem-szomjazó vándornak-egy pohár vizet adni,ha éjjel szomjas lennék...hogy tényleg együtt járhatnánk végig El Caminot,minden szívfacsaró-lélekvájkáló-gyönyörteli mélységével együtt,poros túrabakancsban,hátizsákkal.

        De kiderült,hogy nem.

        Bizton igaza van,amikor azt állítja,hogy nem játszott velem,el kell hinnem.Mi mást tehetnék.

        Elengedem-végre itt az ideje.

        Hisz minden úgy van,ahogy lennie kell.Ha csak arra gondolok,ki volt velem végig,valóban jóban-rosszban,betegségben-egészségben...ki söprögette sírva a hulló hajamat,de csak ha nem láttam,ki üldögélt velem órákat rideg rendelőkben,ki vigyázott Kölyökre,míg odavoltam,ki zokogott tehetetlenségében,amikor bevittek a műtőbe...Ő a Párom,akivel,még ha nem is leszünk együtt életünk végéig-ki tudja-láthatatlan szeretetfonál köt össze bennünket örökre...

        Amit erről a lányról gondoltam,csak a fejemben létezett...ám nem mondom,hogy nem adott,hisz soha nem írtam olyan csodálatos dolgokat,lélekmélyből-szívforrásból,mint akkor.De mást nem adott.Azt hiszem,ez volt az ő feladata velem.Hogy én mit adtam neki?Nem tudom,csak ő tudhatja.

        És a többiek?Vannak még betegek,barátok,akik néha-néha keresnek.De nem bánom,hogy ennyire egyedül maradtam.Tudom,hogy meggyógyulok,tudom,hogy kerülnek újból utamba Emberek-igaz Emberek-és tudom,hogy vannak olyanok,akiknek még mindig számít,hogy élek-e,és hogy vagyok,és kérés-kérdés nélkül írnak levelet,tartják bennem a lelket...Csodálatos Emberek.Lányok,akiknek valóban számítottam,mégha utunk csak rövid ideig is keresztezte egymást.

        És a szomjúságom?...

        Talán,egyszer.

        Talán majd csillapszik.