• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Ragyogó szemek

        Antony de Mello/
        Ragyogó szemek

        Kellemes, langyos este volt, - vagyis inkább még csak alkonyat, hiszen a Nap még nem tűnt el a horizonton, fénye vörösre festette a tájat. A felhők is narancsszínben ragyogtak, a fák pedig gyönyörű óarany színben pompáztak. A lányt szíven ütötte a látvány.
        - Milyen szép! – gondolta. – Eddig észre sem vettem, pedig nap, mint nap erre járok.
        Fáradt testéről csorgott az izzadtság, nehezen szedte a levegőt, de nem engedett magának pihenőt. Még 200 méter az erdei tisztás, addig nincs megállás. Erős köhögési roham vett erőt rajta.
        - Nem és nem! Nem állok meg! Ha kibírom addig, ha nem állok meg, akkor meggyógyulok. Ez lesz a jel.
        Szinte önkívületben tette meg az utolsó métereket. Úgy érezte, tüdeje kiszakad, megfullad. Szemét ellepték a könnyek, az egész teste kínban égett, de megcsinálta! Megérkezett! A biciklit csak elengedte. Remegő lábai nem bírták megtartani, lerogyott a földre. Hátát egy fa törzsének támasztotta, miközben zihálva szedte a levegőt.
        - Megcsináltam! Megint megcsináltam! Élni fogok. Meggyógyulok. Megmondtam, ez lesz a jel. Sikerült!

        A lány beteg volt, súlyos beteg, és naponta versenyt futott az életéért. Ő maga találta ki ezt a „játékot” magának. Amióta a kórházból hazajött, minden nap biciklire ült és űzte, hajszolta magát, mindig valami jelet keresve, választ várva a rettegett és ezerszer elsuttogott kérdésre:
        - Meggyógyulok?
        A válasz mindig igen volt, de ezt minden nap újra és újra be kellett bizonyítani.
        Ahogy ott ült a fa tövében, tekintetét az égre emelve, a fák ágai között észre vett valamit.
        - Nahát! Egy bagoly. Jellemző. Ez az én formám. Ezer madár van az erdőben, de én pont egy halálmadár alatt landoltam.
        - Halálmadár a nénikéd! Nagyon is tele vagyok élettel, csak most éppen pihengetek, meditálok, mondhatni: bölcselkedem, az élet dolgain töprengek.
        A lány meglepve szólalt meg:
        - Ó, te beszélsz?
        - Naná, hogy beszélek, érzek és gondolkodom. Csak ti emberek hiszitek magatokról, hogy csak ti tudtok mindent, hogy tiétek a világ, miközben mindenen átgázoltok, mindent tönkretesztek – beleértve magatokat is – és közben hülye címkéket aggattok a másikra. Halálmadár, én?!? Mindenki tudja az erdőben, hogy én aztán sok minden lehetek, csak az nem. Valamikor, régen éjjel csak ott fénylett világosság, ahol beteg ember volt. Én éppen arra jártam vadászni, néhányszor elhuhogtam magam, és már meg is bélyegeztek. Igaz, sok lelket láttam elszállni, de érkezni is. Többet tudok az életről és az emberekről, mint gondolnád.
        A lány felsóhajtott:
        - Jó neked, bagoly, csak ülsz ott fent naphosszat, szunyókálsz és osztod az észt, miközben fogalmad sincs róla, mi az a betegség, szenvedés.
        - Eleget láttam, hidd el… Hány sóhajt hallottam, ha tudnád! Jó nekem, igen. De neked is jó lehetne. Ti emberek folyton magatokkal vagytok elfoglalva, de nem láttok tovább az orrotoknál. Mondhatnám : nem látjátok a fától az erdőt. Még magatokkal sem vagytok tisztában. Nem tudjátok, hogy milyen csodálatos lények vagytok, és azzal sem vagytok tisztában, hogy mekkora erőt, energiát birtokoltok – mondjuk ez nem is baj, mert már így is nagyon a fejetekbe szállt a dicsőség. Gőgösek, önhittek, kíméletlenek, önzők vagytok.
        - De hát én nem…
        - Igen, tudom, Te nem. Bocs, de úgy bele tudom lovalni magam, ha egyszer elkezdem…
        - De nézzünk akkor téged. Mit tudsz Te magadról? Egy kedves, fiatal lány vagy, tele félelemmel, mert testedet megtámadta a betegség. De vajon mit tudsz csodálatos, tündöklő, halhatatlan lelkedről? És a Szellemről, az energiáról, ami működteti a testedet, amitől élet van benned? Hajlamos vagy csak a fizikai testeddel azonosítani magadat. De ha így van, legalább azt ne bántanád, gyötörnéd!
        - Jó nekem, azt mondod. Hát én békében is élek magammal és a környező világgal – kivéve az egereket, békákat, de belőlük is csak annyit fogyasztok, amennyi a vacsorámat fedezi, nem többet. Nem harácsolok, nem űzöm, hajtom magam, nem versenyzek senkivel. Elfogadom és szeretem magam olyannak, amilyen vagyok. Lehet, hogy a sárgarigó szebb tollazatú és szebben is énekel – nézőpont kérdése. Én viszont bagoly vagyok, nem is akarok más lenni. Ha belenézek a tó tükrébe, azt mondom, jól van így. Szép vagyok. Én egy szép b a g o ly vagyok. Te hányszor mondtad a tükörképednek: elfogadlak, szeretlek, úgy ahogy vagy?
        - Ugyan már! Hogy is mondhatnám? Se nem szép, se nem jó. Ráadásul annyi gyötrelmet okoz. Utálom.
        - Látod, ez baj. A tested hozzád tartozik, a lelked ruhája. De ha Te megvetéssel gondolsz rá, kínozod, gyötröd, akkor elpusztul. Azt gondolod: fúj, ez a csúfság! Más testet akarok, szép szervál-karcsút, olyat, mint a modelleknek van. Rendben. Ezt is lehet, mondja a mindent átható Szellem. Csak az már egy másik élet lesz. Akkor ezt a testet le kell bontani –ti úgy mondjátok, meghal. De mivel ennek még nincs itt az ideje, csak kínnal és betegséggel lehet lebontani. Ez a test kitartana sok-sok éven át, ha szeretettel bánnál vele. Nézd a kígyót, ha eljön az ideje, fájdalom nélkül levedli a bőrét. Próbáld meg idő előtt lenyúzni róla!
        - Szeresd a testedet, fogadd el olyannak, amilyen. Ne gyötörd válogatott kínzásokkal, fogyókúrával. Ne tömd tele mérgekkel. Figyelj oda a jelzéseire. A tested mindig megmondja, mire van szüksége. Ha szomjas vagy igyál – vizet -, ha éhes vagy, egyél, - a tested azt is jelzi, mit kíván, érzed mit ennél szívesen -, ha fáradt vagy, pihenj! Értsd meg, ez a Te érdeked! Úgy is mondhatnám, egy hajóban eveztek: Test, Lélek, Szellem. Külön- külön és együtt. Ez vagy Te. Hozd létre a békét, a harmóniát magadban. Szeresd magad, hiszen tökéletes vagy, annak születtél. Arra az életre, amire vállalkoztál a születéseddel pontosan ez a „csomag” volt a legmegfelelőbb. Bízzál magadban, a testedben, a lelkedben. És bízzál a Teremtőben, aki a szívedben lakik – éppúgy, ahogy az enyémben is és minden élőlényben. Tiszteld magadat és másokat, tiszteld az élet minden formáját. És most menj, és légy újra egészséges!

        A lány összerezzent.
        - Elaludtam. Mennyi lehet az idő?
        Még világos volt, csak pár percet pihent és valószínűleg elszunyókált.
        - De érdekes álom volt!
        Fogta a bicajt…felüljek? Hazafelé már lejt az út, nem kell pedálozni, csak legurulok. Felült a kerékpárra és élvezte, ahogy a langyos szél simogatja az arcát. Bogarak csapódtak a bőrének, de most még ez is jólesett. Kitágult orrcimpákkal szívta be az erdő illatát. Hallgatta a kerékpár surrogását és azon túl a madarak énekét. Szeme beitta az alkony varázsát. Minden érzékszerve kitűnően működött.
        Ez hát az én testem – gondolta. Mennyi mindent tud!
        Mire hazaért, farkas éhes lett.
        - Mit is együnk, mit is? Szalonnát, hagymát, paradicsomot, paprikát!
        - De kislányom, azt nem lehet!
        - Nyugi, anyu, jó lesz így, meglátod.
        Vacsora után lezuhanyozott és ágyba bújt. A nyitott ablakon át tücsökzene szólt. Sokáig hallgatta.
        Aztán egyszer csak:
        - Huhú-hu, huhú-hu!
        Felugrott az ágyból és az ablakhoz sietett. Odakint sötét volt, csak a csillagok ragyogtak a nyári égbolton.

        Hát, jó. Legyen.
        Fogta a köpenyét és kiment a fürdőszobába. Megállt a tükör előtt. Valaha selymes hajkoronája helyén kis tüskék ágaskodtak – a kemoterápia megtette a magáét..
        - Copfot egyhamar nem fonok, az biztos, de azért nem olyan vészes. Ha felszedek néhány kilót és megtanulok énekelni, a lányok bevesznek a Pa-Dö-Dö-be.
        Igen, sokat fogyott amióta megbetegedett. Bőre petyhüdten lógott. Gyengéden megsimogatta.
        - Szegény testem, mennyit szenvedtél. Bocsáss meg, hogy annyit kínoztalak! Bocsáss meg, mert nem szerettelek. Most tudom csak, milyen értékes vagy számomra. Most látom, mekkora kincs birtokában voltam, amíg volt egy egészséges testem. De talán még nem késő!
        Odahajolt a tükörhöz.
        - Szeretlek – mondta a könnyes szemű lánynak ott szemben.
        - Szeretlek, úgy, ahogy vagy, olyannak, amilyen vagy. Nem akarom már, hogy más legyél, az sem fontos, szép vagy-e? Csak legyél egészséges, kérlek szépen, legyél újra egészséges!
        - Szeretlek! – súgta még egyszer, végre teljes szívből, őszintén.

        Egy hét múlva, amikor kontroll vizsgálatra jelentkezett, kezelőorvosának feltűnt, hogy valami megváltozott. Bár a leleteiből még nem derült ki egyértelműen, hogy mi, de valami történt, az biztos.
        Aztán rájött.
        Ennek a lánynak ragyog a szeme!